A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hogy felejtsem el őt? Avagy az elengedés tudománya

Lezárult az életünk egy fejezete, mégis olyan érzés ez, mintha az egész életünk zárult volna le. Hogy lehet ezt okosan, tiszta lélekkel, gyógyító fájdalommal túlélni?

Azt szoktuk gondolni, hogy aki bölcsen él és érez, az nem borul ki, nem érzi az élet történéseit elviselhetetlennek, és elég erős ahhoz, hogy stabil maradjon akkor is, ha viharok tépik és lökdösik. Amire nincs többé szüksége, amit nem tarthat meg, ami rombolja, betegíti, azt szépen elengedi. Elengedi? De hogyan?

Csakis magunk vagyunk

Fotó: Shutterstock.com

Úgy gondoljuk, hisz azt tanultuk, hogy lényegünk teljes és egész, része a mindenségnek, elpusztíthatatlan és sérthetetlen. Hogy az érzelmek, amelyek most megtépáztak, nem valódiak, csak illúziók, képzelt dolgok, hiszen ha önmagunkba nézünk, befelé figyelünk, nem találunk ott senkit, aki fájdalmat okozhat, csakis önmagunkat.

Ha elcsendesedve befelé figyelünk, hamar észrevesszük, hogy a gondolataink is másodpercenként változnak, így megbízhatatlanok. Mi történik akkor?

Érezni kötelező!

Akármilyen erős lehet valaki, akármilyen bölcs és spirituális, akármilyen fegyelmezett, attól még vannak érzelmei, melyek hatnak rá. Nagyon rosszul teszi, aki nem engedi megjelenni a fájdalmat, kétséget a szívében, elméjében, hanem szándékosan mással foglalkozik, vagy különféle módokon letompítja magát.

Ezt nevezik ugyanis elfojtásnak, ami súlyos következményekkel jár, beteggé tehet testileg, lelkileg, és hosszú távra megbillentheti az érzelemvilágunkat, például rettegni fogunk minden olyan helyzetben, amely érzelmi kötődéssel járna.

Nem az a jó terv tehát, hogy meditációval elvonjuk magunkat a fájdalmat okozó gondolatok, érzések elől, hanem épp az ellenkezője. Meg kell engednünk magunknak, hogy a meditáció segítségével nagyon is fájjon, más kérdés, hogy milyen módon és milyen gondolatokkal kísérve.

Mire szabad gondolni?

Fotó: Shutterstock.com

A meditációt nem irányíthatja semmilyen megszabott gondolat, de mivel a gondolat jön és megy, nem is tilos gondolkodni. Bármire szabad tehát gondolni, csak ne ragadjunk benne egy gondolatban sem. A gondolkodó szellemet az indiaiak a majomhoz hasonlítják: ide-oda ugrándozik, egész regényt sző kitalációkból és sejtelmekből, és igen távol marad az igazságtól. Ne ábrándozzunk, ne akarjuk kitalálni, mire gondolhat a másik, koncentráljunk önmagunkra és a saját érzéseinkre.

Ha jön egy nem oda való gondolat, hát jöjjön, de menjen is tovább szépen, amint lehet. Az az érdekes, hogy a bennünk tomboló fájdalom gondolat (rágondolás) nélkül is előtör, és szépen el akar folyni. A fájdalom éppen olyan részünk, mint a karunk vagy egy szervünk, belőlünk fakad, átmenetileg a lényünk egy darabja. Igenis kötelező elfogadni.

Ha jön egy fájdalomvihar, fogadjuk el, hogy szinte az egész testünkben megjelent a fájdalom. Nem vagyunk azonosak vele, nem váltunk hirtelen fájdalommá, és azt is biztosan tudhatjuk, hogy jött és elmegy, tehát nem állandó. De amíg jelen van, addig ne akarjuk lekicsinyelni. Foglalkozzunk vele. Hol érezzük, melyik testrészünkben? Milyen érzés ez? Szúró, maró, vagy mintha kettévágtak volna egy nagy késsel? Tompa vagy éles? Ha szín lenne, mi lenne? Hogy változik a minősége a percek alatt, melyeket meditációban töltünk?

Ami fáj, az gyógyít

Nem baj, ha eközben a gondolataink eltévednek, és például az elvesztett társ felé rohannak. Mit mond ez a gondolat, mit üzen róla? Egy emléket hoz? Egy érintés melegét? Milyen érzés ez? Hol fáj és hogyan? Mennyire? A meditációnk tartson akár egy órán át, és naponta többször is megismételhető.

Szabad közben sírni, kiabálni, egy a lényeg, hogy a figyelmünk maradjon annál a testrészünknél, ahol a fájdalmat érezzük, leginkább a szívünknél. Egy percre se feledjük el, hogy tudatosan megfigyeljük a fájdalmat, amely nőtt bennünk.

De meddig fáj még?

Fotó: Shutterstock.com

Nem garantálható, hogy ezzel a módszerrel hamarabb megszabadulunk a fájdalom érzésétől. De az biztos, hogy a fájdalom ezzel az elbánással feldolgozható. Előkerülnek majd olyan emlékek, gondolatok, más fájdalmak a múltból, melyeknek nincs is köze a jelenkori problémánkhoz, és azt a fájdalmat is fel kell vállalnunk.

Ez azért van, mert azt a fájdalmat a múltban eldugtuk, nem dolgoztunk vele, hát most visszatért. Lehet, hogy az új keserűség is azért történt, hogy az új fájdalom előhozza majd a régit is, és végre meggyógyulhassunk. Ha jó messziről látnánk magunkat, örülnénk, mert belátnánk, hogy ez a csapás egy igazi megtisztulási folyamat. Ha elmúlik a bánat időszaka, megszabadulva, felfrissülve, erővel telve és nyitott, élő szível léphetünk tovább.

Amit ne tegyél szakításkor!

  • Nem eredményes azzal vigasztalgatni magunkat, hogy a szakítás ellenére még beszélgethetünk, találkozhatunk. Eljön majd az idő, amikor már képesek leszünk újra beszélgetni, találkozni az illetővel, csakhogy akkor már nem is leszünk rá kíváncsiak.
  • Szakítottunk, de attól még szeretkezhetünk néha? Ez a legnagyobb balgaság. Nincs olyan, hogy szex a régi szerelmünkkel, érzelem nélkül. Ha intim kapcsolatba kerülünk, visszazuhanunk a régi állapotba, és kezdődik a szenvedés elölről.
  • Semmiképp ne keresgéljük az okokat, amiért gyűlölhetjük a másikat, amiért dühösek lehetünk rá. A dühünk is csak rólunk szól, neki semmi köze hozzá. Nem kell őt átszínezni, hogy ne érezzünk iránta. Inkább érezzünk, sírjunk, és fogadjuk el, hogy ez a kapcsolat véget ért.

Fotó: Shutterstock.com

Amiket fontos tisztán látni

Elizabeth Kübler-Ross svájci pszichológus a gyászoló – vagy halálos beteg – emberek megfigyelésekor azt vette észre, hogy öt állomáson mennek keresztül. A lélek szempontjából szinte mindegy, hogy valaki érzelmi elvesztése, vagy fizikai megszűnése miatt vagyunk szomorúak, a reakció ugyanaz.

  1. Elutasítás: Az első reakciónk az elutasítás, vagyis tiszta erőből igyekszünk nem gondolni az illetőre, vagy nem vagyunk hajlandóak elfogadni a döntését, hogy vége. Egyszerűen nem engedjük be az agyunkba, hogy valami erősen megváltozik az életünkben.
  2. Harag: Itt következik az összeveszés, a csúnyaságok kiabálása, a bosszú. Van értelme? Változik ettől valami?
  3. Alkudozás: Na, itt szokott megtörténni a búcsúbeszélgetés, búcsúcsók és búcsúszex, aztán akár még néhány hét járás, majd a felismerés, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta az igazi. A problémák ugyanis, melyek szakításhoz vittek, nem múltak el.
  4. Szomorúság: Ekkor az ember elveszíti minden reményét, energiáját, akár depresszióba is esik. Úgy érzi, a szeretett személy eltűnésével nincs értelme az életnek.
  5. Elfogadás: És véget ér a gyász, továbbléphetünk egy sor tapasztalattal, bölcsességgel, tudással önmagunkról. Az élet vár ránk.

Címkék: elengedés módja, elizabeth kübler-ross, érelmek megélése

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!