Fáj, szúr, hasogat, de mi is?
Pszichoszomatikus betegségbe is bele lehet halni. Anna asszonnyal – nyilván nem csak vele – ez történt. Imádott édesapjávalaz asztmája miatt hamar végzett a spanyolnátha. Lánya makkegészséges volt, míg a klimax után el nem kezdett közeledni ahhoz az életkorhoz, amikor a néhai apa állapota annak idején rosszabbra fordult.
Ekkor egy influenzából, úgy tűnt, Annánakis asztmája alakult ki. Fulladt, éjszakai köhögésrohamok gyötörték. De a pulmonológiai intézet legelismertebb szakembere sem találta ennek okát, nem volt semminemű szervi elváltozás. Pszichológust ajánlott. Ugyanezt tette a háziorvos is. Anna asszony méltatlankodott: ő nem elmeháborodott, hanem beteg.
A család tehetetlen volt. Senkit sem lehet kényszerrel elvonszolni a pszichológushoz. Meg értelme se lenne. Az észérvek, a figyelemelterelő cselek hatástalanok voltak. Anna már csak egy idős, nem belgyógyász doktorban bízott, aki az akkori rendszert kijátszva felírta azt a szteroidot, amelyet súlyos asztmásoknak szoktak adni.
De csak évente egy kúrát engedélyezett. A család sokallta. Az asszony kevesellte. Titokban külföldi ismerősökkel hozatott pluszadagokat. A nő magas dózisú szteroidok által legyengítette szervezete aztán nem tudott megbirkózni egy hirtelen fellépett tüdőgyulladással.
Nem tud a gondolattól szabadulni
A hipochondria az egyik legrégebben leírt kórkép. Többnyire nem egy konkrét betegségtől fél, akit ezzel sújt a sors, hanem mindig más kórság tüneteit véli felfedezni magán. Hasgörcsből perforált vakbélre gyanakszik, fejfájásból agydaganatra, amikor a szelek bántják, azt hiszi, ez a szívinfarktus jele, ha elvágja a kezét, máris biztos a vérmérgezésben.
A hipochonder nem tud szabadulni attól a kényszerképzetétől, hogy valami halálos nyavalya keríti hatalmába. Felfokozott lelkiállapotban figyeli a teste rezdüléseit. Olyan apró tüneteket nagyít fel hihetetlen mértékben, amiket más figyelmen kívül hagy, vagy mindennaposnak tekint, mondjuk, kis vérnyomáscsökkenést, kialvatlanság miatti levertséget, menstruációs panaszokat, egy-egy pattanást. A hipochonder napjait az ilyesfajta jelenségek megfigyelése, a kiagyalt következményeken való rágódás tölti be.
Valójában tünetek nélkül is gyötri magát. Elegendő, ha hall egy betegségről, máris figyelni kezdi önnön szervezetét, és kis idő elteltével neki is ugyanott és ugyanúgy fáj, szúr, hasogat, ahol annak, aki az imént panaszkodott neki. Szívesen keresi olyanok társaságát – gyakran más képzelt vagy tényleges betegekét –, akik „tippeket” adhatnak az aggódás újabb tárgyát illetően.
Ismeretet internetről?
Orvostanhallgatóknál sűrűn átmeneti hipochondria szokott jelentkezni, ők mindig attól a betegségtől „szenvednek” ideig-óráig, amelyről éppen tanulnak. Csakhogy most már az interneten is lehet tájékozódni. Felmérések szerint ez is oka annak, hogy ugrásszerűen megnőtt a hipochonderek száma, akár a lakosság húsz százaléka is érintett lehet.
Sok fiatal böngészi az egészségügyi portálokat, észlelni véli a weben olvasott panaszokat, betegséglistával állít be az orvoshoz, kérdezve, melyik nyavalya okozhatja a tüneteit, vagy csak közli, mit írjon fel számára a doktor. Megszaporodik, de nem lesz könnyű a pszichológusok dolga. A hipochonderek esetében olyan nagymérvű szorongást, folyamatos stresszes állapotot kell oldaniuk, amilyet a többiek csak szélsőséges élethelyzetekben tapasztalnak meg.
A Képzelt beteg című Molière-komédián egyre kevesebben fognak kacagni, és ők is csak addig, míg nem gondolnak bele, hogy önéletrajzi ihletésű. Molière élete utolsó szakaszában idegi alapú tüdőbajjal és gyomorbántalmakkal küszködött, háziorvosával napi kapcsolatot tartott.
A javallott szereket azonban nem szedte be, mert úgy gondolta, ő tudja igazán, mi használ a szervezetének. A betegségfóbiát kifigurázó színműve negyedik előadásán, miközben a képzelt beteget alakította, belehalt a szerepébe.
Még nincs hozzászólás