Kiemelkedő nemzeti érték
A magyar nóta értékeléséről sok-sok írás és mű született. A nol.hu oldalán például azt állítják, hogy Liszt imádta, Bartók pedig semmibe vette a hungarikumnak tekintett dalkincsünket.
„Az effajta zene számomra az ópium egyik fajtája, amelyekre olykor nagy szükségem van” – írta Liszt Ferenc Széchenyi István grófnak a cigánymuzsikáról. Amikor hazánkban járt, húzatta magának, Bihari Jánosra például így emlékszik:
„A játéka nyomán támadt érzelmek nyilván ama titokzatos elixirek hatásához voltak hasonlók, melyeket a középkor vakmerő álkimistái (…) készítettek – azoknak a varázsitaloknak hatásához, melyek ereinkbe az erő, a férfiasság, a vitézség, a büszkeség, a sérthetetlenség és sebezhetetlenség új principiumát olthatták.”
A dzsentrivilág mulatós éjszakáinak, a népszínművek betétdalainak, a rádió vasárnap déli adásának nélkülözhetetlen eleme volt a magyar nóta. A Jó ebédhez szól a nóta című adás évtizedekig húzta azoknak, akik ebben az időszakban nem kikapcsolták, hanem felhangosították a rádiót. A magyar nóta, mely valóban a népdal elemeiból, népszerű versekből – például Petőfi-művekből – és a cigányzenéből épitkezett, valódi hungarikumnak tűnik.
A hungarikum.hu oldalán számtalan szép indokot sorolnak fel, miért érdemes a magyar nótát hivatalosan is a nemzeti kincsek közé sorolni. Ők kiemelkedő nemzeti értéknek tekintik ezt a műfajt.
„Mindenekelőtt a magyarsághoz kötődik. Nemcsak jelzőként – hogy magyar –, hanem lényegét illetően. A nóta születésének pillanata (az 1700-as évek vége) a polgárosodás kezdete mellett egybeesett a nemzet eszményének életre keltésével is (az 1800-as évek eleje).
Az összetartozást jelző jegyeket nemzeti jelképként hangsúlyozták mindazok, akik a magyarsághoz tartozónak vallották magukat. A megszületett verbunkos zene és a jórészt belőle sarjadt magyar nóta pedig maga is ilyen jelkép. Szimbólum. A korabeli embert ez a muzsika »segítette magyarrá lenni, segítette magyarnak maradni, segítette Európában helytállni« (Szabolcsi Bence). Ezért lett nemzeti ügy a magyar zenéből, különösen annak énekelhető ágából, a magyar nótából" – érvel a honlap.
Az értéktárba történő felvétel indokai között szerepel többek között, hogy a magyar nóta a polgárosodó társadalom terméke a 18. század eleji Magyarországon, más európai országokhoz hasonlóan: Franciaországban ilyen volt például a sanzon, Olaszországban a nápolyi dal, Lengyelországban a polka stb.
Idézik Szabolcsi Bencét, aki szerint „a magyar nóta a verbunkos zenéből és a bécsi–olasz muzsika elemeiből alakult ki”, valamint Kodály Zoltánt: „e dalok zenéje volt egykor a magyarság egyetlen zenéje... élőzene, a magyar élet szerves része”, illetve „a magyar nóta a múlt századi társadalom tükörképe”.
Érveik között szerepel, hogy ez a zene szólt kétszáz éven át Magyarországon a színházakban, az előkelő szórakozóhelyeken, a falusi kocsmákban és kultúrházakban, és a magyar nóta szerzői a legkiválóbb írók, zeneszerzők, közéleti emberek jogászok, polgármesterek, újságírók, írók voltak.
Állításuk szerint Brahms 21 darabból álló zenei csokra magyar témákon alapul, Erkel Ferenc 49 népszínműhöz írt zenét, de Kodály Zoltán is írt népszínművet. Sok klasszikus zeneszerző is felfigyelt a magyar nótára. Jehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész a koncertje után cigányzenét, magyar nótát hallgatott. Hubay Jenő, a Zeneakadémia igazgatója, világhírű hegedűművész, zenepedagógus a nemzet zenéjének a magyar nótát tartotta.
Végül arra is felhívja a figyelmet a honlap, hogy Losonczi Ágnes zeneszociológiai könyvében a zenei műfajok kedveltségi listáján a magyar nóta volt az első helyen, s napjainkban szívesen hallgatják a hozzánk érkező külföldiek is.
Még nincs hozzászólás