A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Jó, ha a konyhában minden rendben van!

Hat lábas, két kenyérpirító, legalább kilenc bögre, folyamatosan cserélődő poharak, az idők során megkopott, össze nem illő étkészletek. Van minden egy konyhában, és ritkán veszi rá az ember magát, hogy szelektáljon, hiszen benne van a legtöbb tárgyban a nosztalgiafaktor vagy az örök ígéret, hogy megélezzük ezt a kést, és majd milyen jó lesz, mert milyen jó volt... Persze sosem történik meg. Mit tehetsz, hogy ne járj így?

Fotó: Shutterstock.com

– Egy jó konyha nemcsak szép, hanem praktikus is – kezdte Zoltai Anna, akinek a nevét a vendéglátásban szinte mindenki ismeri. A szakember tizenkét évig vezette a Nébih és jogelődjének a Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti Osztályát, az ő nevéhez fűződik a Minőségvezérelt Közétkeztetési Program, és nem mellesleg a közétkeztetési szakácsverseny egyik szervezője.

– Egy fiatal párnak egy új lakásba költözés után rengeteg mindennel kell foglalkoznia, ezért is jó, ha a konyha rendben van. A legfontosabbak a nagygépek, ha azok megvannak, mint a mosogató, a hűtőszekrény vagy a tűzhely, akkor kezdhetünk a fontos, de kevésbé drága eszközök beszerzésébe – folytatta a szakember.

– Nem muszáj mindenre vagyonokat elkölteni, ez egy új lakás vásárlása után amúgy is nehéz. Rengeteg olyan praktika van, amelyet eltanulhatunk édesanyáinktól, nagyanyáinktól. Kezdetben nem szükségesek a költséges háztartási elektromos készülékek, hiszen a habverő gép kiváltható kézi habverővel, a botmixer pedig a szűrőn átpasszírozással. Mind a kettővel sokat spórolhatunk.

A gyümölcs és saláta mosó/szűrő (vagy kosár) is kiváltható egyszerűen a csap alatti gyümölcsmosással, de előbb-utóbb minden háztartásban megjelenik, és megkönnyíti a háziasszony életét. A fokhagymanyomó is helyettesíthető késsel és vágódeszkával, és a kenyértartót is remekül ki lehet kezdetben váltani egy tiszta papírdobozzal, melyet konyharuhával vagy papírtörlővel kibélelünk – tette hozzá.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2020. évfolyama 8. számának 46. oldalán!)

Címkék: vágódeszka, dugohuzo, konyhai eszközök, alapvető konyhai eszközök, felesleges konyhai eszközök, kések, poharak, bögrék, szűrők, lábasok, jénai, konyharuha, konzervnyitó

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!