'Ha nem játszom, nem vagyok érdekes magamnak...'
Fanyar humor, de gáttalan, mélyről felbuzgó kacagás. Sok kérdőjel után néhány határozott állítás. Belül, érezhetően, a legmagasabb rezgésszám, kifele: nyugalom, csend, lelki béke. Végletekre mégse gondoljon senki. Básti Julinál az átmenetek is finom lefolyásúak. Már ha folynak. Mert a legtöbb esetben inkább áradnak.
RIDIKÜL MAGAZIN Fiataloktól, pályájuk első éveit taposó kollégáitól hallom, milyen kedvesen, megértően, már-már anyáskodva viszonyul hozzájuk, sőt, segíti is őket, ha kell, de azt sem látványosan vagy zavarba ejtően. Azok viszont, akik nem ismerik, inkább zárkózottnak, szigorúnak, távolságtartónak gondolják. Nekik szoktam azt mondani: figyelj a megszólalásaira, a lelkét hallod a hangjában.
BÁSTI JULI Először is, aki távol van tőlem, jöjjön közelebb, kérdezzen meg, beszélgessen velem. Egymás nem ismerése az egyik legfélelmetesebb dolog a világon. Ha semmit, vagy csak keveset tudunk a másikról, és kénytelenek vagyunk véleményt formálni róla, azt bizony kizárólag a külsőségek alapján tesszük. Ami nagyon nagy hiba. Ezért mindenkit, aki fél tőlem, vagy azt hiszi rólam, hogy morózus vagyok, szeretettel várok az öltözőmbe. Ez ugyanis nem igaz. Nem vagyok sem szigorú, sem mogorva. Nem járhat az ember állandóan vigyorral az arcán, az teljesen abnormális volna. Egyébként pedig nem szerethet mindenki. Ezt már régóta tudom. Gyerekként az volt a legnagyobb bajom, hogy szinte mániákusan vágytam mindenki elfogadására. Ha megéreztem valakiről, hogy nem kedvel úgy, mint ahogy szeretném, a poklok kínját éltem meg. Ez egy kicsit változott bennem, de az érzés még mindig megvan. Nem lehet levetni, mint egy kabátot. Mindig attól félek, hogy nem tudok eleget adni, igazán megfelelni.
RM Nem azt veszi észre, hogy húsz emberből tizenkilencen imádják, hanem kiszúrja azt az egyet, aki talán nem?
BJ De ezzel aligha vagyok egyedül. Szeretek nyitott szemmel járni, szeretem azokat, akik körülvesznek, örülök, ha közvetlen viszonyban vagyunk, s miután fontos számomra, hogy mi történik a színpadon, igen, azt is észreveszem a kollégán, ha le akar esni a gombja az ingéről vagy a blúzáról.
RM Lenne viszont egy idevágó tévedésem: a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban előadása előtt tíz-tizenöt perccel egyszer úgy húzott el mellettem, hogy azt képzeltem, a világ összes dühét, haragját készül kiönteni magából, és jaj annak, akit elsodor ez az érzelmi lavina. Később aztán, az előadást látva rá kellett jönnöm, hogy ez a felfokozott idegállapot már a figurához, illetve a darabbeli történéshez kapcsolódott.
BJ Nagyon nehéz előadás volt, és feszült is lehettem, mert tudtam, hogy a Katona József Színházból jönnek sokan megnézni. Igen, volt az életemben pár olyan előadás, amely miatt gyomorgörccsel ébredtem, és egész nap azon izgultam, hogy este jól tudjam elvégezni a feladatot. De nem az van, hogy felébredek, és onnantól fogva úgy viselkedem, ahogy az aznapi szerepem. Nem a figura kel ki az ágyból. Ez baromság. Színész vagyok. Az átélés nagyszerű és eszméletlenül fontos dolog, de csak akkor, amikor helye van. Héttől tízig. És aki azt mondja, hogy utána még hordozom a szerepet… hát, nem tudom! Szerintem nem igaz. Én inkább előtte vagyok feszültebb kicsit. De a fél kezemen meg tudom számolni, hány ilyen kikészítős darabban játszottam. A Macskalápon, az Ármány és szerelem, annak idején A három nővér, a Hedda Gabler, a Vassza Zseleznova. De tényleg nincs olyan, hogy én már az esti szerepem szerint keltem. Nagyon koncentráltnak kell lenni, és kész. Nagy-Kálózy Eszterrel már több mint kétszázszor eljátszottuk Woody Allen darabját a Centrál Színházban, mégis minden előadás előtt összemondjuk a szöveget, hogy belejöjjön a szánkba, mert annyira pörgős, hogy ott szinte alig van játék, csak mondjuk, és mondjuk, és mondjuk.
RM De ha vígjáték megy este, könnyebben indul el otthonról?
BJ Nincs összefüggésben a kettő. Van, amikor húzzuk a belünket, úgy jövünk be valami miatt, és akkor is pontosan kell játszani. Olyankor a rosszkedvem vagy a fáradtságom múlik el, és szinte feltámadok a színpadon. De ez másokkal is így van, nemcsak velem. Ez mégiscsak egy szakma. Eleinte persze más, hiszen még fiatal az ember, és azt sem tudja, hogyan kell megállni a színpadon, hogy kell levegőt venni, bármilyen gondolatot átadni. Fél, hogy úristen, mennyien néznek! Aztán, amikor már harminc éve van a pályán, az a legnagyobb gondja, hogy miképpen tudja összeszedni magát estére. Mert az is állati nehéz tud lenni. Most például, ahogy jöttem be, azon töprengtem, miről fogunk mi beszélgetni, hiszen ez az egy életem van, s mi már százszor beszéltünk: mit tudok én még mondani?
RM Egy gazdag életből mindig van mit meríteni.
BJ Egy gazdag életből. Az enyém nem olyan gazdag.
RM Három gyerekkel, háromszáz szereppel?
BJ De ahhoz képest, amilyen az apáméké vagy a nagyanyáméké volt!
RM Hol a lemaradás?
BJ Soroljam? Szerencsére egy háborút sem éltem meg, nem éheztem, nem fagyott le a lábam, nem hagyott el apám, anyám… engem tényleg a tenyerén hordoz az Úristen. Hozzájuk képest micsoda sors az enyém?! Iszonyatosan mázlista vagyok. Legfeljebb genetikailag hordozom magamban mindazt a szörnyűséget, ami másokkal történt a családomban.
RM Marci fia harmincegy, Samu tizenhét, Dávid tizenöt éves múlt. Nyilván mindent megtesz azért, hogy a férjével, Puskás Tamással együtt megvédjék őket a…
BJ …kell a tapasztalat, de azt nekik is megadja az élet. Nekem az a dolgom, hogy a fészket puhán tartsam. Ha beavatnak a problémáikba, én elmondom, mi a véleményem, esetleg mit tennék a helyükben, de megpróbálok nem beleszólni az életükbe. A szülőnek biztonságot, szeretetet és bizalmat kell nyújtania. A tapasztalataimat elmondhatom, ám a borút, a fájdalmat nem nekem kell prezentálnom nekik. Azt majd hozzák a mindennapok. Ez kikerülhetetlen.
RM Van a három fiában valami nagyon közös?
BJ Teljesen különbözőek. Három gyerek, három recept. Tényleg! Amit alkalmazni tudtam az egyik nevelésében, az nem jött be se a másiknál, se a harmadiknál. Egyébként ez se olyan különös. Ahol hat gyerek van, ott hat különböző egyéniségről beszélnek a szülők. Valószínű, hogy még az egypetéjű ikrek is eltérnek valamennyire. De én ezt is élvezem, hogy az enyéim ennyire mások.
RM Kímélik az anyjukat?
BJ Nem kímélik. Vannak érzelmi viharok.
RM Volt olyan, hogy azt mondta, na, most fogok megőrülni?
BJ Persze, hogy volt. Az lenne szörnyű, ha nem lenne ilyen. Hogyan szabályozhatnám őket? Akkor nem éreznék jól magukat, nem éreznék, hogy szabadok, s bármit megtehetnek. Marcinak már a hangjából is megérzem, ha beleszól a telefonba, hogy el van havazva. Elég, ha csak azt hallom, hogy szia, mami, már abból is tudom, hogy rengeteg munkája van. Olyankor csak annyit mondok neki, hogy jó, jó, szevasz! És leteszem. Samuban és Dávidban is ott van, amitől bizonyos pillanatokban nehéz velük, de úristen, hát ennyi se legyen?! Dávid például elveszett Olaszországban, fent, a hegyekben. Azt gondolta, hamarabb ér fel a csúcsra, mint a többiek, és eltévesztette az irányt egy szurdokban. Három óráig senki sem tudott róla, a hegyi mentők keresték. Akkor őszültem meg itt a halántékomnál és a homlokom fölött. Telefonon értesítettek, hogy nincs meg a gyerek. Este nyolcig kellett várnom, míg előkerült.
RM De akkor sem látni, hogy…
BJ …naná, hiszen festetem a hajam.
RM A legnagyobb változáson akkor is Bacsó Péter filmjében, a Sztálin menyasszonyában esett át. A haja, az arca, a fogsora, az alkata…
BJ …az valóban óriási látvány volt. A kedvenceim között van Bacsó filmje. Örökre hálás maradok érte, hogy ő azt gondolta, én ezt meg fogom tudni csinálni. Igazán nagy szakmai ajándék volt ez a szerep, a forgatás minden egyes napját kivételes adományként éltem meg. Nehéz munka volt, elmondhatatlanul nehéz, de ha nem az lett volna, nem vésődik olyan mélyen a szívembe.
RM Egy másik emlék, zenés, a közelebbi múltból. Udvaros Dorottyával, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal ez év elején a Sportarénában. Dés László dalait énekelték óriási közönség előtt.
BJ Csodálatos élmény. Életre szóló. Azt hittem, tízezer ember elé nem fogok tudni kiállni. Hogy nekem az nem megy.
RM Miért ne menne?
BJ Hogy lebénít majd, ha meglátom azt a rengeteg embert. És az történt, hogy… tudom, ez most hülyén fog hangzani, de igaz, amit mondok. Annyira áradt felénk a szeretet, az energia, hogy mind a négyen úgy éreztük, mintha burokban lettünk volna. Egyszer csak szárnyakat kaptam, és repültem. Én voltam a legjobban megdöbbenve. Ilyen nem volt, és már nem is lesz az életemben, de legalább egyszer megtörtént velem. Könnyebben tudok adni, ha érzem, hogy a nézők kinyújtják felém a kezüket. A legegyszerűbb vígjáték esetében is ez van.
RM Bizonyára másvalamiért szeretett színésznek lenni Kaposváron, mint később a Katonában vagy most a Nemzetiben és a Centrálban. De az is lehet, hogy tévedek. Van ennek egyfajta esszenciális tartalma?
BJ Van. Biztosan. Én mindig is arra vágytam, hogy különböző ember lehessek. Egyébként unom magam. Az a jó, hogy hol ez lehetek, hol az. Ha nem játszom, nem vagyok érdekes magamnak. Önmagamat ugyanis már ismerem. Sokkal izgalmasabb, ha másvalaki bőrébe bújhatok. Forgattunk nemrég egy filmet Fekete Ibolyával. Nem én vagyok a főszereplője, de szép feladatot kaptam: eljátszhatom a saját koromat, és a saját nagymamámat is. Közel száz évet ölel át a film, kedves történet. Ősszel a Centrálban lesz egy fantasztikus szerepem a Good people-ben. Londonban is, New Yorkban is nagy sikerrel fut a darab. Beteg gyereket nevel egy korombeli nő, kirúgják az állásából. Jó nehéz szerep, ezért aztán én is nagyon kíváncsi vagyok, hogyan küzdünk meg egymással. A Nemzetiben pedig két új feladatom lesz a következő évadban. Az egyik az Ingyenélőkben, a másik A nagyúrban.
RM Kikapcsolódni mennyire tud, aki ilyen intenzíven él, és magas hőfokon játszik?
BJ Pihenni? Tudok. Egy napból legalább másfél órát…
Még nincs hozzászólás