Ridikül Magazin logo

Katonai bázis a 18. századból

Lóverseny nincs lótenyésztés nélkül. És lótenyésztés sincsen lovassportok nélkül. Hisz ma már a pompás négylábúak nem szolgálnak a csatákban, nem húznak hintókat, de még postakocsit sem. Sokkal több lóerővel közlekedünk. De a ló szerencsére ma is az életünk része.

Fotó: Völgyi Vera

Sok legendás központja volt a lótenyésztésnek Magyarországon, néhány még ma is működik. A legrégebbi köztük Mezőhegyes, Békés megyében. A ménesbirtokot a lovak kedvéért tervezték és építették a 18. században. Ma is különleges látvány: mintha egy gondos modellező által kreált terepasztal épületei nőttek volna varázsütésre életnagyságúvá. Vagyis majdnem varázsütésre; azért néhány évtized eltelt közben.

A modellezőt Csekonics József századosnak hívták (később a tábornokságig vitte), aki 1784-ben azt javasolta II. József császárnak, hogy a hétéves háborúban kimerült katonai lóállomány utánpótlására létesítsenek ménesbirtokot Mezőhegyesen, a törökök pusztítása után elnéptelenedett területen. 

Néhány betyárkunyhón kívül semmi sem volt ezen a tájon, de a földek gazdag termést ígértek, s ez fontos volt a ménes fenntartásához. És néhány éven, évtizeden belül felépült ez az egységes stílusú, több központból álló, szokatlan település. Egyfajta lovas katonai bázis ménesparancsnoksággal, katonák szálláshelyeivel, istállókkal, fedett lovardával, ispotállyal, majd később vasútállomással. Nős és nőtlen katonák, a parancsnokaik, no meg a lótenyésztés szakemberei laktak a városban.

A monarchia soknyelvűségét is képviselték, így kialakult egy sajátos nyelvezet Mezőhegyesen, amit ma már csak az idős emberek ismernek, és a helytörténészek kutatják kedvtelve. Ha azt halljuk valakitől, hogy emberkóroda, a szemünk se rebbenjen, a fordítása: kórház. Pekeráj – pékség. Az obedáros pedig az ebédet vitte az aratóknak a földekre. A kantár a nőtlen tisztek szálláshelyének elnevezése volt a helyi ’szlengben’.

Ma is állnak az első épületek, mint például a boltíves tornácos ménesparancsnokság, vagy az 1807-ben Hild János építette többszintes magtár. Megnézhetjük az 1885-ben épült Centrált, ami tiszti kaszinó és szálloda is volt, vagy a makettben járunk-érzést fokozó vasútállomást és a település szép templomait.

A központ körül több kilométeres távolságban majorokat építettek, istállókkal, nagy szabad területekkel, ahol a lovak futhattak. Mérnöki pontossággal tervezték meg ezek elhelyezését is. Nemcsak a tenyésztés szempontjából volt fontos, hogy több helyen neveljék a ménest, hanem egészségügyi okból is. A távolság határt szabott a kórokozóknak, ha véletlenül valamilyen betegség támadta volna meg az egyik major lovait.

Ma is működik még két major, az egyik a csikóménes lakhelye, a másik afféle anyaotthon, a kancáknak. A 19. század második felétől Mezőhegyesen tenyésztettek ki négy új, egész Magyarország lóállományát átalakító lófajtát, köztük  a híres, karakteres fejű nóniuszt, ami a fogatsportban is sikeres.

Címkék: lovas, lovarda, mezőhegyes, nóniusz, ménesbirtok, makett, katonai bázis

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!