Ha nem jön be a pasid, változz meg
Úgy lettünk kitalálva, hogy fogjuk egymás kezét, mossuk egymás hátát, hogy nagyokat beszélgessünk, nevessünk, szerelmeskedjünk, és olykor beüljünk egy jó helyre vacsorázni. Senki sem szeretne egyedül élni, de mi van, ha a magány hívogatóbb, mint az adott kapcsolatban maradni?
A New Age filozófiája szerint a környezetünkben előforduló embereket mi magunk vonzzuk be a gondolatainkkal, félelmeinkkel, vágyainkkal, energiáinkkal. Ha például gyanúsan sok bánatos szerencsétlen kezd keringeni körötted, mondjuk, az egyik az állását vesztette el, a másik a férjét, a harmadik a pénztárcáját… – akkor kezdj el magadba nézni, nem vagy-e te is hasonlóan rossz passzban mostanában.
Olyan az örömünk, olyan a szomorúságunk, mint a mágnes, odavonzza a mások örömét és szomorúságát. A kapcsolataink tehát nem mások, mint tükrök, melyekben megpillanthatjuk önmagunkat, és megbarkácsolhatjuk, ami rosszul működik – bennünk.
Változz meg, hogy szeresselek
Ugye, ismerős helyzet, amikor felbukkan egy Nagy Ő-jelölt, tényleg mindenben pont olyan, mint amilyet megálmodtunk, csak lehetne egy kicsit pedánsabb, udvariasabb, kedvesebb, előzékenyebb, gazdagabb stb. És már el is kezdjük a jóember átfarigcsálását a magunk kedvére, már ha hagyja. Ha nem hagyja, mehet is a levesbe, ám ha hagyja, akkor pedig pláne, mert kinek kell egy papucs?
Sok házasság, sok szerelem változna mámorítóvá, ha rádöbbennénk, hogy a bennünk kavargó problémáknak nem a partnerünk az oka. Ő egyszerűen csak minden pillanatban eszünkbe juttatja, ami minket kínoz, azzal, ahogy levegőt vesz, ahogy a konyhában sertepertél, ahogy dolgozik vagy nem dolgozik, ahogy balek vagy erőszakos.
Mi bosszant benne annyira? A trehánysága nem a mi hányavetiségünket idézi véletlenül? Esetleg a beteges rendmániánkat? A balgasága, hogy keveset keres, nem a létbizonytalanság iránti félelmeinket kelti-e életre újra?
Talán egy gyerekkori sérülés sajdul fel bennünk újra, amikor bújni szeretnénk, ő viszont durván odamorog, hogy ne gyűrjük már össze az ingét. Miért fáj ez annyira? Talán mert harminc évvel ezelőtt apu is így lökött le magáról, amikor pedig olyan nagy szükség lett volna az ölelésére?
Nézd más szemmel
Izgalmas elfoglaltság is lehet, ráadásul nagyon hasznos, ha elkezdjük megfigyelni, a partnerünk milyen helyzetekben bosszant fel minket, vagy hogy melyik tulajdonságai mennek az agyunkra. Akár le is írhatjuk egy papírra a ’bűnlajstromát’, hogy aztán alaposan elmélyedhessünk azon, mi a kapcsolat a róla készült lista és a saját tulajdonságaink, bűntudatunk, sérelmeink, félelmeink között.
Amíg csak az ő szemében látjuk a szálkát, a sajátunkban azonban feledjük a gerendát, ellenállunk, hárítunk, tagadunk. Nem ismerjük be önmagunk előtt azt, ami pedig nagyon szeretne világosságra jönni azáltal, hogy épp ő lett a párunk. Ez a nagy ellenállás rengeteg energiát emészt fel, és lassan akár meg is betegíthet. Ám ha sikerül feloldanunk ezeket a tagadásokat, felfedezhetjük egymásban az igazi elfogadást, a mély szeretetet és megértést.
De nem csak a párkapcsolatok szolgálnak tükörként, a barátaink, szeretteink, főleg gyermekeink is hasonló jó szolgálatot tehetnek.
Építesz vagy dózerolsz?
Ám ahogy az ember egyre inkább rátalál önmagára, nem lesz többé olyan, amilyen volt. Ilyenkor történik az, hogy a környezetünkben lévő emberek hirtelen felszívódnak, lemorzsolódnak, elszivárognak. Mi történt? Az történt, hogy többé már nem ők a tükreink, és mi sem vagyok számukra azok. Újak jönnek helyettük, hogy tükröt tartsanak, és tovább bandukolhassunk az önismeret útján.
Egy párkapcsolatot azonban nehéz csak úgy eltüntetni, és azt sem könnyű eldönteni, vajon építjük-e még egymást, vagy hátráltatjuk. Örök szabály, hogy soha nem szabad csak azért ott maradni valaki mellett, mert muszáj párkapcsolatban lenni. Nem, nem muszáj. Ha az ember úgy érzi, még egyedül is jobban érezné magát, mint a régi mindennapokban, akkor lépni kell.
Engedd el, ha…
- Ha már nem tudtok beszélgetni egymással. Ha minden párbeszéd vitába csap át, ha már sem szép szóval, sem érvekkel nem lehet rábírni, hogy meghallja a te szavaidat is.
- Ha nincsenek közös céljaitok. Ha sem a hétvégéket, sem az estéket, sem a következő évtizedeket nem tudjátok közös álmok alapján eltervezni.
- Ha úgy érzed, túl gyakran réved nosztalgiázva egy régi szerelem emlékeibe. Ha érzelmileg nem zárta le a múltat, ha nincs túl a gyászidőn, nem lesz képes teljes odaadással belevágni az új kapcsolatba.
- Ha kedvetlen lettél, célja vesztett és üres. Ha nincs kedved a régi hobbidhoz, de az új dolgok sem érdekelnek. Ha egyhangúnak és szürkének éled meg a vele töltött időt, és azon kapod magad, hogy egyedül jobban érzed magad, mint amikor ott ül melletted.
- Ha már sem szépnek, sem csinosnak, sem nőiesnek, sem izgatónak nem érzed magad a társaságában. Ha elfogytak a szerelmes éjszakák, eltűntek a váratlan ölelkezések, érzéki simogatások. Ha már minden fortélyt bevetettél, hogy visszahódítsd, de hiába…
- Ha úgy érzed, vár egy új út, egy új világ, egy ismeretlen táj, amelyet fel kell fedezned, de ő nem akar veled tartani. Például egy nagy utazás, egy izgalmas tanfolyam, egy csoport, ahol szívesen töltenéd a szabadidőd, ám ő csak morog… Ha úgy érzed, nem tudsz továbbfejlődni, kiteljesedni mellette, ha úgyis csak visszahúzna, engedd el.
A legfelsőbb emelet
Maslow, a huszadik század egyik meghatározó amerikai pszichológusa, a híres szükségletpiramis kidolgozója szerint akkor tudunk kiteljesedni és ezzel együtt fejlődni, ha minden alapszükségletünk ki van elégítve.
Először is a fizikai szükségleteink, aztán a biztonság igénye, a társadalmi és szeretetkapcsolataink… Ha mindezek megvannak, akkor jöhet a piramis csúcsa, vagyis az önkiteljesedés, önbizalom, eredményesség…
A fejlődésre, változásra szép példa, hogy maga Maslow – halála előtt nem sokkal – tovább építette a piramisát. Az önmegvalósítás fölé újabb szintet emelt, méghozzá a transzcendencia igényét. Ezen a szinten olyan kérdéseket vetünk fel, hogy mi dolgunk itt, kik vagyunk, mi van a mindenen túl. Mi van önmagunkon túl, kívül és belül…
Fejlődünk, változunk, külön-külön, és a kapcsolatunkban is. Hogy együtt is képesek leszünk-e változni, hogy azonos irányba fejlődünk-e, hogy megváltozva is tetszünk-e majd egymásnak, nem megjósolható.
Még nincs hozzászólás