Felnőttek esti meséje
Sokan letagadják, hogy sorozatokat néznek. Ezt a fajta szórakozást általában nem tartjuk sokra: aztán meglepődünk, ha ismerőseink meglepő tájékozottságot árulnak el egy-egy évekig futó történetről. Pedig mindenkinek ismerős az az élmény, amikor napról napra drukkol a kedvenc szereplőinek, hogy megtalálják a boldogságukat. A sorozatok számos elemi szükségletünkre nyújtanak gyors kielégülést - nem véletlen, és nem szégyellnivaló, ha szeretjük őket.
Kamaszkoromban imádtam a romantikus sorozatokat. Amikor épp nem voltam szerelmes, de nagyon vágytam az érzésre, akkor a tévé előtt ülve átélhettem, milyen, amikor két ember egymásra talál. Olyan volt ez nekem, mint egyfajta érzelmi táplálék, amit napi szinten befalhattam.
Felnőttként inkább a kikapcsolódás miatt nézek sorozatot. Az aktuális epizód idejére megszűnik a stressz, és elfeledkezem a problémáimról. Nincs is ezzel semmi baj. Néha szükségünk van rá, hogy átmenetileg kilépjünk a saját valóságunkból, és elmerüljünk valami egész másban.
Olyan, mint az élet, és mégsem
A sorozatokat részben azért szeretjük, mert magunkra ismerünk bennük. A szereplők nagyon hasonló dolgokon mennek keresztül, mint mi, és hasonló érzelmeket élnek át. Mégis, amit a tévé képernyőjén látunk, az távoli világ, külön univerzum, aminek végső soron semmi köze a mi életünkhöz. Az, hogy ez a két hatás egyszerre érvényesül, kiváltja a katarzis érzését.
„Arisztotelész úgy írta le a katarzis fogalmát, hogy a félelem és a részvét egyszerre jelentkezik ilyenkor. Mivel saját magunkat ismerjük fel a szereplőkben, ez empátiát, együttérzést, részvétet vált ki belőlünk. Ugyanakkor átéljük a félelem érzését is, amikor izgulunk, hogy mi fog történni” – mondja Faix-Prukner Csilla pszichológus.
Sorozatnézés közben a testünkben is kimutatható változások zajlanak le. „Az izgalmas részeknél kortizol, azaz stresszhormon szabadul fel bennünk: hevesebben ver a szívünk, gyorsabban veszünk levegőt. Ilyenkor biztonságos körülmények között élhetjük át a feszültséget, ami nagyon élvezetes dolog.
Sorozatnézéskor oxitocin is felszabadul bennünk, ami a kötődés hormonja. Ezért van az, hogy a sorozat szereplőihez is kötődni kezdünk, és törődni akarunk velük, cselekedni akarunk értük.” Elég csak arra gondolnunk, hogy anno gyűjtést szerveztek Isaura, a brazil rabszolgalány felszabadításáért, vagy Esmeralda szemműtétjére.
Mivel gyakran „találkozunk” a kedvenc sorozatunk szereplőivel, még erősebben kötődünk hozzájuk. Bele lehet szeretni történelmi figurákba, mint pl. Szulejmánba, emberekre lelkiismeret-furdalás nélkül lövöldöző akcióhősökbe, mint az amerikai tengerészeti nyomozók több generációja.
Az életünk részévé válnak, akárcsak a barátaink, a szomszédaink, a családtagjaink. Így ténylegesen fájdalmat érzünk ha egy-egy szereplőt kiírnak a sorozatból. Amikor A hegyi doktorban az első főszereplő egy szakadékba zuhant, nem értették a nézők, ahogy azt sem, hogy Rexnek miért kellett Bécsből Rómába emigrálnia, és az is kisebb traumát okozott sokaknak, amikor Don Matteo végleg elment Gubbióból, de aztán fellélegezhettek, hogy mégsem.
Az meg igazi nagy veszteség volt világszerte – hisz a sorozatok előtt nincsenek határok –, mikor a Jóbarátok végképp felnőttek, és örökre bezárták maguk, és így a nézők előtt (is) a manhattani lakás ajtaját. A függők gyorsan kerestek egy új csatornát, ahol elölről kezdődött a tíz éven át futó történet.
Tanulhatunk belőlük?
Bár a közvélekedés szerint a sorozatok csak butítanak, valójában a ránk tett hatásuk nagyrészt attól függ, hogyan nézzük őket. Sok esetben akár tanulhatunk is belőlük.
„Választ kaphatunk a saját kérdéseinkre, problémáinkra azáltal, hogy továbbgondoljuk a sorozatban látottakat. Az érzelmek megélésében is segíthetnek. Ebben az alternatív valóságban, amit a sorozatok nyújtanak, sokkal könnyebben megengedjük magunknak, hogy akár negatív érzelmeket is átéljünk – például szorongást, félelmet vagy szomorúságot.
Ez felszabadítóan hathat ránk. Azáltal, hogy látjuk, mások is éreznek úgy, ahogy mi, és ők is meg merik engedni maguknak a negatív érzelmeket, elképzelhető, hogy a való életünkben is bátrabban beleengedjük magunkat az érzésekbe. Az önértékelésünkre is jó hatással lehet, ha látunk egy-egy elrettentő példát. Néha szörnyülködve nézzük, mi történik egyes szereplőkkel, és elégedetten konstatáljuk, mennyivel jobb vagy értelmesebb a mi életünk” – magyarázza Faix-Prukner Csilla.
A sorozatkészítők tudatosan törekednek rá, hogy legyen valamilyen tanulság az aktuális epizódban. Mindenki emlékszik arra, mikor a Szomszédok utolsó néhány percében a főszereplők a kamerába nézve elmondtak valamilyen megfontolandó bölcsességet. Nincs ez másképp az amerikai sorozatokban sem.
„A Grace klinika című sorozatba is minden alkalommal belecsempésznek valamilyen bölcsességet, és a Gyilkos elmékben is mindig van egy mottó, ami az epizód összefoglalója, és amiből tanulni lehet” – hozza példának a pszichológus.
Tudatos jelenlét
Mégis van egy pont, ahol a sorozatnézés már nem segít, inkább hátráltat minket. Ha az életünk más területeit háttérbe szorítjuk azért, mert nem tudunk lemondani a sorozatunkról, az már a függőség jele.
Manapság egyre népszerűbb a „mindfulness”. Ez egy olyan szemléletmód, ami azt hangsúlyozza, hogy legyünk jelen tudatosan az életünkben. Ez a hozzáállás a sorozatnézésre is alkalmazható.
Faix-Prukner Csilla szerint „a tudatos sorozatnézéssel felerősíthetjük az élményt. Ahelyett, hogy behabzsolnánk az aktuális epizódot, menet közben néha állítsuk meg, gondolkodjunk el rajta, beszéljük meg másokkal, vagy a végén gondoljuk át, mit jelentett számunkra, amit láttunk. Ez a fajta hozzáállás segíthet abban is, hogy ne váljunk függővé."
Még nincs hozzászólás