Ki dönt a családban?
A döntés definíciója, választási lehetőségek közül (minimum kettő), valamilyen külső és/vagy belső, személyen belüli kényszer miatt áll elő. A döntés mindig a jövőre vonatkozik.
Bár a döntéselmélet oktatása során nem fogalmazzák meg azt a kritériumot, hogy a döntés a vezetők sajátja, mégis az üzleti világban, a gazdaságban és a mindennapi életben valahogyan, valamiért a vezetőhöz, irányítóhoz az ún. döntéshozóhoz társítjuk a döntések meghozatalát. Vajon mi lehet e mögött? Mindenkinek nyilvánvaló, hogy a vezető legfőbb sajátossága, hogy irányító, azaz az irányítás joga nála van, az ő szava dönt. Vagyis minden úgy van, ahogy ő meghatározza.
A családi döntéshozó
A családon belül is ugyanez a helyzet. Azért olyan nagy jelentőségű, hogy ki dönt, hiszen ez egyenlő azzal, hogy ki is irányít a családban. Azaz a döntéshozatalért való harc valójában az irányításról szól. És az irányítás birtoklásának nagy jelentőséget tulajdonítunk, vágyott cél, de csak addig, amíg el nem dől, kié az utolsó szó, amihez a többiek igazodnak.
Az az elterjedt nézet, hogy a tradicionális családban az apa dönt, a modern családban inkább a szülők együtt. De ez korántsem ilyen egyszerű, hiszen a hagyományos nukleáris család – apa, anya, gyerekek – száma lecsökkent, és többféle családi szerkezettel is találkozunk. Nemcsak a struktúra határozza meg a döntést, számos egyéb dolog is befolyásolja, mint pl. az adott döntéssel kapcsolatos információ mennyisége, a tudás, az érzelmi viszonyok, vallási előírások. Nem is hinnénk, de a család íratlan érték-, és hitrendszere vagy a megszokások milyen erős befolyással bírnak a családi döntésekre. Jó példa lehet erre a vasárnapi fél egyes családi ebéd a nagymamánál. Sőt sokszor a családon kívüli személyek, szereplők döntenek, lásd nagypapa, keresztmama, tanító stb.
Nem is vesszük észre, de sokszor hozunk úgy döntést a családban, hogy az egy jól meghatározott kérdésben, témában valójában egy hosszabb beszélgetés-, veszekedéssorozat eredménye. És az gyakran az uralkodó döntési viszonyoktól eltérően, egy másik családtaghoz társítható, ideértve a gyereket, gyerekeket is. Gondoljunk csak arra, hogy egy családban milyen vita, szervezkedés előzi meg, hogy melyik edzés lenne a legfontosabb a gyereknek, végül hosszas veszekedés után, a gyerek tehetsége ezt magától eldönti. Ez így helyes, ezt hívjuk helyzetorientált döntésnek. Remélhetőleg a folyamat végére ez mindenkiben a megelégedettség érzésével párosul, tehát az adott döntési helyzetre vonatkozóan konszenzus jön létre.
A döntéshozatal „nemszeretem” oldala
Ha a családi döntések során valamelyik tag magához ragadja a döntés jogát, belekényszerítve a másikat, többieket az ő nézőpontjának elfogadásába, sokszor halljuk – de mindig gondoljuk, érezzük – „oké, de te vállalod érte a felelősséget!” Azaz kimondjuk a döntéshozatal talán legfontosabb oldalát, sajátját, velejáróját: a felelősségvállalást. A meghozott döntésért, annak jövőbeni lefutásáért a döntéshozónak felelősséget kell vállalnia. Ez gyakran elfelejtődik... És akiknek az adott játszmában nem nyert a szavuk, hát, sajnos nekik is tudniuk kell, hogy részesévé váltak egy döntésnek, még ha nem is ők döntöttek, nekik ez a felelősségük. Ezt tanulgatjuk…
Az egyén döntése
A döntés tehát sokkal több, minthogy egy irányító személy megmondja, mit kell csinálni, lett légyen bármilyen közösség. Minden egyénnek meg kell tanulnia a saját magára, életére vonatkozó döntéshozatalt, és vele a felelősségvállalást is. Ha nem tanuljuk meg az egyéni döntéshozatalt, nem fogunk tudni részt venni a csoportos döntéshozatalban, legyen az akár család, munkahely vagy egyéb közösség. És a közösségi, együttélési szabályok elfogadásának, az azokkal való békében élésnek is alapja, ha megértem, hogy hogyan jönnek létre a csoportdöntések, szabályok. Könnyebb az alkalmazkodás, ha ismerem az egyéni döntéshozatal folyamatát és a velejáró felelősségvállalást.
Döntés a gyereknél
Nagyon gyakori kérdés, hogy dönthet-e a gyerek a családban. A gyermek a magyar hatályos szabályok szerint jogi értelemben kiskorú 14 éves koráig, majd 18 éves koráig félig cselekvőképes. Így a jog értelemszerűen a szülőhöz rendeli a döntést, és annak felelősségét bizonyos kérdésekben. Dönthet a gyerek? A fentiek értelmében (helyzetorientáltság, felelősségvállalás) IGEN. Sőt kell is, hogy döntsön, és ezt meg is kell tanulnia. Sőt a szülőnek hagyni kell, hogy a gyereke döntsön, és tanulgassa a velejáró felelősségvállalást. Igen, az a szülő felelőssége, hogy meghatározza, mikor, miben hagy „szabad kezet” a gyereknek. De azt is tudni kell, hogy a gyerekek döntése esetén is, a felelősségvállalás mindig a szülőnél van.
Kőbe vésve
A döntéshozatal nem egyszerű folyamat, igénybe veszi az egyént, a családot, gondolkodásban, időben, érzelmileg egyaránt. A végén pedig örülünk, hogy megvan! Így nem is egy könnyen változtatunk. Pedig ha visszagondolunk a definícióra: a döntés a jövőre vonatkozik, tehát mindig csak utólag derül ki, hogy helyes-e. A döntéshozatal valójában egy becslés, míg a felelősségvállalás nem más, mint a hozott döntés vizsgálata, hogy a valóságban hogyan működik. Így már, ugye, nem is olyan félelmetes a felelősség felvállalása?
Ha úgy látjuk, hogy a nagy fáradtsággal meghozott döntésünk nem működik, nem egyezik a valósággal, bátran változtassunk!
Jó gyakorlást, sok sikert kívánok!
Még nincs hozzászólás