A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Helyszínelők aranykora

Miközben a mozikban a bűnügyi filmek műfaja az elmúlt húsz évben Csipkerózsika álmát alussza, mert a helyét átvették a szuperhősök, a tévé képernyőjén a bőség zavarát élvezhetjük nyomozókból, halottkémekből és orvosszakértőkből. Hogy miért? Mert a maguk nemében a helyszínelők is szuperhősök.

Fotó: www.cbs.com/

Sokat hangoztatott tény, hogy a televíziózás aranykorát éljük. Mit jelent ez? Azt, hogy a tévécsatornákon futó sorozatok eddig soha nem látott színvonalon készülnek, beleértve a karakterek és a történetek kidolgozottságát és a produkciók költségvetését.

Nem utolsósorban az is hozzájárul ehhez az aranykorhoz, hogy a minőségi kvantumugrás találkozik a nézők igényeivel, és olyan ikonikus sorozatok születnek, amelyek a mozifilmek sikerével és nívójával vetekednek.

Ez a robbanás főleg az Egyesült Államokban zajlik, de pezsdítően hat olyan kis országok filmgyártására is, mint Magyarország. A tévés forradalom motorjait nem egyszer a bűnügyi-helyszínelős sorozatok jelentik, amelyek a hazai csatornákon is nagy sikerrel futnak.

Az elmúlt másfél évtized két legsikeresebb helyszínelős sorozata kétségtelenül két egymáshoz igen hasonlóan hangzó rövidítés: a CSI és az NCIS. A CSI már befejeződött, 15 évadot és 337 részt ért meg, és 2004 és 2006 között ez volt a legnépszerűbb sorozat Amerikában. Az NCIS a 13. évadánál jár, két spinoff (társsorozat) készült belőle, eddig összesen 301 epizóddal, s 2011 és 2013 között ez volt az Egyesült Államok legnépszerűbb tévésorozata.

Nem kérdés, hogy hosszát tekintve meg fogja előzni a CSI-t, annak ellenére, hogy a széria emblematikus figurája, a sármos és vicces Tony DiNozzót alakító Michael Weatherley az évad végén távozik a főnök szerepét betöltő Leroy Jethro Gibbs csapatából.

Ezek a sorozatok azért olyan népszerűek, mert az emberi fajt mindig is lenyűgözte a bűn: nem véletlen, hogy az első többtekercses, egész estés film, az 1906-os The Story of the Kelly Gang egy bűnbandáról szólt. Az első jelenete egy rendőrségi őrszobán játszódik, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy a mozgókép megszületése óta képtelenek vagyunk ráunni a rosszfiúk és a zsaruk mozivászon és tévéképernyőn zajló küzdelmére.

Az már más kérdés, hogy miért épp ezek a sorozatok váltak elképesztően népszerűvé, hiszen évente tucatnyi nyomozós-helyszínes sorozat kerül a tévékbe. A sikeresebbek (bár nem feltétlenül a legjobbak) a hazai képernyőre is megtalálják az utat.

Ha az ember végigsöpör a hazai csatornákon, olyan sorozatokból válogathat, mint a Bostoni halottkémek, a Dr. Csont, a Gyilkos elmék, a CSI New York, a CSI Las Vegas, a CSI Miami, az NCIS, az NCIS Los Angeles vagy a Castle.  

Annak ellenére, hogy a helyszínelés még sosem volt olyan trendi és menő, mint az elmúlt években, nem mondhatni, hogy az ábrázolása hitelesebbé vált volna. Ha például az NCIS extravagáns Abby Sciutóját vesszük alapnak, nagyjából egy-két óra alatt lefolytat egy DNS-vizsgálatot, amíg a valóságban ez több hónapot igénybe vevő, költséges folyamat.

Ezenkívül több olyan témához is ért, amihez rendszerint külön szakemberek kellenek, sőt, alkalmanként számítógépes animációkat is készít egy-egy bűnesethez. De a „csodatevő” tevékenység itt megbocsátható, hiszen minden bűnügynek le kell zárulnia az epizód végéig, üresjáratnak és várakozásnak a képernyőn nincs helye.

Kérdés persze, hogy mennyit bír ez a formátum. Mikor fogjuk megunni a hajszálakból, spórákból, egzotikus virágporszemekből megfejtett bűnügyeket és alkalmanként bűnszervezeteket feltáró bűnügyi szakembereket, helyszínelőket és nyomozókat?

A műfaj inkubátorának számító Egyesült Államokban tudják, hogy egyre érdekesebb karaktereket kell kitalálniuk. Van már olyan halottkém, aki minden epizódban meghal, majd a Hudson-öbölben tér magához (Forever), olyan orvosszakértő, aki halálos szívbetegségben szenved (Rosewood), zűrös természet (Született detektívek), és olyan nyomozó, aki képes visszautazni a bűn elkövetésének időpontjába (Stitchers).

A bűnügy és a helyszínelés mint motívum tehát nem vész el, csak átalakul. Előbb-utóbb az NCIS is kifullad majd, de posztumusz még hosszú évekig fog futni a hazai csatornákon. Aztán előbb-utóbb majd átveszi a helyét egy újabb rendőrségi vagy valamilyen hatósági alakulat, a nyomozás, a bűnesetek felderítése folytatódik, vagyis a film forog tovább. 

Címkék: ncis, abby sciuto, helyszínelők, bűnügyi sorozatok, csi, michael weatherley, the story of the kelly gang

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!