Keresztes Ildikó és Liza, a törpe pincser
Rövid, szőke hajával, elegáns zakójával Keresztes Ildikó jobban hasonlít egy rendkívül tudatos üzletasszonyra, mint az érzelmeit megmutatni nem szégyenlő, hosszú, barna hajú énekesnőre, akit az egész ország megismert. De az új külső csak egyik jele az örökös megújulási képességnek. Az érzelmek is előkerülnek, amint Lizáról, az apró kutyáról esik szó. Ő ugyanis a nagy kedvenc.
„Liza új szerzemény az életemben. Mindig is nagyon kutyás voltam. De a tizennégy éves tacskóm éppen akkor pusztult el, amikor az első X-Faktort forgattuk, és nagyon megviselt a halála – meséli a népszerű énekesnő. – Úgy gondoltam, egy darabig most nem akarok négylábú társat, ugyanakkor biztos voltam benne, hogy egyszer megint lesz. Vártam a sorstól azt a véletlen találkozást – bár tudjuk, hogy véletlenek nincsenek –, amikor nekem megint kutyám kell, hogy legyen.
Én még nem terveztem volna, de a sors közbeszólt. Elmentünk egy nagyon kedves barátnőmhöz, Juracsek Juli balerinához. Ott megláttuk ezt a törpe pincsert, és beleszerettünk. A barátnőm egy olyan kislánytól hozta el a kutyát, akinek megváltoztak az életkörülményei, és már nem tudta tartani.
Julinak már volt ugyan négy kutyája, mégis sírva adta oda Lizát. Akivel mi egymásba szerettünk. Ő egy törpe pincser, hároméves. Azt szoktam mondani, olyan, mint egy instant dobermann, amelyiket ha este vizzel elkeverem, nagyra nő, és reggelre visszaszárad kicsire” – áradozik Ildikó a kutyusról, ami ugyan apró, de annál kedvesebb jószág.
Az énekesnő lelkesen meséli, egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy nem „nyalakszik, mint a többi eb”, hanem ölelkezik és simogat: „Én még ilyet nem is láttam. Bárhová viszem, mindenki szerelmes lesz belé. Tüneményes, jól szocializált, alkalmazkodó és nagyon jól nevelt. Ugyanakkor arányos, csodálatosan szép kutya. Úgy viselkedik, mint egy kis hercegnő. Bárhová viszem, először felméri, hol vannak a határai, és ehhez alkalmazkodik.”
Ildikó mindenüvé magával viszi kedvencét, ahol biztonságban érzi. Ám ha nem tud figyelni Lizára, inkább otthon marad a kutyus, vagy Ildikó édesanyja vigyáz rá.
„Nem szeretem az olyan sztenderd kijelentéseket hogy egy kutya gyerekpótló, vagy hogy egy nő akkor változtat frizurát, ha van valami zűr az életében. Az emberek nem így működnek, én végképp nem. Világéletemben lázadó típus voltam – ad Ildikó választ egyszerre a rövid haj és a kutya kérdésére. – Azért is gondolom, hogy nincsenek véletlenek, mert az ember nem ok nélkül találkozik azokkal, akikkel összefut, nem véletlenül választjuk azt a szakmát, amit aztán egész életünkben folytatunk. Mindennek és mindenkinek van funkciója, amivel vagy akivel összehoz bennünket az élet.”
Keresztes Ildikót gyakran felkérik, vegyen részt jótékonysági eseményeken, adja a nevét állatvédő mozgalmakhoz, rendezvényekhez. Ő szívesen el is vállalja ezeket a megbízásokat, ha ideje engedi:
„Nagyon szeretem az állatokat. Tisztelem a flórát és a faunát, mindent, ami élő, ami Isten teremtménye. Hiszen ők sem véletlenül jöttek erre a világra, mert akkor az ember is véletlen lenne. A rombolás, az ölés, az agresszió tőlem nagyon messze áll. Persze, én sem vagyok tökéletes, nyilván előfordul, hogy rálépek egy hangyára, de számomra az élet elvétele a legnagyobb bűn a világon.
Valóban sokféle szponzorációra kérnek fel, vegyek részt jótékonysági koncerteken, eseményeken. Szívesen megteszem, hiszen késztetést érzek, hogy amennyit tudok, visszaszolgáltassak abból a sok jóból és sikerből, amit az élettől kaptam. A szeretet is fontos! Éppen ezért elsősorban a kiszolgáltatottakat igyekszem segíteni. Az állatvédelem mellett még nagyon fontosnak tartanám az idős emberek támogatását, de nemigen találok rá itthon jó gyakorlatot.”
Ildikó arra a sztereotip kérdésre is megfelel, hogy miért nem mindig a gyerekekre gondol: „Nem élünk négyszáz évig, hogy sorba állíthassuk a feladatokat. Akkor kell segíteni, amikor lehet. Az öregek támogatása egyre fontosabb számomra. Sok idős ismerősöm van, látom, mennyire kiszolgáltatott a helyzetük. Én is leszek egyszer öreg, ki tudja, mi lesz az én sorsom. A nagyarcú húszévesek is idősek lesznek egyszer, amit most még nem hisznek; én sem hittem annak idején. De bennem mindig is erős volt a szociális érzék, ezt Erdélyből hoztam magammal, így nőttem föl.”
Liza kutyának idén nyáron néha tényleg a Nagyinál kell töltenie egy kis időt, mert Ildikó most elsősorban a munkájára koncentrál. Járja az országot, egyedül is, a Keresztes Ildikó Banddel is, és a Turay Ida Színház három darabjával. Közben már készül az őszi két szerepére: az egyikben Edith Piafot személyesíti meg, de a legnagyobb produkció az István, a király előadása lesz. A darab idén ünnepli harmincéves jubileumát:
„„Sarolt szerepét kaptam most meg. Varga Mikivel nevettünk is, hogy az anyja lettem, nem pedig Koppány egyik asszonya, aki voltam korábban. Augusztusban lesz a premier, utána járjuk az országot a darabbal. Úgy érzem, kerek az életem. Persze, minden nap mindenkinek mástól kerek. Én telhetetlen és nem túl optimista gyerek voltam, de az évek múlásával megtanultam, hogy a mostnak kell örülni.”
Még nincs hozzászólás