A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Fenyő Miklós nem tervezi, hogy befejezi

"Soha abba ne hagyd!" - ez a mottója Fenyő Miklós budapesti koncertjének, melyet augusztus 25-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartanak. Az eMeRTon-díjas énekes tavaly 20. alkalommal zengte be a Margitszigetet jubileumi koncertjén, de a show továbbra sem állhat meg.

Fotó: www.szabadter.hu

Hiába telt el több mint két évtized az első margitszigeti koncert óta, Fenyő Miklós gondoskodik arról, hogy minden évben újabb és újabb meglepetésekkel tarkított műsor kerüljön színpadra.

„Mindig kell, hogy legyen koncepció” – mondja a zenész. „Azt, hogy miként épül fel a koncert váza, nem én állítom össze.

Megcsinálom a tervezett műsort, aztán kiadom azt a zenészeknek, a tánckarnak, majd mindenki átgondolja, hogy mit szeretne, megbeszéljük, hogy ki mit hoz ki a maga részéből, és így összeáll az egész.

Minden blokk, minden látvány egyedi. És persze minden koncert is egyedi és egyszeri. Más volt a tavalyi, és biztosan más lesz a mostani is” – árulta el Fenyő Miklós.

A koncert előtti hetekben már próbál a zenekar, a tánckar, a vokál, és amikor kell, akkorra kész lesz az egész. Nagy feladat betölteni a színpadot, és Fenyő Miklós tudja, hogy a közönség részéről nagy az elvárás.

„Az elmúlt 50 évben nagyon sok olyan dal született, mely örök kedvenc a közönség számára. Tudom, hogy sok dal a kihagyhatatlan kategóriába tartozik.

De azt is mondhatom, hogy aki eljön a koncertjeimre, az talán azokat is ismeri, melyek kicsit eldugott helyen vannak az albumokon. Ezeket is elő kell venni, mert ezek teszik izgalmassá a koncertet, és mindig jó érzés, amikor a közönség rácsodálkozik egy-egy dallamra.”

A 21. koncert mottója is egy dalból vett idézet. Mi sem természetesebb, hogy a választás nagyon is tudatos volt.

„Egyszerűen illik rám. A tavalyi kerek évforduló után akár abba is hagyhattam volna, de ez nem fordult meg a fejemben. Szerintem a „soha ne hagyd abba” lefedi azt a gondolatot, amelyik az én fejemben, a csapatom fejében és a közönségében is ott van” – mondja Fenyő Miklós.

A koncertre a jegyek jól fogynak, de az évek során sosem vette biztosra a telt házat az énekes.

„Ennek a koncertnek nagyjából megvan a közönsége, de sosem lehet tudni, hogy hogyan alakul. Kicsi drukk mindig van bennem, de azt hiszem, ez természetes.

Ráadásul az időjárást nem tudom befolyásolni. Így azt sem tudom garantálni, hogy aznap este nem fog esni az eső. Igaz, a 20 év alatt egyszer sem volt szükség az esőnapra. Úgy emlékszem, hogy volt, amikor kicsit esett az eső, de a közönség még akkor is kitartott.

Remélem idén is eső nélkül fogunk bulizni.” (x)

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!