A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ez csak szex!

Semmi romantika, semmi kötöttség, élvezzük egymást, amíg jólesik - ez a fajta kapcsolat nem is olyan ritka manapság. És működik is, amíg mindkét fél úgy akarja. De mi van, ha az egyiknek ez már nem elég?

Fotó: Shutterstock.com

Valószínűleg senki nem úgy indul neki az ismerkedésnek, hogy jaj, csak szerelembe ne essek. Ha mégis, magának is hazudik. De mi van akkor, ha a szerelem, az úgynevezett ’komoly kapcsolat’ várat magára, az idő telik, ismerkedésre pedig alig van lehetőség?

Egyik szeret, másik ölel

– Az első munkahelyemen beleszerettem a huszonkét évvel idősebb főnökömbe – meséli Gina. – Nagy szerelem volt, elvált miattam, összeházasodtunk, született két gyerekünk. Ma negyvenhat éves vagyok, Ádám hatvannyolc. Ma is szeretjük és tiszteljük egymást, csak hát a szex…

Amikor először jelentkeztek a nehézségek, még próbáltunk gyógyszerrel segíteni, de Ádám végül lemondott a testiségről, és azt javasolta, keressek magamnak valakit a szexhez. Eleinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy idegennek bújjak ágyba, miközben a férjemet szeretem. De a szükség nagy úr. Hiányozni kezdett a szex.

A neten keresgéltem, míg ráakadtam arra a férfira, aki biztosan nem jelenthet veszélyt a házasságomra érzelmileg. Ő is nős, esze ágában sincs elválni, és bár barátnak kellemes, soha nem tudnék beleszeretni. Viszont a szex működik köztünk, már fél éve találkozgatunk, hogy örömöt okozzunk egymásnak.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2020. évfolyama 7. számának 45. oldalán!)

Címkék: szexbarátság, érzelmek nlküli szex

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!