A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hát nem pont majdnem olyan?

Voltál már úgy, hogy nagyon szerettél volna birtokolni valamit, de az sosem lehetett a tiéd? Például egy nercbundát. Mit tehet ilyenkor az ember? Vesz egy műirhakabátot használtan, lehunyja a szemét, és úgy simogatja, mintha nercből volna.

Fotó: Shutterstock.com

Aki rajongva szereti az állatokat, és volt már belezúgva az elérhetetlen nercbundába, az tudja, mit érzek, amikor kiejtem a számon azt a szót, hogy szurikáta. Szurikáta! Hát nem gyönyörű, izgalmas, kedves és okos kis jószág?

És miközben szép lassan beletörődtem, hogy szurikáta mangusztám nem lehet, mert nem vagyok én afrikai, a sors kegye elém sodort egy fotót. A fotón egy ürge vigyorgott, amint épp kikotorta magát a homok alól a lyukon át, felmagasodott és figyelt. Ürge! Hát nem gyönyörű, izgalmas, kedves és okos kis jószág?

Szívdobogva megállapítottam, hogy a szurikáta és az ürge megdöbbenésig hasonlít egymásra. Hisz mindkettő aprócska, nincs egy kiló. Mindkettőnek van kis orra, két szeme és két füle. Mindkettő barna és szőrös, bár e tekintetben a mamutra is hasonlítanak. Ám ez nem igaz, mert a mamuton nincsenek fekete csíkok, a szurikátán viszont vannak.

Még abban is megvan az egyezés, hogy az ürge magokat eszik, a szurikáta viszont ragadozó. Ám sokkal hosszabb a farka, mint az ürgének, mert legalább 20 centi, míg a honos szurikátáé (ürge) meg csak 7 centi.

Az ürge egyébként egy szigorú állat. Kora tavasszal megjelennek a hímek a felszínen, és párbajra hívják egymást a földért és a nőért. A párbaj végére a nőstények is előkerülnek. A párzási időszakot követően a nőstény fészket épít a járatrendszer egy védett kamrájában. A hímek már nem foglalkoznak a lányokkal, a kéjlak sem izgatja őket, csak a kajára tudnak gondolni.

Fotó: Shutterstock.com

A csajok és a kisdedek nyár közepén megkezdhetik a téli álomhoz szükséges zsírraktár növesztését a hasukon. A téli álom során az ürge életműködései egészen lelassulnak, testhőmérséklete a környezet hőmérsékletére esik vissza, mely abban a mélységben a föld alatt sosem éri el a fagypontot. Szélsőséges esetben azonban már mértek kevéssel fagypont alatti testhőmérsékletet is, de nem okozott maradandó károsodást.

A szurikáta csapatban él, és a nappali időszakban táplálék után kutat. Ha nincs elegendő, a csapat útra kel, és 1-2 km távolságot megtéve keres ennivalót. Nappali állat, de az éjszakát maga ásta föld alatti üregrendszerben tölti, amelyet minden vándorláskor újra kialakít.

20-30 egyedből álló kolóniában él, melyet 2-3 család alkot. A családon belül csak a szülőpár szaporodik, de az utódok felnevelésében a többi családtag is részt vesz. Ha egy kolónián belül több nősténynek is van kölyke, akkor a fiatalokat napközben egy helyre terelik, ahol a csapat egy tagja vigyáz rájuk. Ez a szuri-ovi.

Amíg a csapat tagjai a járatokat igazgatják, táplálkoznak, pihennek vagy játszanak, addig egy őrszem egy magaslati pontról felegyenesedett testtartásban szemmel tartja a területet, kémleli az eget. Ha ragadozó közeledik, hangjelzéssel riasztja társait. Napközben folyamatosan váltják egymást az őr pozíciójában. Támadják őket a sasok, kisebb termetű emlős ragadozók, kígyók. Elterjedési területén gyakori, nem veszélyeztetett.

Fotó: Shutterstock.com

Hasonlóságok

  • Testalkat: Mindkettő kistermetű, hosszúkás testű, rövid lábú állat. A testtartásuk is hasonló, amikor két lábra állva ’figyelnek’.
  • Álló póz, őrködés: Talán ez a leglátványosabb hasonlóság. Mind az ürge, mind a szurikáta híres arról, hogy kiáll a földből, két hátsó lábára emelkedik, és őrszemként figyeli a környéket.
  • Föld alatti életmód: Mindketten üregekben, járatrendszerekben élnek, amit saját maguk ásnak a talajba.
  • Társas viselkedés: Mindkét faj közösségekben él, bár a szurikátáknál ez fejlettebb, strukturáltabb társadalmi életet jelent.

Mit jelent a szurikáta?

A szurikáta a mongúzfélék családjába tartozik, az elnevezés a szuahéli nyelvből származik, jelentése szirti macska. Az egyik legkarizmatikusabb kisemlős. Afrikában, sivatagban, félsivatagban, füves területeken él.

Miért ügyes az ürge?

A legügyesebb állat az ürge, hiszen búzával teli pofazacskóval is képes repülni, miközben egy baglyot egyensúlyoz a hátán.

Címkék: föld alatti járat, szurikáta ovi, ürge

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!