'Igazi dolgokat akarok adni'
Fuvolaművész. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, több lemeze platinalemez lett, koncertjeire már elővételben elfogynak a jegyek. Ha Horgas Esztert hallgatjuk, rájövünk, különleges kapcsolata van a hangszerével, a muzsikával, amit játszik, a partnerével és a közönséggel is. Hibátlan játéka mellett legjobban az a szabadsága lenyűgöző, amivel a művészetet, a zenei interpretációt értelmezi.
RIDIKÜL MAGAZIN A kísérletezés izgalma jellemzi a zenei pályafutásodat. Mikor határoztad el, hogy letérsz az úgynevezett klasszikus útról?
HORGAS ESZTER Nagyon hamar, már az általános iskolában kiderült rólam, hogy zenész leszek. A zeneiskola után felvettek a konzervatóriumba, majd a Zenekadémiára. Tizennyolc éves korom óta színpadon vagyok. Egyik lehetőség jött a másik után. Húszéves koromtól már világsztárokkal dolgozhattam a klasszikus zenei pályán. Ennek ellenére legbelül mégsem tudtam szabályos utat járni. Sokszor a családommal, a szüleimmel is konfliktusba kerültem emiatt. Rá kellett jönnöm, ki az a Horgas Eszter, meg kellett találnom a saját hangomat.
RM Nemzetközi viszonylatban is ritka, hogy valaki fuvolaművészként ennyire színes, a sablonoktól eltérő karriert fusson be.
HE Mindehhez hozzátartozik, hogy a fuvola nem olyan hangszer, amivel szólistakarriert szoktak befutni. Nincs olyan meghatározó irodalma, mint az éneknek, a zongorának vagy a hegedűnek.
RM A Zsidó Nyári Fesztiválon A Föld hangjai címmel kétféle női erő találkozásának lehettünk szem- és fültanúi, a fuvolád és a jazzdíva Falusi Mariann tolmácsolásában. Látszatra tűz és víz vagytok Mariannal, angyalok és boszorkák. Hogyan született meg a közös koncertezés gondolata?
HE Két évvel ezelőtt felkértek, hogy találjak ki valami mesés ötletet Szentivánéj apropóján a Margitszigeti Színpadra. Így jött létre a Hét boszorka-előadás, amit már két éve nagy sikerrel játszunk a Centrál Színházban. Korábban ahhoz szoktam, hogy főszereplőként vagyok jelen a koncertjeimen, a Hét boszorka esetében azonban csöppet sem zavart, hogy másik hat ragyogó tehetséggel kell osztoznom a színpadon. Mariannal ekkor dolgoztam először együtt: a hangja annyira megérintette a lelkemet, hogy amikor felkérést kaptam a Zsidó Nyári Fesztivál részéről, hirtelen beugrott, hogy milyen izgalmas lenne az ő hangjától inspirálva egy közös zenei utazás. A Föld hangjai című koncertünkön olyan hangokat varázsol elő magából, amiket nem szoktunk meg tőle. Hol egy szertartás tibeti papnőjeként szólal meg, hol flamencósan, hol Bach Airjét énekli. Mindig is szerettem olyat csinálni, ami még nem volt. Ismeretlen világokat felfedezni magamban és másokban.
RM A zenekarba tagozódás helyett választott egyéni útban milyen szerepet játszott a megmutatkozási vágy?
HE A Zeneakadémián még azt tanították nekünk, hogy játsszuk el azt, ami a kottában van. A 20. században alakult ki ez a „kottista” szemlélet. A 21. századi előadóművészet egészen más. A kottát vázlatnak tekintem, mint ahogy Mozart vagy a romantika kora is annak tekintette. Bárhol járok a világban, azt tapasztalom, hogy az igazi, nagy művészek nem bújnak egy-egy zeneszerző kottahangjai mögé, nem elégszenek meg mások gondolataival.
Én is arra törekszem, hogy mindig megmutassam a saját gondolataimat, érzéseimet a darabok által. Tudni kell a szakmát, de ahhoz, hogy művészet legyen belőle, szükséges az alkotás. Hiszek az összművészetben. Idén nyáron negyedik alkalommal rendeztem összművészeti kurzust Balatonfüreden, amire az ország minden tájáról jelentkeztek. Hihetetlen sikere volt. Nálunk a fiatalok nemcsak hangszeren játszanak, hanem éppúgy táncolnak, festenek, színészkednek.
RM Idővel fontosabbá vált, hogy mások pályáját egyengesd ?
HE Változatlanul fontos a számomra a színpad. Ma már könnyebben rátalálok zenei megoldásokra, mint régebben, és ezt technikailag is nagyon élvezem. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a pályámon az, hogy átadjam a megszerzett tudást. Nagy vágyam egy olyan intézmény létrehozása, ahol meg lehetne valósítani az összművészeti képzést. Régóta tanítok a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában. Amikor a legmagasabb pontszámmal veszik fel egy növendékemet a Zenekadémiára – idén is ezt történt –, mérhetetlen boldogságot és büszkeséget érzek.
RM Vukán Györggyel kezdődött a kalandozásod a jazz, majd a crossover műfajában. Mit jelentett számodra az, hogy a múzsája voltál?
HE Gyuri elsőként állt mellém, amikor hazajöttem egy londoni koncertemről. Előtte 1999-ben két klasszikus estet tartottam a Zeneakadémián, és miután lejöttem a színpadról, depressziós lettem. Nem értettem az okát, csak azt éreztem, hogy nagyon sokféle muzsika szól bennem, és valamit lépnem kell. Korábban soha nem játszottam jazzt. Az első közös koncertünkön úgy éreztem, meghalok a színpadon, olyan katartikus élményeket éltem át.
Szoros lett a kapcsolatunk, elkezdtünk függeni egymástól. Őt nem zavarta ez a függőség, élvezte, hogy én vagyok a múzsája, az anyukája, a testvére. Egyedül élt, mindenkit pótoltam az életében. Nekem fontos a szabadság, az, hogy soha ne érezzek kötöttséget. Olyan alkatú ember vagyok, aki fél a kiszolgáltatottságtól. Nagyon öntörvényű vagyok, szeretem kézben tartani a dolgokat. Vukán Györggyel 2000-ben kezdtünk koncertezni, és 2003-ban már Al Di Meolával játszottam az Arénában.
RM A Carmen produkció révén Di Meolával is hasonló hőfokú kapcsolat alakult ki?
HE Valószínűleg elmondhatom magamról, hogy akikkel együtt dolgozom, oda-vissza „kikészítjük” egymást, nagyon erős, intenzív kapcsolatba kerülünk. Nem tudok olyan emberrel kiállni a színpadra, akivel nem alakul ki cinkosság. Nem bírom a kamut. Nincs hakni, playbackelés. Igazi dolgokat akarok adni, magam után hagyni. És ehhez olyan játszótársak kellenek, akik hasonlóan gondolkodnak, alkotnak.
RM Ezt az intenzív létezést nehéz lehet a színpadra korlátozni. Hogyan sikerül visszazökkenned a hétköznapi családi életbe a pároddal, a két lányoddal?
HE Kínlódom ezektől az állapotváltozásoktól. Amikor nagy produkcióra készülök, otthon mindent megcsinálok motorikusan, de az agyam másutt van. Ha éppen a Carmenre készülök, akkor Carmenként élem a hétköznapjaimat, mert át kell lényegülnöm. Ennek nyilván nem örülnek a párom és a lányaim, de talán ilyennek szeretnek. Bár a szakma ezen a megszállott módon önmagában is kitölthetné az életem, mégis úgy érzem, hogy nem lennék Horgas Eszter, ha nem lenne családom, párom. Így kerek az életem. Remélem, hogy jó anya vagyok. Rendkívül szoros a kapcsolatom a lányaimmal. Őket is arra buzdítom, hogy találják meg magukat és a feladatukat.
Volt olyan, hogy Di Meolával turnéztunk, és visszahívtak minket Portóba. Aznap volt Lili lányomnak a versmondó versenye, és kérte, hogy ne utazzam el, hanem menjek vele. Lemondtam a koncertet, ő megnyerte a versenyt, és mindkettőnknek potyogott a könnye. Vannak helyzetek, amikor amellett kell dönteni, hogy anya vagyok, és le kell mondani a nagy lehetőséget is. Fordítva is megesett. Előadásra kellett mennem, és a bébiszitterre hagytam a lányokat. A kicsi sírt, kérdezte, hol vagyok, a nagy odadobott neki egy újságot, aminek a címlapján voltam, és azt mondta, itt van anya. Ez borzaszó élmény volt. A belsőmre hallgatva megpróbálok jó arányt tartani. Érzem, hogy sokat változom, fejlődöm, egyre fontosabb a számomra az, hogy adhassak, jó lehessek, egyre letisztultabban, bölcsebben döntsek.
Nagy szónak hangzik, de semmi más nincs, mint a szeretet. Hogy tudjunk valóban odafigyelni másokra, szívből adni. Rengeteg mindent csinálok ingyen. Vukán György végrendeletével is így vagyok, a rám hagyott pénzből egyetlen forintot sem fogok magamra vagy a gyerekeimre költeni. Nem az enyém, nem én dolgoztam meg érte. Az a feladatom, hogy jó helyre menjen a pénz. Úgy gondolom, azért hagyta rám, mert megbízott bennem, és tudta, olyan emberhez kerül, aki ismerte az ő hitét, szakmai életét, értékrendjét.
RM Sokakban a szép bombázó képe él rólad, aki mindenkit elvarázsol a játékával, a szőke hajzuhatagával. Mennyire kellett megküzdened ezzel?
HE Nem tagadom, számomra fontos, és örülök annak, hogy nőnek születtem. Ennek, persze, vannak nehézségei is. Manapság, főleg a magyar társadalomban, máshogyan kezelnek egy alkotó, vezető férfit, mint egy nőt. Mindezek ellenére rengeteg előnyöm származott abból, hogy nő vagyok. Abban, hogy meg tudom valósítani a vágyaimat, az álmaimat, az a fajta tudás, érzékenység, gyöngédség segít, ami a nők sajátja.
A Zenekakadémián sokszor mondták, milyen veszélyes, ha a színpadon a szépségedre figyelnek, nem arra, hogy milyen virtuóz vagy. Egy ideig én is féltem ettől, időbe került megérteni, hogy a külsőm is a sorsom része. Miért lenne baj, hogy a látvány kiegészíti, amit hallanak? Miért kellene szégyellni, amikor a művészetemhez éppen ez illik? Miért kellene egy ronda Carment látni, miért ne lehetne szexuális kisugárzása? Szerintem fontos, hogy egy előadónak legyen karaktere, amit lehet szeretni vagy épp nem szeretni, hiszen a közönség arra megy be.
RM A szép nőknek nagyobb próbatétel a kor, az idő múlása. Számodra is?
HE Nehezen élem meg a középkorú létet. Nem könnyű szembesülni azzal, hogy már nem vagy húszéves. Ha egy nő elmúlt negyven, sok mindennel szembe kell néznie. Ez egy szellemi, lelki folyamat, amit fel kell dolgozni, amihez fel kell nőni.
RM Munkál benned a jövőtől való félelem?
HE Kislány koromtól félős alkat vagyok. Vélhetően nagyfokú kompenzálás, hogy kifelé ebből semmi nem jön le, inkább a határozottságot érzik rajtam. Félek a betegségektől, nagyon féltem a környezetemet. Annyira fantasztikus az életünk, fájdalmas arra gondolni, hogy ezt el lehet veszíteni. Ha nem ápolod a növényeidet, a házadat, a barátságaidat, elpusztulnak, tönkremennek. A létezésben minden hömpölyög az elmúlás felé. Ez természetes, de közben „imádok élni”.
Még nincs hozzászólás