Irodalom

2026. augusztus 26. | Írta:

Karinthy Frigyes: Bezzegék

Egyszer már meg kell írni Bezzegéket. Egyszer már föl kell világosítsam valamennyi boldogtalan férjet a világon erről a Bezzeg-misztifikációról, amivel századok óta keserítik az életét – amivel betömik a száját, gúzsba kötik és elkábítják és fejbe vágják, ha moccanni mer, amivel megelőzik és profilaktikusan lehetetlenné teszik a világ minden férjének egyesülését a nagy forradalomban, aminek régen ki kellett volna már törni, ha ez a Bezzeg-dolog sok minden egyéb visszaéléssel egyetemben nem forgácsolná szét a mélységekben forrongó elkeseredés robbantó erejét.

Ne tegyen úgy, szerencsétlen férjtársam, mintha ön nem tudná, miről van szó, mintha ön nem ismerné Bezzegéket. Ön összehúzza a szemét, gondolkodik, hm – a szó határozottan ismerős, úgy-e, csak nem jut az eszébe? Dehogyisnem jut az eszébe, csak nem meri bevallani – talán még önmaga előtt is tagadja. Persze, mert azt hiszi, hogy ez valami speciális dolog, hogy ezt csak az ön gyöngesége és tehetetlensége tette lehetővé, egyéni nyavalya ez, amit legjobb elhallgatni, eltussolni – hogy más, erős, egészséges, öntudatos férj nem ismeri Bezzegéket – nem ismeri, nem tudhat róla ebben a vonatkozásban, hiszen…

Hiszen ez az erős, dolgos, öntudatos, valódi férj éppen az a bizonyos, aki önöknél Bezzeg úr szerepét játssza! Vagy mit kerülgetem sokat a dolgot – kimondom kereken, mint aki már rájött a nagy titokra –, én nagyon jól tudom, hogy önöknél én, én, éppen én vagyok a Bezzeg úr, az ön házasságát én teszem tönkre, mint példakép és összehasonlítási tárgy – tönkreteszem és elnyomom önt, minden mozdulatommal, minden lélekzetvételemmel, azzal, hogy a világon vagyok, hogy dolgozom, hogy kénytelen vagyok robotolni és élni. „Bezzeg Kovácsik (nevezzük így szerénységemet) nem lopja a napot” – mondja az ön felesége. – „Kovácsik dolgozik, erőlködik, csinál valamit, mindenütt ott van, ahol érvényesülni lehet, feltűnni, előremenni – azért van a feleségének rendes ruhája, azért mehetnek minden nyáron külföldre.”

És ön hallgat és nyeli az epét, boldogtalan és titokban gyűlöl engem, mert én vagyok önöknél Bezzeg és az én szerény családom az önök Bezzegék-je, akiknél minden rendben van, minden jól megy, bezzeg, mivel én, Kovácsik, mintaférfi és mintaférj vagyok, önöknél pedig azért megy minden rosszul, mert bezzeg ön nem olyan ember, mint bezzeg én.

Ön gyűlöl engem – rosszul teszi! Súgok valamit önnek, de vigyázzon, hogy meg ne hallja a felesége. Ha megtudja az igazságot, az ön haja égnek mered, és hangosan felkiált, és talán végre mégis rászánja magát, hogy gyűlölködés és irigykedés helyett inkább összefogjunk, és csináljunk valamit ez ellen az átkozott bezzegizmus ellen.

Ember! tudja hát meg, értse meg – minálunk is van egy Bezzeg úr, az én feleségem is minden második mondatát így kezdi, hogy „Bezzeg…” Amikor kicsit nyújtózkodni szeretnék, amikor eszembe jut, hogy a világra én is élni születtem, mint a lepke, vagy szitakötő – nem gürcölni és erőlködni és harcolni és küzködni és kellemetlen dolgokat dolgozni. És tudja, hogy kicsoda képviseli nálunk Bezzeg urat?

Ön, uram, ön, éppen ön, csakis ön, ön és kedves neje, Bezzegné őnagysága.

Bezzeg, mondja a feleségem, a Kucsera (mármint ön) annál ilyesmi nem fordulhat elő, hogy elseje körül gondjai vannak. Mert a Kucsera komoly ember, aki nem ábrándozik és nyafog, mint te, hanem hivatalt szerzett magának, mert annak a családja is fontos, mert az tisztában van vele, hogy neki felesége és gyermekei vannak és kötelességei a családjával szemben – amiről te mindig újra megfeledkezel az önzésedben, amikor valami felelőtlen kamasznak képzeled magad, aki futkározhatik az ábrándozásai után.

Érti most már, Bezzeg úr?

Nem gondolja, hogy ezen segíteni kellene?

Attól tartok, hogy hiába.

Az ön felesége, ha ez az írásom a kezébe kerül, azt fogja mondani: „Bezzeg Kovácsik (mármint szerénységem) dolgozik, erőlködik, csinált valamit – látod, megint cikke jelent meg az újságban, akármilyen marhaság, fő, hogy megfizetik – azért van a feleségének”… stb.

Reménytelen ez a dolog, Bezzeg barátom.

Karinthy Frigyes: Higgadt vagyok

Én mostanában higgadt vagyok.

Nem tudom, hogy vannak vele önök, megőrizték-e a higgadtságukat ezekben a nehéz napokban, mikor sok mindent bajos megőrizni, amit azelőtt őrizni se kellett, mégis megvolt. 

Bizony, előfordult velem is azelőtt (az ember olyan szórakozott!), hogy nem őriztem meg a higgadtságomat. Mit tagadjam, én bizony elmentem sétálni, néha csak úgy, minden cél nélkül és a higgadtságomról megfeledkeztem, senki se őrizte a higgadtságomat, ott feküdt a nachtkaszlin, isten csodája, hogy el nem lopta a takarítóné.

No de szerencsére, éppen jókor jött a miniszterelnök úr intő szava, hogy mindenki őrizze meg a higgadtságát ezekben a nehéz napokban.

Nagyon is igazsága van, kérem, nem lehet eléggé hangsúlyozni kérem. Én mingyárt szót fogadtam, és attól a perctől fogva egyebet se csinálok, mint hogy a higgadtságomat őrzöm. Azt a keveset, ami maradt. Mert mi lenne, most tessék elgondolni, ha az se maradna.

Hát amint így őrzöm a higgadtságomat, azt mondja a sógor, no szerkesztő úr, szerkesztram, usgye, tessék ugrani onnan, mert a fejére szakad az a repedt fal. Mondok, ugorjon maga, vagy fogja addig a falat, mint egyszeri kőműves a kéményt, míg a másik elszaladt a bérért. Én innen nem mozdulok, én a higgadtságomat őrzöm. Ki őrzi, ha én nem?

Mert képzelje, micsoda pánik törne ki, ha nem őrizné mindenki a higgadtságát. Hallottunk már ilyet. Hogy például kigyulladt a színház, az emberek nem őrizték a higgadtságukat, kérem, kitört a pánik, egymást taposták agyon az emberek. Ha lett volna valaki, egy bátor, erős férfi, aki figyelmezteti a közönséget, hogy maradjon higgadt, mindenki nyugodtan a helyén maradt volna, míg le nem ég, földig a színház. Persze, a közönséggel együtt. De azért az mégis más.

Hiszen nem mondom, volna nekem egyéb dolgom is, el kéne intézni azt az izét, mert nem vagyok biztos benne, vajjon a hitelezőim is meg fogják-e őrizni a higgadtságukat oly mértékben, ahogy én velük szemben megőrzöm. De hát mit tegyek. Egész ember kell az én higgadtságom megőrzéséhez. Nem bízhatom másra.

Munkafelosztás van most, kérem.

A bank a pénzünket őrzi. Mi a higgadtságunkat.

Megjegyzem, én szívesen cserélnék.

Címkék: karinthy frigyes, bezzegék, higgadt vagyok