Híres barátságok
Ha valamilyen barátságról el lehet mondani, hogy bonyolult érzelmi és intellektuális viszonyrendszerben bontakozik ki és él, s még esetleges megszakadása után is erősen motiválja a benne résztvevőket, akkor az a művészbarátság. Az írók, költők barátsága pedig, a nyelv kifinomult használata következtében, még a kívülállók számára is érdekes.
Karinthy Frigyes – Kosztolányi Dezső
„Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni” – mondta Kosztolányi Karinthyról, s a kortársak szerint ez a hangnem volt jellemző a két nagy költő között. Rendszeresen megtréfálták egymást, Karinthy elhíresült vicce volt, hogy autogramokat kéretett Kosztolányitól, majd a megajándékozottak elárulták, hogy azért a sok aláírás, mert „50 Kosztolányiért adnak egy Karinthyt". Bár komolyan vették a tréfát, barátságuk alapja a megbecsülés, és nem az élc és az ugratás volt. Ahogy Kosztolányi a legnagyobb zseninek tartotta Karinthyt, Karinthynak Az ötvenéves Kosztolányi című írása arról tanúskodik, hogy a tisztelet kölcsönös volt.
Babits Mihály – Szabó Lőrinc
„Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt. / Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.” Így kezdődik Szabó Lőrinc Babits című verse, a Tücsökzene kötet egyik darabja, amelyet Szabó Lőrinc nem sokkal a halála előtt olvasott fel először, egy szerzői estjén. A vers befejezése előtt a költő hangja elcsuklott. Pedig akkor a megszólított már egy évtizede halott volt. Szabó Lőrinc a verseivel kereste fel a Nyugat szerkesztőségében Babitsot, aki ugyan biztatta a fiatal tehetséget, de a Nyugatban való megjelenésre még nem tartotta érdemesnek. Kapcsolatuk szoros barátsággá mélyült, másfél évig együtt is laktak, Babits befogadta nyomorgó és alkalmi műfordításokból tengődő fiatal barátját, akivel aztán a szoros baráti viszony évekre elhidegült, amiben nem csekély része volt Babits feleségének, Tanner Ilonának, aki korábban Szabó Lőrinc menyasszonya volt. A már beteg Babitscsal állt csak helyre az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló barátság, a halálos ágynál köszöntek el egymástól. A Babits című vers így fejeződik be: „Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj! / S a legvégén, te? Így rendeltetett. /S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.”
Móricz Zsigmond – Ady Endre
A Vér és arany annyira tetszett Móricznak, hogy egy éjszaka alatt elolvasta, és reggelre már a kritikát is megírta róla. Az elismerő sorokra Ady is egy bírálattal válaszolt: a Hét krajcár novelláiról fogalmazta meg véleményét úgy, hogy abban már felajánlotta Móricznak a szövetségét, barátságát. Ez a barátság két, egymástól meglehetősen különböző természetű embert kapcsolt össze.
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz
Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz.
Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte,
De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte.
Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem,
Adják át Móricznak ezt az én levelem.
A könnyes, áldott hang, aki általadja,
Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja.
(Levél-féle Móricz Zsigmondhoz)
Fotók: Wikipédia
Még nincs hozzászólás