Hol a helye az állandóságnak?
Egy elhíresült kanadai kísérlet során kétezer résztvevő agyi aktivitását vizsgálták, és kiderítették, hogy 2000 óta a rövid távú koncentrációs képességünk 8 másodpercre csökkent, azaz a kutatást összegző szlogen szerint rövidebb ideig tudunk figyelni, mint az aranyhalak.
Az információs forradalom és az okostelefonok korában olyan mennyiségű tartalom ömlik ránk, ami nyugtalanító nyomot hagyott az agyi kapacitás terén is.
A körülöttünk lévő világ felgyorsult, a fogyasztói társadalom tagjainak mindenből egyre több kell: termékekből, médiatartalomból, élményekből, érzésekből, sőt, partnerekből – elég csak az ujjmozdulattal jobbra-balra húzható profilokra gondolni a párkereső program esetében, a jutalom pedig már rég nem valaminek az élvezése, sokkal inkább a megszerzése.
Vedd meg, dobd el, vegyél újat! Ennek a modern kori felületességnek eklatáns példái a szelfizős turisták, akiknek csak akkor értékes valami, ha belepózolhatnak a képbe, és akik számára minden csak addig érdekes, amíg a közösségi oldalakon érkeznek rá a szívecskék.
A nagy kérdés az, hogy ebben a csereszabatos, szempillantásonként megújuló világban hol a helye az állandóságnak?Mit ér egy tartósan jelenlévő kapcsolat, személy, szenvedély egy olyan társadalomban, ami az 'új' értékét emeli piedesztálra? Miként találjuk meg az állandóságot egy olyan környezetben, ami egyre kevésbé tanít meg bennünket arra, hogy értékeljük azt, ami már a miénk?
Nagyon úgy fest, hogy korszakunk igazi lázadói azok, akik lelassulnak, leválnak a fősodorról, és a pillanatra felvillanó örömingerek helyett az elégedettség és a boldogság kisebb fénnyel, de tartósan égő fényforrását keresik.
Kezdetnek jó kiindulópont Konfuciusz, aki szerint olyan munkát kell választani, amit szeretünk, mivel így soha az életben nem kell dolgoznunk. Na, most egyéb aforizmák nem jutnak eszembe, de az biztos, hogy a hosszú távú boldogság érdekében meg kell tanulnunk éhesnek maradni arra, ami a miénk.
Általános stratégia nincs; személyre szabott, egyedi megoldások léteznek, de az biztosan azzal kezdődik, hogy időt és energiát szánunk mindarra, amit értékesnek tartunk magunk körül, legyen az a párkapcsolatunk, egy hobbi, egy barátság vagy a munkánk.
A francba a panaszkultúrával és az eldobhatós mindennapokkal! Lázadjunk! Legyünk boldogok!
Még nincs hozzászólás