Igény lenne rá

2015. október 1. | Írta: Megyeri Sára | 4 komment

Mitől népszerű, és miért tűnik mégis korlátoltnak az antifeminizmus? Mert egy csomó kijelentésével, elviekben, egyet lehet érteni. Ki tudná őszintén vitatni, hogy a pozitív diszkrimináció káros, és sok esetben megalázó lehet? Hogy általában a férfinem bűnbakként kezelése elvetendő? Na, ugye.

A Nők a Feminizmus Ellen Facebook-csoport bejegyzéseit olvasva a gondolatok nagy része arról szól, hogy ezek az asszonyok szeretnek nők lenni, szeretik a férfiakat, és nem érzik magukat kevesebbnek attól, hogy nőként léteznek. Kedves arcú, nőies lányok-asszonyok posztolnak magukról képeket és határozott mondatokat arról, hogy nem akarnak a férfiak és a természet ellen küzdeni. De álljuk meg egy pillanatra: nem ismerősek a fönti gondolatok valahonnan?

Bizony, nagyon úgy tűnik, hogy ezek a feminizmus alapkijelentései. A feminizus és a (konyhai) antifeminizmus mintha ugyanazért küzdenének: hogy minden ember egyenlő legyen a maga különbözőségében. Hogy fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen, és ne érjen senkit megkülönböztetés a neme miatt – még ha ezzel kapcsolatban a feministák a nőkre is gondolnak, az antifeministák pedig a férfiakat próbálják megmenteni a sztereotípiáktól.

Téves azonosítás
A baj csak az, hogy az antifeminizmus a feminizmust a radikális feminizmussal azonosítja, ami viszont mára marginális irányzattá vált a gendertudományokon belül – hogy egy újabb szitokszót használjunk. Azzal érvelnek, hogy a nők mindent elértek, amit el kellett: van választójoguk, és mindenki tanulhat, amit akar, így a nőjogi harcosok munkája befejeződött. A maradék csak kárára van a női nemnek, mert küzdelmeivel el akarja mosni a határokat a nemek között, amikre inkább büszkének kéne lennünk.

Leegyszerűsítve: a feministák különben is megkeseredett, családellenes nők, akik a saját magánéleti sikertelenségük miatt ártanak azoknak, akik a hagyományos értékekben hisznek, és a nőiességüket megélve szeretnének létezni. Megnyomorítják a férfiakat, akiknek lassan defenzívába kell vonulniuk, pedig egyébként erősek, védelmezők, és boldogan nyitogatnák az ajtókat a nők előtt.

Ezekkel a sommás kijelentésekkel nehéz vitatkozni, pontosan a leegyszerűsítő mivoltuk miatt. A pálya széléről figyelve egyfajta békeharcnak tűnik a dolog, annak minden korlátoltságával együtt. Szép, szép, csak sajnos értelmetlen.

Amiről nem beszélnek
Kétségkívül vannak olyan káros jelenségek, amelyek a férfiakat sújtják férfi mivoltuk miatt: ilyen például a gyermekelhelyezési perek gyakorlata. Senki sem tagadja, hogy a magyar bíróságok a válások 90 százalékában automatikusan az anyánál helyezik el a gyerekeket, de éppen az a jogegyenlőségi elv csorbul így, amiért a feministák küzdenek. És amiről például igen keveset olvasni az antifeminista oldalalakon

Amiről ők beszélnek, azok a feminista irányzatok vadhajtásai, amelyek mára vagy súlytalanná váltak, vagy inkább afféle társadalmi kísérleteknek tekinthetők. Szeretnek riogatni a valóban extrém svéd példákkal, ahol már az óvodában eltörölnék a kislányok és a kisfiúk megkülönböztetését, vagy szabad kezet adnának a szülőknek a kérdésben, hogy a gyereküknek fiú- vagy lánynevet adnak-e – a nemüktől függetlenül. Ám az az információ gyakran elsikkad, hogy ezek ott is csak direkt provokációnak szánt javaslatok.

A posztfeminizmus képviselői, vagyis a mai feminista gondolkodók Magyarországon nem azt állítják, hogy a nőknek nincsenek jogaik, csak hogy nagyon nehéz élni velük. Hogy a törvényi feltételek elvileg mindenhez adottak – csak ezeket nagyon könnyű kitekerni. A baj tehát megint csak a sommás kijelentésekkel van: közhelyekkel nagyon egyszerű kommunikálni, csak sajnos megbénítják az agyakat. 

Címkék: feminizmus, téveszmék, antifeminizmus, női jogok, közhelyek, nők 40