Kérlek, Uram, küldj egy jelet!
Sokszor elhagyja ez a fohász a szánkat, és bizakodva, repesve várjuk a választ. Csakhogy nem jön. Legalábbis nem úgy, ahogy gondolnánk.
Az ember néha megtorpan, nem tudja, merre tovább. Kétségbeesve próbál kiutat találni, de mintha az egész tér vaksötétté válna. Nincs menekvés, nincs támpont. Ahogy Dante fogalmaz az Isteni színjátékban: „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém.”
Észrevenni és érteni
De mi nem szeretnénk a pokolba jutni, így bizakodva segítségért kiáltunk, és bár reméljük, mégsem hisszük, hogy meghallja valaki. Aztán hirtelen mintha megérkezne a segítség. Mintha egy láthatatlan, gyengéd, szerető kéz terelgetne a helyes útra, a számunkra tartogatott ösvényre.
Nem kell mást tenni, csak engedni, hogy megtörténjen. Észrevenni és érteni a jeleket, örömmel fogadni a véletlennek tűnő, mégis furcsán összehangolt történéseket.
Dolgunk van itt
Mindannyiunknak van dolga ezen a földön. Nem biztos, hogy valami egetverően fontos ügyre kell gondolni, talán csak annyi, hogy finom süteményekkel kell megörvendeztetni az embereket. Vagy egy-egy szép frizurával. Meggyógyítani a betegeket. Boldoggá tenni egy másik embert, megbocsátani valakinek, aki bántott.
Rengeteg apró jel igyekszik megmutatni számunkra, miért is születtünk. Már gyerekkorunktól kezdve ott vannak köröttünk, csak meg kell tanulnunk észrevenni őket.
A siker csak fárasztott
A számunkra kijelölt út arról felismerhető, hogy boldoggá tesz, ha rátalálunk. És hiába vágtatunk egy sokkal komolyabb, fárasztóbb, ám fényesebb úton sikerrel, nem lobog a szívünk tőle. Lídia harminckét éves ügyvéd, a szülei nagyon büszkék rá, hogy helytáll a pályáján. Csakhogy ő nem volt boldog. Valami hiányzott. A kezdeti sikerek fogyatkozni kezdtek. Nem jöttek új ügyfelek, alig keresett. Reggelente mintha betonból lett volna a teste. Éjjel-nappal fáradt volt.
Egy nap megkereste egy hölgy, aki állatmenhelyet akart létesíteni, ehhez kért ügyvédi segítséget. Ragyogott a szeme, ahogy a befogadott cicákról, kutyákról mesélt. Milyen gyönyörű cél, gondolta Lídia. És azon kapta magát, hogy irigyli a kis hölgyet, aki kóbor állatokat tervez befogadni. Ő is megtehetné, gondolta. Feladná a praxist, és keresne egy helyet, ahol elférnének az állatok. A puszta gondolat is boldoggá tette.
Másnap reggel aztán rosszkedvűen ébredt, és kinevette magát, hogy ilyen idétlen ötletei voltak. Az ügyvédi praxist egy menhelyért? Ugyan már! És sutba dobta az ötletet. Két napra rá megcsúszott a jeges utcán, és olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörött a lába. Fekvőgipszet kapott, nem tudott munkába menni. Hirtelen rengeteg ideje lett gondolkodni. Megértette, hogy az élete nem boldog.
És bármilyen őrültségnek tűnik is, ha a munkája boldogtalanná teszi, akkor ott kell hagynia. Otthagyta? Menhelyt nyitott? Boldog lett? Ki tudja. Reméljük, pontosan azt tette, ami úgy világított benne, hogy kitalált a sötétből.
Kérjetek és adatik!
Ha szeretnénk jeleket kapni, csak kérnünk kell. Aki jeleket kér, és észre is veszi azokat, egyre többet és többet kap majd. A világ egy egész más dimenziójában mutatja meg magát, olyan lesz, mintha Csodaországban járnánk.
Minden az utunk felé irányít: egy elkapott mondat a rádióból, egy fülbemászó sor a legújabb dalból, a barátnőnk lelkes meséje a telefonban, egy újságcím, amelyre véletlenül téved a szemünk, egy rég elveszettnek hitt kis tárgy a gyerekkorunkból… jelek, jelek mindenütt. Mondjuk hát együtt: Kérlek, Mindenség Ura, küldj jeleket, hogy megtaláljam önmagamat és a boldogságomat!
A boldogság a garancia
Ha jó úton haladunk, az univerzum a segítségünkre siet. Ha bele is ütközünk egy-két akadályba, máris jön a megoldás, és erősebben, ügyesebben kerülünk ki a bajból. Vagy épp segítők jönnek, akik önzetlenül kihúznak a csávából, mintha angyalok volnának.
A körülmények mind a kezünkre játszanak, és a tevékenységünket siker koronázza. Az emberek szeretettel vannak irántunk. Régi, idejétmúlt, vagy számunkra kártékony kapcsolatok, helyzetek felbomlanak, mert új ismeretségeket kötünk, új barátokra találunk.
Az emberek szeretnek a közelünkben lenni, mert érzik a boldogságot, amely sugároz belőlünk. Ugyanis a legfőbb bizonyíték arra, hogy megtaláltuk a nekünk szánt ’sárga köveket’, az a boldogság, az öröm és a szárnyaló lelkesedés. Ha valaki olyan munkát vagy tevékenységet végez, amilyenre rendeltetett, soha nem fárad el, soha nem érzi nyűgnek, sokkal inkább ajándéknak éli meg a mindennapjait.
Ha ismered a célod, az fél siker!
Mennyivel könnyebb dolga van annak, aki nem a sötétben tapogatózik, hanem pontosan tudja, mi tenné boldoggá, csak azt nem tudja, merre menjen, hogy elérje. Fontos, hogy legyőzzük a tudatalattinkban gyülemlő félelmeket, és tisztázzuk, mit is akarunk.
Erre jó módszer, ha előveszünk egy szép fehér papírt meg egy marék színes ceruzát, és lerajzoljuk magunkat öt év múlva. Rajzoljuk le azt a valóságot, melyet meg akarunk élni később. Legyenek rajta az életvitelünket jelző tárgyak, a ház vagy lakás, amelyben élünk majd, az emberek, akikkel mindezt meg szeretnénk osztani, és a jelképei az elért sikereinknek.
Ha kész a rajz, zárjuk borítékba, és írjuk rá, mikor szabad felbontani. És amikor majd felbontjuk, üljünk le, mert nagyon meg fogunk lepődni!
Mi jelzi, hogy nem a helyes irányba haladunk?
- A leggyakoribb tünet a rossz közérzet, a fáradékonyság, a betegség.
- A túlzott aggódás, szorongás, rossz álmok, kedvetlenség, ok nélkül ránk törő félelem.
- Jelenlegi utunkon folyton akadályokba ütközünk, mintha üldözne a balszerencse. Nem vagyunk sikeresek, nem kapunk elég ellenszolgáltatást a munkánkért, sem anyagit, sem erkölcsit. Az életünk monoton és örömtelen.
- Mintha minden a fejünk felett dőlne el, és nem volna beleszólásunk a saját életünkbe.
- Egyre sivárabbak a szeretetkapcsolatok, akár a párunkról, akár a gyermekeinkről van szó. A meghittség nincs jelen az otthonunkban.
- Egyre több olyan ember kerül a környezetünkbe, aki negatív energiát áraszt, és kihasználja, elszívja az életerőnket.
- Azon kapjuk magunkat, hogy a tévé, a filmek, sorozatok, videojátékok rabja lettünk, mintha valaki más életét szeretnénk élni.
Még nincs hozzászólás