Irodalmi 'nyócker'
Ha azt hiszik, hogy ismerik Budapestet, hát nagyon tévednek. Nem, ne tessenek legyinteni, hogy ugyan, mit tudnak még nekem mutatni, mert egy-egy tematikus élményséta után hamar rájövünk, hogy milyen izgalmas, eldugott helyek és történetek mellett megyünk el naponta. Ha hozzávesszük, hogy olyan kapuk is megnyílnak előttünk ilyenkor, amelyeken átjutni amúgy esélyünk sem lenne, akkor már csak kalandvágyból is érdemes csatlakozni egy szociokulturális múltutazáshoz. Ja, és közben még barátokat is szerezhetünk!
Verőfényes vasárnap délelőtt szörfölök a Gutenberg téren, egy irodalmárnak látszó figurát keresve. Úgy látszik, ragadt rám némi emberismeret, mert azonnal kiszúrom a bölcsészhallgató Gosztonyi Ákost, a Budapest Beyond túravezetőjét, bordó kalapban.
Nem szoktam fiatal srácokat leszólítani, de most újítok, és alig kezdünk el beszélgetni, már az első öt percben megállapítjuk, hogy itt, a nyolcadik kerületben az egy négyzetméterre jutó írók és költők száma, hál' istennek, igen magas. Lassan befutnak a túratársak is, és nekivágunk az irodalmi sétának, ami építészetileg legalább annyira érdekes, mint az, hogy mi történt híres íróinkkal a régi falak között.
1. Rögtön itt van a Gutenberg-otthon, az egyik legszebb szecessziós palota, amit a Vágó testvérek terveztek, és hogy milyen jól, azt az is bizonyítja, hogy maga Lechner Ödön is beköltözött. Amilyen mázlisták vagyunk, be is tudunk menni, mert a ház egyik lakója a Beyond Budapest barátja.
A hely szelleme tehát nagyon is élő ember, és már a lépcsőházban elmagyarázza, miért is írták ki az első emeletre azt, hogy félemelet. Hát azért, mert aki csak a felediken lakott, annak kevesebb bért kellett fizetnie, mint az emeletieknek. Ügyes!
Kégl János egyébként 1953-ban született bele ebbe a színes ólomüveg ablakos házba és azt mondja, lehet, hogy itt is fog meghalni, bár ez még nem végleges, legalábbis neki még nem szóltak róla, hogy az mikor lesz.
Amikor 1958-ban itt forgatták a Micsoda éjszaka! című vígjátékot Latabár Kálmánnal, Ruttkai Évával és Horváth Tivadarral, a ház lakói lettek az ingyen statisztéria, élükön az akkor ötéves Jánossal. Ami pedig az irodalmi vonalat illeti, a ház lakója volt a Csutak-történetek írója, Mándy Iván.
2. Túravezetőnket követve kikanyarodunk a József körútra, és már ott is vagyunk annál a háznál, amelyben Szabó Dezső élt 13 ezer kötetes könyvtára társaságában. És pont ez a könyvtár mentette meg az életét – meséli Gosztonyi Ákos –, mert a világháború vége felé volt egy rendelet, hogy este nem szabad villanyt gyújtani.
Szabó Dezsőt viszont ez nem érdekelte, ő olvasott tovább rendületlenül. A németek pedig úgy döntöttek, példát statuálnak az íróval, hogy ilyet nem lehet csinálni. Bekopogtak hát hozzá, de amikor meglátták a nyelvek szerint csoportosított könyvárát, elálltak a büntetéstől. A katonáknak akkor már nagyon régen nem volt a kezükben német irodalom, és a legenda szerint vissza is jártak Szabó Dezsőhöz olvasni.
3. Néhány sarokkal arrébb volt a kerület egyik művész találkozóhelye – ma élelmiszerüzlet van a helyén, csak a bejárat maradt ott, ahol volt –, a Baross kávéház, ahol megfordult Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Babits Mihály is. A kávéházi pletykák szerint, mikor az írók megszorultak, a pincérek fizették ki helyettük a feketét, ők pedig otthagyták a kézirataikat letétben. Hát így történhetett meg az, hogy a legfrissebb írásokról a pincérek értesültek először.
4. Közben kiderül, hogy visszajáró Beyond Budapest-turistákkal sétálok a VIII. kerületi irodalomban, az egyikük jegyzetel is a maga szórakoztatására. Ekkor érünk oda a Reviczky utca 7-hez, és Gosztonyi Ákos belevág egy kacifántos történetbe, melynek főszereplője Babits Mihály és az ő tanítványa, Szabó Lőrinc, akinek a költő felajánlotta, hogy ne költözködjön már ide-oda, lakjon inkább nála.
A helyzet akkor gubancolódott össze, amikor Szabó Lőrinc szerelmi viszonyba keveredett a költő Tanner Ilonával, de nem lett belőle házasság. Aztán egy borozós beszélgetésen Babits elkérte Szabó Lőrinctől Ilona kezét, amit meg is kapott, és össze is házasodtak. Hát így éldegéltek hárman a Reviczky utca 7-ben, egészen addig, míg végleg össze nem kaptak, és Babitsék átköltöztek Budára.
5. De ezzel még nincs vége a pikáns történeteknek, mert egy házzal lakott arrébb Karinthy Frigyes és Böhm Aranka, aki mellesleg nem volt egy otthonülő mintafeleség. Amikor megkérdezték tőle, vajon az író miért viseli el a hűtlenségét, ő azt válaszolta: „Elég gyalázat, hogy tűri. Én nem tűröm.” Szóval csak neki lehetettek szeretői, Karinthynak viszont megtiltotta. Vajon mi minden történhetett még ott fent a második emeleti ablakok mögött?
6. Utolsó állomásunk egy Horánszky utcai épület, ami mellett ki tudja, hányszor mentem már el. Az egyik földszinti lakásban ért véget a nemzet özvegyének, Szendrey Júliának az élete, aki akkor már túl volt borzalmakkal teli második házasságán, és egyik utolsó üzenetében így írt:
„Engem Sándorom emléke és oly sokszor kigúnyolt olvasmányaim, de mindenekelőtt szívem világosítottak fel, hogy egy nő, több mint csak asszony.” Most lettem csak igazán kíváncsi arra, hogy Krúdy Gyula miért épp ezt a lakást vette ki bérbe magának. Talán egy másik irodalmi sétán ez is kiderül, de addig is én legközelebb a pesti mágnásügyek nyomába eredek a Beyond Budapest csapatával.
Még nincs hozzászólás