Hitchcock operaszínpadon
Immár nyolcadik éve hozza össze Magyarországon az Armel Operaverseny és -fesztivál a világ legkülönbözőbb operaházainak rendezőit, igazgatóit és zeneszerzőit.
„Anno, tizenkét éve úgy indult az egész, hogy Edinával (Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok akkori ügyvezetője – a szerk.) közösen szerettünk volna létrehozni Szeged városának egy különleges nemzetközi operaversenyt vagy fesztivált. Végül kitaláltunk egy olyan rendezvényt, ami mindkettő egyszerre” – mesél a kezdetekről Havas Ágnes, a nemzetközi szinten is kiemelkedő kortárs operafesztivál megálmodója és igazgatója.
A különleges koncepció már az indulásnál kedvező fogadtatásra talált az első partnereknél, például az avignoni operánál. A francia (komoly)zenei televízió, a Mezzo is hamar felfigyelt az egyedi struktúrájú programra: az Armel Opera Festival előadásait jegyző hazai és nemzetközi operaházak minden darabból kijelölnek egy vagy két szerepet, amelyekért a bemutatót megelőző évben, kétfordulós versenyben küzdenek a világ minden tájáról érkező operaénekesek, akiket maguk az alkotók választanak ki egynapos tréning, „próba” után.
„Mi nem egyszerűen szép hangú énekeseket keresünk, a színpadi jelenlét, az előadóművészeti-készség is fontos, amit külön díjjal jutalmazunk.”
A ma már budapesti helyszínen zajló esemény rendezőinek célja az is, hogy megismertessék, megszerettessék az operát, különösen a kortárs operát a közönséggel. „Azon kívül, hogy igyekszünk minél több kortárs újdonságot bemutatni – mint idén a híres belga zeneszerző, Annelies van Parys Private View-ját, ami egy Hitchcock-adaptáció –, eredeti magyar darabok megszületését is segítjük.”
A 2014-es évadban bemutatott Paródia, Kerek Gábor egyfelvonásosa például az Armel által meghirdetett zeneszerző verseny első helyezettje volt. „Tavaly Mátyás királyról szóló opera létrehozására írtunk ki pályázatot, amelynek egy hónappal ezelőtt volt az eredményhirdetése. Alig várom már, hogy 2018-ban színpadon láthassam Mátyás és az igazmondó juhász történetét, az idei győztes operát!”
Ha a jövőről van szó, Ági nem ismeri a halogatást: „nem legyinthetek egy ötletre mondván, hol van az még? Amit ma kitalálunk, annak a megvalósítása minimum 2-3 év. A 2017-es program már fix, a 2018-as évad előadásai kapcsán most fejezzük be az egyeztetéseket”.
Amikor ez a beszélgetés készült, az Armel Produkció kis csapata éppen a Szegedi Nemzeti Színház A gyertyák csonkig égnek operájának avignoni vendégszereplését készíti elő, párhuzamosan a június végén kezdődő fesztivál szervezésével. Ágnes hozzáteszi:
„A díjkiosztó másnapján pedig utazunk Pilzenbe, ahol az Európa Kulturális Főváros rendezvénysorozat keretében lesz Armel Opera Festival, a nyarat pedig a Sziget Fesztivál kulturális és komolyzenei kínálatának szerves részeként zárjuk. Unatkozni nem fogunk, az biztos.”
Armel Opera Festival Európa öt operaházának legfrissebb bemutatói.
Thália Színház, Budapest
Június 29. hétfő 19.00
Mozart: A varázsfuvola – a Szegedi Nemzeti Színház produkciója
Rendező: Alföldi Róbert
Június 30. kedd 19.00
Donizetti: Calais ostroma – a londoni English Touring Opera magyarországi ősbemutatója
Július 1. szerda 19.00
Mozart: Figaro házassága – a Kolozsvári Magyar Opera produkciója
Rendező: Novák Péter
Július 2. csütörtök 19.00
Annelies Van Parys: Private View – a belga Muziektheater Transparant előadása, ősbemutató
Július 3. péntek 19.00
Sergio Rendine: Un segreto d’importanza
Rimszkij-Korszakov: Mozart és Salieri – a pilzeni Josef Kajetán Tyl Színház produkciói
Még nincs hozzászólás