Karrier és gyerek?
Egy nagymama
Már annyira vágytam unokára, hogy azt el se tudom mondani. Meghalt a férjem, és az egy szem lányom csak a munkájára gondolt.
Egyre feljebb és feljebb jutott a ranglétrán, már többet volt külföldön, mint itthon, és mintha a férfiak is hidegen hagyták volna. Az idő meg csak múlt. Szólni, persze, nem lehetett neki, a legtávolabbi utalásra is szinte leharapta a fejem. Aztán egyszer csak megjelent egy nála tizennégy évvel idősebb angol férfival, meg egy gyűrűvel. És a vággyal, hogy most és azonnal gyereket szeretnének. Én persze nagyon boldog voltam, de féltem is. Hogy fog az én nyughatatlan lányom otthon ülni, és pelenkázni? Hát sehogy.
Még három hónapos se volt a kisunokám, amikor elém álltak, hogy mit szólnék ahhoz, ha keresnének egy olyan házat, amiben együtt élhetünk, de nekem is meglenne a külön bejáratú kis lakásom. Ő pedig visszamenne dolgozni, és hogy én vállalnám-e a babázást. Hát hogyne vállaltam volna? Azóta megszületett a második unokám is. De nehogy azt higgye, hogy nincsenek szülei ezeknek a gyerekeknek! Nem mondom, nincsenek velük túl sokat, de amikor együtt vannak, az olyan, mint a mesében. Én meg olyankor csendben átmegyek a kis lakásomba, hadd örüljenek egymásnak.
Egy anya
Még egyetemisták voltunk, amikor Hanna megfogant. Nekem meghalt az édesanyám, apám külföldön él, a férjem szüleit meg ki nem állhattam. Nem baj, megoldjuk – mondtuk, és boldogan vártuk Hannát, aki a világ legjobb babája volt. Hagyott engem tanulni, sőt, még némi fordítást is el tudtam vállalni mellette. Apukája az egyetemen tanított, így felváltva tudtunk vele lenni. Jól is mentek a dolgok, csak épp mi láttuk egymást egyre ritkábban. Aztán felbukkant egy kolléganő, és mi majdnem elváltunk.
Muszáj volt segítséget keresnünk, mert már csak sértegetni tudtuk egymást. A párterápiás ülések érdeme eleinte annyi volt, hogy teljes másfél órán át csak egymás érzelmeivel, gondolataival foglalkozhattunk. A védett környezetben vissza tudtuk idézni a régi, szép időket, hogy miért is házasodtunk össze, hogy mit szeretünk a másikban. Az ülések jó hangulata egyre tovább tartott ki... aztán egyszer csak rájöttem, hogy jobban szeretem a férjemet, mint amennyire ki nem állhatom az anyósomat. Én is az egyetemen maradtam, kutatói állásban, így Hannával változatlanul felváltva tudunk együtt lenni, viszont az anyósom segít abban, hogy egymásra is jusson időnk.
Egy gyerek
Amikor én kicsi voltam még nem volt szokásban, hogy az apák maradjanak otthon gyesen, de nálunk így történt. Apukám író, műfordító, úgyhogy egyrészt otthon dolgozott, másrészt nem igazán volt túlfizetve. Anyám viszont tréner, aki él-hal a munkájáért. Az a gyanúm, hogy engem apám akart inkább, de ez nem azt jelenti, hogy anyámmal ne jönnék jól ki. Kisgyereknek lenni viszont valami egészen nagyszerű dolog volt az apámmal. Mi nem játszótérre jártunk, hanem építkezésre, farmra, színházba, és ha lehet, mindenhova a hátsó ajtón át.
Mert ott történnek az igazi dolgok. Néha felütöttünk egy szótárat, megkerestük az első izgalmasabb főnevet, beültünk az autóba, és addig meg se álltunk, míg nem találtunk egy olyat. Például hegymászót, kenderkötelet, vagy nyomdagépet. Apám azonban nemcsak engem imád, hanem anyát is, aki, ha nagy ritkán otthon volt, akkor minden körülötte forgott, de úgy, hogy én erre csak jóval később jöttem rá. Ugyanis engem prezentált apám anyának. Részletesen elmesélte a kalandjainkat, gondosan kiemelve, milyen nagyszerű voltam, hogy nélkülem sose bukkantunk volna azokra a csodálatos helyekre, amiket persze ő talált ki, és ahova ő vezetett engem.
Egy lehetséges magyarázat
A fenti történetekben a siker titka sokféle. Például, hogy azok, akik átélték, s most elmesélik őket, a körülményekre nem mint akadályra, hanem mint lehetőségre tekintettek. Használták a fantáziájukat, hogy az élet kínálta szerepeket hozzáigazítsák a céljaikhoz, és mertek váltani, változtatni a megszokott sémán.
Még nincs hozzászólás