'Gustav, Gustav - gyerekek!'
Gustav Mahler korának zenei géniusza volt. Ezt akkoriban nem mindenki ismerte fel, de a zeneszerzői babérokra pályázó Alma Schindler értékelte a zsenialitását, és feleségül ment hozzá. Lemondott saját karrierjéről, mert tisztában volt azzal, hogy sokkal jobb státusz egy géniusz múzsájának és menedzserének lenni, mint el nem ismert zeneszerzőnek.
A szinte még gyereklány Alma teljesen véletlenül, egy galériában ismerkedett meg a zeneszerzővel, aki nem kedvelte a társasági életet. Teljes ellentétei voltak egymásnak: a nagyvilági terveket dédelgető, zeneszerzést tanuló, erotikusan túlfűtött fiatal nő és a zenének élő, fegyelmezett, nyers, epés, szigorú ember.
Alma viruló szépsége olyannyira elvarázsolta a mestert, hogy egy nappal első találkozásuk után meg is kérte a lány kezét, aki egy ideig habozott, hiszen a zeneszerző nem rejtette véka alá, hogy nem alkotótársat, hanem feleséget keres. Ezt levelében tudtára is adta:
„Mostantól fogva egyetlen hivatásod, hogy boldoggá tégy! A jövőben úgy kell alakítanod az életed, hogy minden részletében az én szükségleteimtől függjön. Cserébe nem kívánhatsz mást, csak a szerelmemet.” Végül a lány igent mondott, és 1902-ben megkezdték közös életüket, amely annak ellenére, hogy mindössze kilenc évig – Mahler haláláig – tartott, bővelkedett regénybe illő fordulatokban. Két lányuk született.
Alma nemcsak a háztartást vezette, hanem ügyes menedzseléssel kihúzta az adósságokból Mahlert, akivel nem volt egyszerű az élet. Szigorú napirendet és fegyelmet tartott – a levesnek pontban tizenkettőkor az asztalon kellett lennie. Étkezés közben egyáltalán nem kívánt beszélgetni. Alma egy levelében így fogalmazott: „Egészen csöndes az életem. Gyerekek… Gustav. Gustav – gyerekek…!”
Nem csoda, hogy „belebetegedett” ebbe az életbe. Nehezen dolgozta fel, hogy férje csak a munkának él, „istennel társalkodik” a zene nyelvén, és őt elhanyagolja. Ráadásul lányuk belehalt a skarlátba. A zeneszerző fájdalmából születtek a Friedrich Rückert verseire komponált Gyermekgyászdalok. Alma elájult a koporsó mellett, orvosa szívkamra-elégtelenséget állapított meg nála.
New Yorkba költöztek, ahol Mahler, mint mindig, ezúttal is munkába fojtotta a bánatát. Alma visszatért Európába kezeltetni magát. Tobelbadban megismerkedett Walter Gropiusszal, és nem tudott ellenállni az ifjú temperamentumának, szeretők lettek.
Csakhogy Gropius egyik szerelmes levele a férj kezébe került. Mahler kétségbeesett, és mindent elkövetett, hogy visszakapja a feleségét. Vergődése felfedezhető a Tizedik szimfónia kezdő hangjaiban. Még Freudot is felkereste egy terápiás beszélgetés erejéig. Alma végül a férjét választotta, és szakított Gropiusszal.
Ez az incidens felrázta Mahlert, akitől ezután lényegesen több törődést kapott a felesége. Visszaköltöztek New Yorkba, és végre családként működtek, de a sors hamar véget vetett a megtalált boldogságnak. Mahler influenzának tűnő betegségéről kiderült, hogy végzetes bakteriális fertőzés, amely megtámadta a zeneszerző szívét is.
Orvosi tanácsra, abban a reményben utaztak vissza Bécsbe, hogy az ottani specialisták megmenthetik a férfi életét, de a sors nem kegyelmezett, Mahler meghalt. Alma annak ellenére, hogy a zeneszerző halála után számos híres szerető mellett még kétszer férjhez ment, élete végéig Mahler özvegyeként ünnepeltette magát.
Még nincs hozzászólás