Ridikül Magazin logo

Genetikus néplélek

A Társadalomkutatási Intézet 2012. júniusi felmérése szerint a magyarok több mint fele mondja azt, hogy az emberi képességek fele-fele arányban múlnak a nevelésen, illetve a genetikán.

Fotó: Thinkstock

Arról viszont már ritkábban hallani, vajon az egyes népcsoportoknak van-e különálló, csak rájuk jellemző génkészletük, így például a már szinte közhelynek számító magyar pesszimizmus velünk született sajátosság-e, vagy tanult viselkedésforma. A kérdés annál is inkább aktuális, mivel a börtönkísérletek szellemi atyja, Philip Zimbardo jelenleg hazánkban tartózkodik, azzal a szándékkal, hogy a magyarok mentalitását átformálja. Czeizel Endrével, a világhírű magyar orvos-genetikussal ezekről a kérdésekről beszélgettünk.

– Mennyire genetikai alapú az egyes népek, nemzetek attitűdje, a „néplélek” néven emlegetett fogalom például mennyire függ a genetikától, és mennyire szocializáció kérdése?

– Az elmúlt huszonöt év genetikai forradalma fantasztikus eredményeket hozott. Például megállapították, hogy az emberiség biztosan közös ősöktől származik. Viszont ha egymás mellé állítunk egy magyar embert, egy afrikait és egy keletit, rögtön látható a köztük lévő fizikai különbség. Ennek ellenére 2004-ben, amikor megfejtették az emberi géntérképet, kiderült, hogy a DNS makromolekulánkban 3,2 milliárd betű van, és a fekete, fehér és ázsiai ember génállománya között mindössze 0,1% a különbség. Ránézésre nyilvánvaló ugyan az eltérés, ami a környezethez való alkalmazkodás következménye, de úgy látszik, hogy ez csak a külső jegyeket meghatározó génállományra vonatkozik, például a központi idegrendszert irányító génekre sokkal kevésbé.

És ezen a ponton jutunk el azokhoz a sztereotípiákhoz, miszerint az angol az hideg, csak az időjárásról szeret beszélni, a déliek egyfolytában csak hangoskodnak – a magyar pedig, én azt mondanám, hogy mániás depressziós.Egyik pillanatban azt hiszi magáról, hogy ő a legjobb mindenben, a másik pillanatban pedig, hogy semmire sem alkalmas. Sírva vigadó, ahogy mondani szokás. De egészen biztos, hogy ez nem a génekkel kapcsolatos: olyan kulturális sajátosságok ezek, amelyek az adott nép történelméből következnek.

Az emberekben való rögzülésük módja attól is függ, hogy abban a családban, ahol felnövünk, milyen minta az uralkodó. A későbbi életünket ez nagyban meghatározza. Összegyűjtöttünk Magyarországon 300 olyan családot, ahol az egyik vagy a másik szülő öngyilkosság következtében halt meg, és azt tapasztaltuk, hogy a gyermekeik huszonötször gyakrabban lettek öngyilkosok, mint ahogy a népességbeli átlag alapján várható volt. Ebből következően a géneknél fontosabb a családi minta, amiben felnőttek.

– Ezek szerint lehet-e genetikus alapja annak, hogy a magyarság körében viszonylag gyakori jelenség az öngyilkosság?

–  Mindannyiunk életében vannak olyan kritikus pillanatok, amikor föltesszük magunknak a kérdést, hogy érdemes-e élni. És ha ilyenkor az jut eszünkbe, hogy apa fölakasztotta magát, vagy anya bevette a gyógyszert, akkor az utód is könnyebben él ezekkel az eszközökkel. Egyébként a magyar kultúrában öngyilkosnak lenni szégyen, még az újságok is azt írják, hogy „tragikus hirtelenséggel elhunyt”. Ellenben Japánban büszkék arra, ha valaki a rokonok közül harakirit követ el. Mégis mi, magyarok voltunk a világ statisztikáinak vezetői az öngyilkosság tekintetében, míg a japánok csak a huszadik helyen álltak a rangsorban. Furcsa, hogy a kimondott társadalmi elvárások és a belső indíttatás között ilyen óriási az eltérés, és amikor ezen töröm a fejem, eszembe jut, hogy a legnagyobb magyarok közül is sokan öngyilkosok lettek, például Széchenyi, József Attila, Latinovits Zoltán. Ez a minta van előttünk.

– Tehát akkor az öngyilkosságra való hajlam sem genetikus eredetű?

– Kutatások igazolták, hogy van azért az öngyilkosságban egy genetikai komponens, de ez a depresszióra való hajlammal függ össze, ami számottevően genetikai eredetű, ennek a betegségnek pedig, sajnos, az egyik kimenetele az öngyilkosság. 

 Visszatérve a kiinduló témánkra, a magyarság akkor nem egy genetikai képződmény, hanem, mint a többi nemzet is, sokkal inkább szociokulturális fogalom?

– A '80-as években nyugatnémet tudósok segítéségével végeztük el az első magyar népesség-genetikai kutatást, amelynek során kiderült, hogy nincsenek olyan jellegzetes génjelek, amelyek alapján meg lehetne mondani valakiről, hogy magyar. Itt, Közép-Kelet-Európában egy egységes népesség él, genetikai alapon nem lehet elkülöníteni a magyart a bajortól, az osztráktól, de a szlováktól, a lengyeltől, az ukrántól sem. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert már a honfoglaló Árpád népe is vegyes volt, onnantól kezdve pedig állandóan hívtak be különböző népcsoportokat az országba, például a török dúlás után is, ami nagyon kevert népességet eredményezett, de ez genetikai szempontból előnyös.

A börtönkísérletről
A Zimbardo-féle börtönkísérletet 1971-ben végezték a Stanford Egyetemen, önkéntes diákokat osztva be véletlenszerűen fogolynak és börtönőrnek. A foglyok azonban fellázadtak, a börtönőrnek beosztott diákok pedig oly mértékben kegyetlenkedni kezdtek, hogy már hat nap után, a tervezett befejezés előtt félbe kellett szakítani a kísérletet. Zimbardo szerint mindez azt bizonyította, hogy erkölcsi meggyőződése ellenére is bárkiből kihozható a rossz, ha nem megfelelő környezetbe kerül.

– Ha már szó volt a „hungaropesszimizmus"-ról, akkor érdemes megemlíteni, hogy Philip Zimbardo, a híres amerikai pszichológus, aki a ’70-es években az ún. börtönkísérleteket végezte, jelenleg Magyarországon tartózkodik, és nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a magyarok negatív gondolkodásmódját, régi beidegződéseit átformálja. Ön ezt a vállalkozást lehetségesnek tartja?

– Természetesen, hiszen a gondolkodásmód nem a génekhez kötött, hanem a kultúrához. Például azok a magyarok, akik ’56-ban elmentek Magyarországról, majd Amerikában vagy Kanadában fölvették az ottani életstílust, hét-nyolc évvel tovább élnek, mint az itteni magyarok. Ők megértették, hogy az egészség megőrzése mennyire fontos. Mi, magyarok nem vagyunk méltók a génjeinkhez: itthon a terhesek 20 százaléka cigarettázik, az alkoholfogyasztásban is dobogós helyen vagyunk, és ez a halálozási statisztikákon meglátszik. Az idősebb korosztályok hozzáállásán már nem lehet változtatni, de gyerekprogramokkal, iskolai neveléssel el lehet indítani a változást. Ha idejön egy ilyen fontos ember, és próbál ebben az ügyben tenni, akkor azt csak megköszönni lehet.

– Végül pedig felteszem az örök kérdést: az egyén életében a nevelés vagy a genetika számít jobban?

– Erre egyszerű válaszolni. Bizonyos tehetségszférákban a kivételes adottságú emberekből egyszerűen kirobban a tehetség. Például a zenében vagy a matematikában ez jól tetten érhető, míg mások a fejük tetejére állhatnak, akkor is botfülűek maradnak vagy nem értik majd a matematikát. Bolyai János ötévesen magától kitalálta a sinus-tételt, Neumann János pedig hétéves korában az integrálszámítást. Azonban ők a kivételek. Az agyunk működését tízezer gén határozza meg, ezen belül az értelmi adottságainkat ezer. Ezek azonban csak a lehetőségek birodalmát körvonalazzák, hogy mi valósul meg belőlük, az már a külső hatásoktól függ. Ez esetben a géneknél fontosabb szerepet játszik, hogy milyen az ember társadalmi és kulturális háttere.

Címkék: nevelés, öngyilkosság, zseni, statisztika, genetika, szociokultúra, bolyai jános, neumann jános, börtön kísérletek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!