A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ki volt Marconi?

A rádió is azon dolgok egyike, amelyek természetes módon tartoznak hozzá egy háztartáshoz, és amelyek működési elvéről valójában fogalmunk sincsen.

Fotó: PuzzlePix

Bár tanultunk róla, és ma is tanítják az iskolában az elektromágneses sugárzás természetét, ahogy a villanyvilágítás forrását általában a fali kapcsolóból, a rádióadást a készülékből eredeztetjük. Elméleti tudásunk meglehetősen hézagos, ám képzeljük csak el, hogy maga a feltaláláló, Guglielmo Marconi sem értette igazán, miként hidalja át drót nélkül a jeladó és a jelet vevő készülék a távolságot!

1909-ben, a Nobel-díjat átvevő beszédében hökkentette meg azzal hallgatóságát, hogy elismerte: valójában nem érti, miként működik a találmánya.

Marconi nem volt tudós, elméleti szakember, ehelyett végtelen kíváncsiság lakozott benne. Húszéves korában, 1894-ben Hertz nekrológjában olvasott a német tudós által felfedezett rádióhullámról, és Bologna melletti villájuk parkjában kezdett kísérletezni. Miután az olasz kormány közel sem volt olyan lelkes, mint ő, az angol postát bírta rá a támogatásra, és 1896. június 2-án benyújtotta a világ első rádiós szabadalmát.

Az iskolában elbliccelt fizikaórát most mi sem pótoljuk, s nem terheljük olvasóinkat a szikrainduktorral és a rezgésszámok titkaival. Elég annyi, hogy először táviratok szelték át az étert, majd 1904-től az óceánon közlekedő hajóknak rádión küldték meg a híreket, 1907-ben pedig létrejött a rendszeres transzatlanti rádiókapcsolat.

Marconi találmányának köszönhette az életét több utas a Titanicon, hiszen az 1912. április 15-én jéghegyre futott hajó rádión adta le vészjelzéseit, s ezeket fogva érkezett a helyszínre a Carpathia gőzös.

Marconi 1901-ben vállalkozást alapított találmányára, amely a Nobel-díj után hamarosan óriásvállalattá nőtte ki magát. A rádió karrierje megállíthatatlan volt, hosszú esztendőkre az első számú szórakoztató eszközzé vált.

Feltalálója immár hazájában is elismert lett, szenátori és nemesi rangot és 1924-ben a rádióközvetítésekre szóló monopóliumot kapott. 1937. július 20-án halt meg, tiszteletére a rádióállomások világszerte elnémultak néhány percre.

Címkék: nobel-díj, rádió, guglielmo marconi

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!