Idősíkok között ugrálva
Rutkai Bori egy személyben nem is tudom, hányféle művész: festő, szövegíró, énekes, animátor, rendező - mit hagytam ki? A Specko Jedno az egyik legüdítőbb zenekar volt a kétezres évek elején, de érdekes módon Bori a gyerekeknek szánt munkáival ütötte át a falat. Már a Vacka Rádiónak nagy közönsége lett, ám az új formációjával, a Rutkai Bori Bandával készült Sárkányjárgány minden ellenállást ledöntött. Azóta megjelent a Pizsamátor, és a szülők is elvesztek.
RIDIKÜL MAGAZIN Az utóbbi pár évben előtérbe került a gyerekekkel foglalkozó Rutkai Bori. Többször mondtad, hogy idősíkok között ugrálva létezel – mostanában még többször vagy gyerek?
RUTKAI BORI Már szinte függő lettem a gyerekektől, ha egy hétig nincs koncertünk, elvonási tüneteim lesznek. Akkora lelki vitamint adnak nekem, hogy ez a függés már kölcsönös. Egyre több rajongónk van a szülők közül is, családi szeretet vesz minket körül, és fontos lett, hogy hétről hétre megmártózzam ebben.
Olyannyira inspiráló számomra mindez, hogy bár a Pizsamátor februárban jelent meg, máris megvan a fejemben a következő album koncepciója, folyamatosan jönnek az új dalötletek.
RM A gyerekdalokkal is ugyanazt a kreatív utat járod be, mint a felnőtt produkciók idején?
RB Igen, de a gyerekeknél sokkal több minden ki tud bontakozni bennem, mint amikor felnőtt közönségnek alkotok. Használok bábokat, amiket én horgolok, a könyveket magam illusztrálom, és Pajor Kristóffal – aki kitűnő operatőr és vágó – klipeket forgatunk a dalokhoz.
Mivel videó szakon végeztem, én vagyok a rendező néni. A gyerekek előtt sokkal több humort engedhetek meg magamnak, mert valahogy azt érzem, visszafogottabb lett a felnőtt közönség, nem annyira fogékony az én iróniámra, mint régebben, de a kicsiknél szárnyalhatok. Mindig rétegzenekarnak voltunk beállítva, ami a médiákkal összefüggő probléma is.
A rádiók nem merték sokszor bevállalni a dalainkat, de ha elmentünk játszani fesztiválokra, ránk csodálkoztak az emberek, és folyton kérdezték, miért nem hallanak ilyen zenét a rádióban. Nos, erről nem mi tehetünk. Emiatt lassan már csak a múlté a felnőtt szál a zenei munkáimban, egyszerűen belefáradtam a küzdelembe.
RM Elég neked a gyerekekkel való permanens játék?
RB Engem ez teljesen kielégít, talán azért is, mert beszippantottuk a szülőket is. Múltkor például odajött egy anyuka megrészegült tekintettel, hogy „Bori, én már fél éve csak a Pizsamátort tudom hallgatni, miért van ez így?"
RM Mintha ezek a gyerekeknek készült munkák az összes eddiginek a szintézisei lennének.
RB Annak idején a Kossuth Rádiótól kértek fel a Vacka Rádió dalszövegeinek megzenésítésére, amelynek a szövegeit Gál Zsuzsa írta, ez volt a beavatási szertartásunk. Ezzel elindult a koncertezés, és közben rájöttem, muszáj meganimálnom a számokat ahhoz, hogy én is igazán jól érezzem magam a produkcióban. Így kezdtem el bábokat horgolni és varrni.
Apai nagymamám, Hannika tanítványa vagyok e tekintetben, ő horgolt nekem ballagásra egy félig angyal, félig ördög figurát. Korábban nagyobb plasztikákat készítettem, például horgolt terepasztalt. Ez egy gyerekágytakaró dombokkal, úgy néz ki, mintha repülőgépről látnál egy színes, geometrikus tájat. Volt, hogy egy egész karneválnyi jelmez került ki a kezem alól.
A gyerekeknél rájöttem, hogy minél kisebb egy figura, annál jobb, tehát nem is baj, ha a báb csak kézfejnyi vagy tenyérnyi, nem egy hatalmas és látványos alak, hiszen a gyerekek a kicsitől is meg tudnak ijedni, ha megmozdul, lénnyé válik. Minél kisebb a figura, annál jobban be tudják fogadni, nem rettennek meg attól, ha a Sárkányjárgány megelevenedik.
RM Hogyan dől el, mikor írsz dalt, mikor festesz, mikor készül egy film?
RB Egymásra rímelnek és burjánzanak az ötletek. Gyerekkoromban volt olyan, hogy átkiabáltam anyunak a szomszéd szobába, hogy „anyu, mit rajzoljak?", és akkor ő mondott ötleteket. Ezt úgy tettem rutinná, hogy ha nem jut eszembe, mit fessek, akkor biztos van olyan dalszövegem, amit még nem illusztráltam, amiből tudok merítkezni képileg, tehát saját magamat hozom lendületbe.
Sokszor ráakadok a szövegeimben olyan témákra, amiket évekig lehetne akár sorozatként festeni. De én nem szeretek sorozatokat készíteni, ahhoz nem vagyok elég kitartó, inkább új gegeket csinálok.
RM Ennyi színt ritkán látni egy-egy műalkotásban.
RB Soha nem bírtam csak egy-két színnel dolgozni, már gyerekként mániám volt, hogy minél hosszabb filctollkészletem legyen, volt is egy százas pakkom. Akadtak persze minden korszakomban kiemelkedő színek, egy időben rá voltam állva a mustársárgára vagy a rózsaszínre, türkizre. De ha valamilyen szín nem szerepel a képemen, kicsit ideges leszek. Szeretem, ha vibrál az egész alkotás.
RM A munkáid részletgazdagságot, furcsa alakokat mutatnak, nem emberek, nem állatok. Különleges lények. Vannak most egyéb terveid is velük?
RB Pneumatikusokat, azaz felfújható műveket szeretnék csinálni, jó lenne összeakadnom egy gumimatracgyártóval, csak úgy ontanánk őket. Miért csak felfújható krokodilok és delfinek vannak a strandon?
A hatvanas-hetvenes években volt egy ilyen művészeti ág, lakásban használható felfújható fotelokat, dizájntárgyakat készítettek. Gyűjtögetem az ilyen objekteket, egyszer nálam volt kölcsönben a legszebb, benne is van az Égősor című klipünkben. Egy gyönyörű, rózsaszínű, felfújhatós karácsonyfa!
RM Mintha álmokból és egy különös gyerekkorból építkeznél. Milyen kislány voltál?
RB Egy nagyon kedélyes óbudai lakótelepen nőttem fel, a hat darab négyemeletes ház egyikében, a Kalap utca 12-ben. Rengeteg volt a zöld terület, úgy festett, mint egy dzsungelbe rejtett város. Minden elérhető távolságra volt. A Kalap utcából át, a Meggyfa utcán eljutottam a bölcsőde-óvoda-iskola által határolt Bermuda-háromszögbe, középen volt a játszótér és a focipálya.
Nagyjából ugyanazokkal az emberekkel nőttem fel, mély és jó barátságok, szövetségek vettek körül, vannak olyan barátnőim, akikkel már bölcsiben is együtt játszottunk. Jó lépték volt ez egy gyerek számára, emiatt már egészen kicsiként tudtam önállóan közlekedni.
Egyke voltam tizenöt éves koromig, a Rutkai művészcsalád dédelgetett kis kedvence. Szerettem velük lenni, figyelni őket, hallgatni az anekdotáikat, a borzasztó és borzasztóan szép történelmi „meséket”. Dédnagymamám félig tiroli, félig morva bécsi nő volt, akit nagyapám csábított Magyarországra, itt született Éva, Ottó, a nagypapám, és Iván bácsikám. Ők hárman élték meg a felnőttkort.
A szüleim nem művészek, illetve nem direktben azok. A papám számítógépes közgazdász, az anyukám pedagógus volt, aztán ezoterikus vonalon kezdett dolgozni mint újságíró és mint egyszemélyes intézmény. De mindketten írnak, a papám titkos drámaíró, az anyukám pedig nagy szakértője a fiatalabb férfi – idősebb nő párkapcsolati problematikájának, már két könyve megjelent a témában.
Apukám és nagypapám mindig Super 8-assal forgattak filmeket, ebből vágtam egy videót a harminckilencedik születésnapomra. Némafilmes emlék ez a családi ebédekről, Bagó kutyáról, akivel a Hősök terén, a parkolóban állunk Évával, én két-három éves vagyok.
RM Ötéves házassági évfordulótokat ünneplitek a férjeddel, Nemes Péterrel a nyáron. Átmentetted a házasságodba is a gyerekkorod szép léptékét?
RB Egy kedves házikóban lakunk a Balaton-felvidéken, innen ingázunk Budapestre és a koncertekre. Petivel jól meg tudjuk csinálni a burkot magunk köré, amit át-áttörögetnek a szörnyű hírek a világból, de ahol mi, mint két nagyra nőtt óvodás, játékosan, kreatívan, békésen és egymást támogatva élünk. Ez nagy kincs, nagyon jó bázis.
Ő szobrász eredetileg, most főleg könyvtervező grafikusként dolgozik. Gyönyörűen rajzol, és hihetetlenül ügyesen barkácsol. A házat és a bútoraink nagy részét is ő csinálta saját kezűleg, ez nagyon jó férjtulajdonság, függetlenek tudunk lenni a mesterektől. Ráadásul az összes eddig megjelent könyvemnek ő a tipográfusa és a tervezője. Ehhez külön jó, hogy egy fedél alatt élünk, és mindent meg tudunk beszélni.
RM Nem vagy képzett énekesnő, a Budapest Bár miatt kezdtél el komolyabban foglalkozni az énekléssel.
RB A Budapest Bár azért volt nekem nagy csoda, mert régi vágyam volt cigányzenészekkel együtt dolgozni, és mindig szerettem a régi sanzonokat, operetteket, a saját zenekarommal is többször „használtuk” őket, így testhezálló volt játékosan átfogalmazni ezeket a dalokat.
A kezdeti eufóriám után voltak hullámzások, de most itt is harmonikusabb időszakot élek meg, mint régebben. Megtaláltam a helyem, vannak saját szövegeim, a többi dal pedig jól áll, és szeretem őket énekelni.A Budapest Bár keletkezésekor Kollár-Klemencz Laci javasolt engem, ismert már, korábban a Kistehénben vokáloztam. Annak idején a projekt kimondottan alternatív attitűddel indult, de mára elegáns zenekarrá váltunk.
Néha feszélyez a tűsarok és az estélyi ruhás viselet, kicsit hiányzik, hogy nem engedhetek meg magamnak egy kis mezítlábas vagy tornacipős éneklést dögös, lezser öltözékben, de már ezt is fel tudom fogni játékként. A Budapest Bár alkalmazott műfajt képvisel, csapatként működünk, és összefogunk.
RM Hogyan strukturálod az energiáidat?
RB Koncertek előtt mindig korábban feljövök a fővárosba, hogy átlényegüljek a kerti munkából. A koncertek általában hétvégén vannak, így nálam a hétfő és a kedd a pihenésé, akkor szombatot-vasárnapot játszom. Korán kelő vagyok, de néha visszalazítom magam egy reggeli relaxációba.
Aztán beindul az aktuális projekt: kellékeket keresek, bábokat csinálok, festek, illusztrálok, kertészkedem, a zenekari logisztikát intézzük a neten, és persze sütök-főzök.
Most nem az a fontos, hogy én termesszek mindent, amit megeszünk, a lényeg inkább a látvány, hogy szépen teli legyen az ágyás dús, buja zöldekkel. Bőven elég meló, hogy az idénygyümölcsöket szépen feldolgozzam. És majd ősszel a három almafánk termését, amiből remek pálinka lesz!
Még nincs hozzászólás