Hanga Zoltán szeretem-állatai
Hanga Zoltánt, a Fővárosi Állat-és Növénykert szóvivőjét különösebben nem is kell bemutatni az olvasóknak: ha kisállat születik vagy valamilyen érdekesség történik nemzetközi állatfronton, ő az első, akit megkérdeznek róla. Azt talán mégis kevesen tudják, hogy Zoli tucatnyi szálon kötődik az állatkerthez, végzettségét tekintve is állattenyésztő mérnök.
Gyerekkorában nem volt nagy állattartó, az akvárium halain kívül más jövevény nemigen fordult meg nála. Miért is tartott volna otthon kis kedvencet, hiszen bérlete volt az állatkertbe, később pedig nyaranta és hétvégén önkéntes munkát vállalt ugyanott. Már akkor feltűnt a gondozóknak a kisfiú, aki állandóan körülöttük sertepertélt, folyton érdeklődött, tanulni akart. Gyerekként lépett be Zoli először a látogatóktól gondosan elzárt területekre, az addig ismeretlen gondozói helyiségekbe és raktárakba, ahol az állatok eleségét és almát tárolták.
A kilencvenes években hét éven át dolgozott állatgondozóként, közel 80-féle állatfajjal került kapcsolatba, csak néhányat említve: kecskékkel, tasmán ördögökkel, kengurukkal, egérmakikkal, lámákkal, őzekkel. Feladatból pedig volt bőven! Előfordult, hogy talált őzikét vagy kecskét hoztak be hozzájuk. A kicsiknek pedig – akár a kisbabáknak – meghatározott időközönként kellett enniük, két-három vagy négyóránként tejet kellett kapniuk, amit Zoli és akkori gondozótársai melegítettek, majd az alkarjukon próbálták ki, hogy megfelelő-e a hőmérséklet. Egy-egy „átetetett” éjszaka után már minden ragadt a tejtől...
Időnként az állatkert állatai is megbetegszenek, s az egyszerűbb esetek ellátása az állatgondozók dolga. Zoli egy láma szembetegségét igyekezett kezelni cseppekkel. Persze, hiába minden segítő szándék, a láma ennek nem annyira örült, és ellentámadásba lendült: azaz köpött. Zoli pedig rutinos állatgondozóként megtanulta, a patás állathoz a műszak végén érdemes betérni, aztán pedig következhet a hajmosás. Olyan is előfordult, hogy az egérmakiknak kókuszdióból odút készített környezetgazdagítás gyanánt.
Arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc állata, Zoli a kengurut választja. És hogy miért? Bohókás mozgásukkal kedves és barátságos állatok benyomását keltik, és azok is. (Kinek ne jutna eszébe róluk a Micimackóból ismert Kanga, és kicsinye, Zsebibaba?) Ugyanakkor bizalmatlanok, nehéz közel kerülni hozzájuk, Zolinak négy évébe telt, mire a kezéből ettek. Szakmai szempontból is foglalkozott velük, a diplomamunkáját róluk írta. Öröm hallgatni, ahogy Ausztrália és a környező szigetek hetven különböző fajáról mesél, köztük a vörös óriáskengururól, amely a legnagyobbra növő típus: a hímek akár a 80-90 kg-ot is elérhetik!
A kenguruk állatkerti körülmények közötti tartásának nagy hagyománya van: már 1866-ban, amikor Budapest Székesfőváros Állat-és Növénykertje megnyitott, láthattak kengurut az érdeklődők, és ez kisebb megszakításokkal szinte végig így volt.
Ha már a kedvenceknél tartunk, többféle állatot is megemlít nekem. Ott van például Sziszi, a boa, aki igazi médiakígyó: ha tévéstáb valamilyen élő állatot kér a stúdióba, őt bátran lehet vinni. Már öt éve dolgoznak együtt, és úgy tűnik, Sziszinek nincs kifogása a szereplés ellen – ha mégis sok neki a rivaldafény, akkor a dobozában pihentetik kicsit. A lajhárok igazi lustaságok, már a puszta látványukkal megmosolyogtatják a látogatókat. Körülöttük aztán történhet bármi, csak akkor kúsznak-másznak, ha valami nagyon fontos nekik.
Nehéz olyan állatot találni, amellyel az állatkert szóvivője ne találná meg a „közös hangot”. Úgy érzem, nemcsak róluk beszél, hanem értük is. Érti és érzi a gesztusaikat, és ha úgy ítéli meg, hogy az állatnak egy kis nyugalomra van szüksége, akkor egy forgatóstáb kedvéért sem zavarja meg.
Hanga Zoltánnal nem lehet úgy sétálni a Fővárosi Állat-és Növénykertben, hogy úton-útfélen ne lépjenek oda hozzá. Vagy útbaigazítást kérnek a látogatók, vagy gratulálnak az állatkerthez, máskor gondozók állítják meg néhány szóra. Persze, ő is talál magának feladatot, ha egy feldőlt cserepes virágot lát, már meg is igazítja, vagy becsukja a nyitva hagyott állatsimogató ajtaját. Fel sem teszem neki a kérdést – ugyanis nem lenne értelme –, hogy ha nem az állatkert szóvivője lenne, akkor mi mással foglalkozna.
Még nincs hozzászólás