Karrierváltás negyven felett
Új kihívásokat keresni sohasem késő, akár a negyvenes éveinkben is tanulhatunk másik szakmát, s ezáltal teljesen eltérő irányt vehet az életünk. Riportunk szereplői valami teljesen újba fogtak a korábbihoz képest, és nem bánták meg a váltást. Sőt!
Erben Zsuzsanna
(49) Duci titkárnőből sportoktató
„Mindenki tudni akarta, mi a titkom.”
„Amikor negyvenöt éves lettem, riadtan vettem észre, hogy elértem a száz kilót. Nem hirtelen híztam meg – az évek során lassan rakódott rám a súly. De ez a száz kiló szíven ütött. Még inkább az, amikor egy kivizsgálás során az eredményeim szörnyűek lettek: magas vérnyomás, cukorbetegségre utaló jelek, rossz koleszterin. Persze, korábban is próbálkoztam fogyókúrákkal, de mindig abbahagytam egy idő után. Szépen éltem a családommal, neveltem a két gyereket, titkárnőként dolgoztam, aztán a családi vállalkozás ügyeit intéztem, nem éreztem, hogy bármi hiányozna az életemből. Közben tudtam, fiatal vagyok még ahhoz, hogy roncsként vegetáljak ezután.
Nem fogyókúrázni akartam, hanem egészségesebb életet élni. Nem kezdtem bele semmiféle divatos étrendbe – egyszerűen csak napi ötször ettem, de keveset, és igyekeztem egészséges ételeket választani, mellette pedig naponta szobabicikliztem és tornáztam. Kilenc hónap alatt harminc kilót fogytam. Ősszel kezdtem a diétát: télen, a nagykabátban senkinek nem tűnt fel, hogy mennyit változtam.
Ám amikor eljött a tavasz, és felvettem az új ruháimat, kiderült, hogy még a barátaim sem ismernek fel. Hirtelen mindenki faggatni kezdett arról, mi a titkom, és kérték, hogy segítsek nekik is. Szívesen megtettem, de rájöttem, hogy ehhez nem elég a saját tapasztalatom. Nemcsak hiteles, de hozzáértő is akartam lenni, így beiratkoztam egy fitnesszedzői tanfolyamra.
Miután levizsgáztam, azonnal jelentkezett nálam két barátnőm is, hogy tartsak nekik edzéseket. Mivel a lányom épp akkor költözött el a lakásából, ami ott maradt üresen, berendeztem Dunavarsányban egy kis stúdiót, ahol ma már 15 tanítványom van. Mivel én is voltam kövér, megértem a vendégeimet, amikor látom, hogy nehéz lehajolniuk a pocakjuk miatt, vagy elcsábulnak edzés után egy nagy adag fagyira. Úgy gondolom, a legfontosabb, hogy szeressék meg a testmozgást, és érezzék jól magukat az edzésen, majd azután a bőrükben is.”
Varga Lilla
(51) Lakberendezőből kineziológus
„Egységbe kapcsoltam, amit eddig elsajátítottam.”
„Mindig egyszerre több dolog érdekelt, tehát soha nem a kényszer, hanem a kíváncsiság hajtott. Érettségi után két felmerülő pálya, az orvoslás, illetve a képzőművészet közül az előző mellett döntöttem. Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy a kettőt lehet párhuzamosan is csinálni, de egy idő után kiderült, hogy mindkét pálya egész embert követel.
Abbahagytam az egyetemet, és kerestem az utam, így találtam rá a hitre, és lett belőlem katolikus hittantanár. Közben született egy fiam és egy lányom, és a család mellett egyre kevesebb idő jutott az útkeresésre. A szabad munkaidő és a kreativitásom kiélése vitt a lakberendezői szakma felé, amit nagyon élveztem. Irodákat terveztem, gyakran festményekből merítettem hozzá az ötleteket. Valakinek a környezetét megtervezni nem könnyű feladat – komoly pszichológiai érzék kell hozzá, hogy az ember kitalálja, milyen élettérben érezné jól magát a másik.
Ám hiába voltam sikeres benne, újra és újra felmerült, hogy a félbehagyott egészségügyi vonallal is foglalkozzam, csak teljesen más megközelítésből. Tanultam fitoterápiát, akupresszúrát, masszázsterápiát, de a kineziológiában találtam meg mindazt, amit kerestem. Az első „One Brain” tanfolyamra úgy mentem el, hogy nekem nincs semmiféle lelki problémám, aztán ahogy egyre mélyebbre ástunk a témában, rájöttem, hogy rengeteg dolgot kell még rendeznem magamban. Korábban nem értettem, miért cikázom összevissza, miért nem találom az utamat. A saját családom is furcsállotta, miért tanulok újabb és újabb dolgokat, hogyan fogom ezt majd hasznosítani.
A kineziológia segített megérteni, mi, miért történik velem, és azt is, hogyan tudom összekapcsolni egy egységbe azt, amit eddig elsajátítottam. A kineziológia lényege a stresszoldás, ami nem is olyan idegen a lakberendezéstől, mint azt elsőre gondolnánk. Ott az emberek külső környezetét kell harmonikussá tenni, itt pedig a lelkük legbensőbb milliőjének a rendbetétele a cél. Ma már úgy érzem, az összes út összeért, amikor egy barátom felkért rá, hogy illusztrátorként működjem közre egy kineziológiai témájú könyv elkészítésében.”
Füleki Julianna
(52) Pultoslányból ápolónő
„Büszke vagyok arra, amit elértem.”
„Nagyon korán szültem meg a lányomat, alig voltam tizenhét éves. Akkor logikus lépésnek tűnt, hogy abbahagyom a tanulást, és a családra koncentrálok, de később ezerszer megbántam, hogy így döntöttem. Érettségi híján nem találtam túl jó állásokat. Tizenöt évig vendéglátóztam, aztán takarítottam, utána egy nyomdában dolgoztam éjszakánként.
Sosem találtam rendes, nyolctól négyig tartó állást, mindig kiszámíthatatlan volt, mennyi lesz a jövedelmem, és egyáltalán, lesz-e a munkám a következő hónapban. Mikor a lányom nagyobb lett, akkor kezdtem azon gondolkodni, hogy tovább kellene tanulnom. Lehet, hogy soha nem vágtam volna bele, ha nem akadnak gondjai a lányomnak, ami miatt végül egy esti gimnáziumban kötött ki.
Féltem, hogy úgy jár, mint én, és szerettem volna segíteni neki. Úgy gondoltam, ha együtt járunk iskolába, rajta tudom tartani a szemem, és segíthetek neki a tanulásban. Nagy meglepetésemre élvezni kezdtem az iskolába járást, és amikor negyvenévesen a kezembe vettem az érettségi bizonyítványomat, tudtam, hogy folytatni akarom, rendes szakmát akarok tanulni. Nem könnyű összeegyeztetni a munkát a tanulással, most már több idő kell ahhoz, hogy a dolgok megmaradjanak a fejemben.
Mindig is szerettem másokon segíteni, gondoskodni az emberekről, így egy egészségügyi tanfolyam mellett döntöttem. Jelenleg egy öregotthonban dolgozom, szociális gondozóként, de mellette szakápolónak tanulok, és esténként latinul magolom az anatómiát. Büszke vagyok arra, amit elértem, és nagyon élvezem a munkámat.”
Még nincs hozzászólás