A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Európa animációs világa Kecskeméten

Kétévenként Kecskemétre "költöznek” a magyar és az európai animációs filmek az alkotóikkal együtt, igaz, az idei díszvendég még ennél is messzebbről, a hetedik kontinensről érkezik. Ausztrália animációs filmművészetére már csak azért is oda kell figyelnünk, mert legalább olyan nagy múltja van, mint a mienknek.

Fotó: KAFF

Az ausztrál animáció pionírjaként emlegetik Eric Portert, aki Disney-rajongó volt, és ötven évig működtette a stúdióját Sydney-ben. Ami az Oscart illeti, Ausztrália első animációs rövidfilmes Oscar-díja Bruce Petty Leisure című filmjéé lett 1976-ban, amely a szabadidő kultúrtörténetét mutatja be. Az ausztrál programban a '90-es évek legjobb női animációit is láthatjuk, de nemcsak női témákról, hanem például egy zsémbes öreg nénit elrabló űrlényekről is.

Ami a magyar versenyprogramot illeti, sok diák jelentkezett filmjével a fesztiválra. Az előzsűri egyik tagja, Balázs Zoltán tervezőgrafikus szerint a legfőbb döntési szempont a válogatásnál az eredetiség, az üzenet és persze az animációs technika, a látványvilág volt.

"A nagy Pannónia stúdió nemzedéke után most egy markáns és lendületes új generáció jelent meg, ami remélhetőleg új kezdetet jelent.” Az előzsűri elnöke, Pál Nagy Balázs szerint „bejött a szobánkba egy olyan nívójú technológia, amely harminc-negyven évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, és ez egy hatalmas áldás”.

A magyar versenyprogram mellett itt lesznek az európai egész estés animációk a 10. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztiválon. Sőt, nemcsak egyedi filmekre számíthatunk, hanem idén először tévésorozatok is meghívást kaptak.

A tv-speciálok között versenybe száll például Orosz István és Horkay István műve, az Albrecht Dürer rinocérosza, a televíziós sorozatokban pedig Horváth Mária Cigánymeséje, a Hogyan lett az ember című animációs film. A hagyományok is folytatódnak, ebben az évben Dargay Attila-retrospektív lesz a nyitónapon, természetesen Vukkal.

13. KAFF – KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FESZTIVÁL
június 21–25. 

Címkék: animáció, rajzfilm, kaff, kecskeméti animációs fesztivál, 10. európai animációs játékfilm és tv-film fesztiválon

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!