Férfi - nőies szakmában
Magazinunk kíváncsi volt arra, miként éli meg egy férfi, ha nőiesnek kikiáltott szakterületen helyezkedik el? A pénteki műsorban megismert bűvész óvóbácsi mellé magazinunk is elbeszélgetett a budapesti Tesz-Vesz Óvoda óvodapedagógus szakos hallgatójával, Farkas Zoltánnal.
- Mennyire volt egyértelmű, hogy óvó bácsi szeretne lenni, annak ellenére, hogy ez egy nőiesnek kikiáltott szakma?
- Eredetileg termék- és formatervezést tanultam, majd grafikusként és marketingesként dolgoztam az elmúlt tizenöt évben. Számos nagy cégnél letettem a névjegyemet, és a vállalkozásomat a mai napig működtetem. Harmincéves korom után éreztem úgy, hogy valami másba szeretnék kezdeni, és tavaly nyáron vált egyértelművé számomra, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Sokkal jobb kapcsolatot tudtam kialakítani a kicsikkel, mint gondoltam volna, megtaláltam ebben a hivatásban mindazt, amire szükségem van: értékeset tudok adni a gyerekeknek, és közben én is jól érzem magam.
- Mit szólt a környezete, a családja, vagy éppen a gyerekek szülei ahhoz, hogy férfi tűnt fel az óvodában?
- Úgy érzem, hogy szükség van ezen a területen is a férfiakra, akár mint nevelő, oktató vagy játszópajtás. Az óvodában egyszerre fogadták meglepődve és örömmel az érkezésemet. De a legfontosabb visszajelzést a gyerekek adják. Szükségük van a férfierőre, a szigorra, vagy akár a vadóc játékokra, s én ezt teljes mértékben képviselem. Jobban tudok kapcsolódni a fiús játékaikhoz, de a lányok is szeretik a jelenlétemet. Számukra a biztonságot, a védelmet, az erőt jelentem. Fantasztikus érzés, amikor odajönnek hozzám a lányok, és megkérnek, hogy vegyem őket a karomba, és sétáljunk egy kicsit. Majd szaladnak tovább, boldogan. És imádják azt is, ahogyan megmásznak, mint egy óriást, majd legyőznek, és ők lesznek a hatalmasak. Ezt az óvó nénik ilyen formában nem tudják megadni nekik, velük más jellegű kapcsolat épül ki. Bár ez valóban tipikusan női szakma, a 3–6 éves életszakaszban a gyerekeknek mind a két nemre szükségük van ahhoz, hogy tanuljanak, érzelmileg megfelelően fejlődjenek. De a legjobb, hogy ebből is, abból is jut nekik. Látom rajtuk az érzelmi stabilitást, a kötődést. Az oviban csak velük foglalkozom, értük vagyok, együtt játszunk. Ez egy családban nagyon nehezen kivitelezhető, kevesen kapják meg ilyen formában, épp ezért erre különösen érzékenyek.
- Mi motiválja?
- Ha azt vesszük, hogy ezer gyerek közül kétszáznak nincs apukája, akkor az én szerepem felértékelődik. Másfelől nem érzem fontosnak az anyagi javak halmozását, és bár azt mondják, ez nem egy túlfizetett szakma, a gyerekek mosolyát, örömét mindig megőrzöm. Ha jól végzem a munkámat, akkor mindazt, amit átadtam az óvodásaimnak, továbbviszik, beépül az életükbe, és a szerelmi kapcsolatukban partnerként, majd később apukaként jobb emberré válnak.
Még nincs hozzászólás