A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Farsangi ételek a karcsúság jegyében

A tradicionális farsangi ételek közé tartozik – többek közt – a konyakos kacsasült, boros sertéssült, részeges csirke, kocsonya, és természetesen a kihagyhatatlan szalagos fánk. De vannak tájegységek, ahol a savanyú levesek, krumplis ételek is helyet kapnak a farsangi ételek sorában.

Fotó: Shutterstock.com

Az év elején főleg nehéz, zsíros ételeket ettek eleink, amelyeket édes lekvárral tálalt fánkkal kísértek desszertként. Az alkohol sem maradhatott ki, de nem csak az italválasztékból, hanem az ételekből sem.

Levesek macskajaj ellen

A farsangi mulatságokon megesik, hogy kissé többször emeljük meg a poharat, mint ahogy azt eredetileg elterveztük. Más korokban sem voltak ezzel másképp, ezért is honosodott meg a savanyú levesek hagyománya ebben az időszakban. Jót tesz macskajaj esetén.

Ugyanakkor ezeket a leveseket tejfölös habarással készítették. Vagyis a tejfölbe búzalisztet kevertek, és azt keverték bele sűrítésként a levesbe. Annak, aki gluténérzékeny vagy laktózérzékeny, ezek a levesek már ki is estek a menüből, pedig ezenfelül meglehetősen egészségesek.

Ám nekik sem kell lemondaniuk erről az előételről. Az alábbi recepttel elkészíthetik a számukra is fogyasztható levest. Tejföl helyett használhatnak vegán vagy laktózmentes tejfölt.

Savanyú becsinált leves

Hozzávalók: 40 dkg sertéscomb, 5 szál sárgarépa, 4 szál fehérrépa, 1 kisebb gumó zeller, 1 kis fej karalábé, egy csokor petrezselyem, 2 tojássárgája, 1 kis doboz tejföl, 1-2 evőkanál libazsír, víz, ecet, só ízlés szerint.

Elkészítése: A kockákra vágott húst a zsíron fehérre pirítjuk. Sózzuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Amikor a hús félig puha, beletesszük a felkockázott zöldségeket.

Ha a zöldségek is megpuhulnak, alaposan összekeverjük a tojások sárgáját a tejföllel, majd beleöntjük a levesbe. Elkeverjük. Beletesszük az apróra vágott petrezselymet. Végül pár csepp ecettel savanyítjuk a levest.

Fotó: Shutterstock.com

Alkohol az ételbe is

Nem csak italként fogyasztották az alkoholt régebben, de bőven került belőlük az ételekbe is. Elsősorban a sült húsokat locsolgatták vele, amelyek ezáltal puhábbak, omlósabbak lettek. Ezzel a módszerrel még akkor sincs baj, ha nagyon figyelünk az alakunkra, ugyanis a nagy hő hatására az alkoholnak már nyoma sem lesz az elkészült ételben.

Ezeknél az ételeknél inkább arra érdemes figyelni, hogy milyen köretet választunk hozzá. A fehérborral meglocsolt, vajjal, majoránnával, sóval és borssal fűszerezett, valamint füstölt szalonnával borított részeges csirkéhez például burgonyát tálalnak sülten vagy püré formájában.

Ehelyett válasszunk inkább vajban párolt zöldségeket, de még jobb, ha a csirkével együtt sütjük meg. Remekül passzol hozzá a vajjal és csipetnyi sóval és fokhagymaporral ízesített sütőtökpüré is. A sült édesburgonya-hasáb is kiváló köret lehet ehhez a fogáshoz.

Ezen köretek mindegyike fogyasztható cukorbetegek, diétázók, glutén- és laktózérzékenyek számára is. Ráadásul bármelyiket tálalhatjuk a borral sült pecsenye mellé is. Ha a pecsenyét megtöltenénk, akkor a hozzávalókból hagyjuk ki az áztatott zsemlét.

A kiklopfolt sertéshúsra tegyünk gombából, sárgarépából, petrezselyemgyökérből, zellerből, petrezselyemzöldből álló ragut, amelyet egy kis libazsírban megpirítottunk és apróra felszeleteltünk. Keverjünk még hozzá tojást, csipetnyi szegfűszeget, borsot és sót. Ezt tegyük a húsra, és tekerjük fel. Tegyük sütőbe, és locsoljunk köré 2-3 dl fehérbort.

Farsangi fánk kicsit másképp

A farsang ikonikus desszertje a szalagos fánk. Ebben a süteményben minden benne van, amit egy ételallergiásnak vagy diétázónak kerülnie kell. Ugyanakkor nem kell teljesen lemondani erről az ízélményről sem. Érdemes első körben beszerezni egy üveg cukormentes sárgabaracklekvárt.

A fánkhoz pedig kapható már több olyan lisztkeverék, amely glutén-, laktóz- és szójamentes. Ezeket a bioboltban megvásárolhatjuk, mert remek fánkot készíthetünk belőlük.

Azért annyira levegős és könnyű biztosan nem lesz, mint az eredeti, de az íze így is finom. Érdemes a sütésükhöz kókuszolajat használni, mert ennek hevítésekor nem keletkeznek rákkeltő anyagok.

De még jobb, ha kipróbáljuk a laktóz- és gluténmentes túrófánkot. Ehhez használhatunk laktózmentes túrót, de akár tofut is. Ez utóbbi nem más, mint tojásfehérjéből készült túró. Megtévesztésig hasonlít az eredeti túróra, és ugyanúgy lehet használni.

Zabpehelylisztet is használunk hozzá, azonban gluténérzékenység esetén garantáltan gluténmentest vásárolj. A zab maga ugyanis gluténmentes, de a feldolgozás során szennyeződhet gluténnal, ha olyan malomban őrlik, ahol előtte például búzát is őröltek.

Fotó: Shutterstock.com

Fánkgolyók

Hozzávalók: 0,5 kg laktózmentes túró, 15 dkg zabpehelyliszt, 2 tojás, 1 teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál vaníliaaroma, 4 evőkanál agávészirup, reszelt citromhéj, csipet só, kókuszolaj.

Elkészítése: A túrót egy tálban törjük össze alaposan villával. Keverjük hozzá a citromhéjat, a vaníliaaromát, az agávészirupot, a sót, a szódabikarbónát és a tojásokat. Szórjuk hozzá a zabpehelylisztet, és keverjük össze alaposan.

Formázzunk belőle két-három centi ármérőjű golyókat. Felmelegített bő kókuszolajban süssük őket aranybarnára. Cukormentes gyümölcslekvárral tálaljuk, de megszórhatjuk fahéjjal kevert por eritrittel is.

Címkék: farsang, farsangi ételek, becsinált leves, savanyú levesek, leves macskajaj ellen, túrófánk gluténmentesen

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!