Én az élet napos oldalán járok
Feltűnő jelenség még ma is, túl a nyolcvanon. Piros dzsekiben, piros baseballsapkában, fél arcát betakaró napszemüvegben lépdel Prága ódon utcáin, a szembejövők csak az ajkát látják szabadon, valahogy mégis gyanakodva állnak meg előtte. Ő az, nem ő az? - hallom a találgatásokat, de megszólítani senki sem meri. Pedig aligha van még egy ilyen közvetlen, természetesen viselkedő, legendás sztárja Hollywoodnak, mint ő: Robert Redford, aki egy készülő amerikai produkció helyszínkereső csapatával látogatott el pár napra a cseh fővárosba. Szabó G. László interjúja
Teát kér, de ha lehet, egy nagyobb csészébe, s hozzá valami édeset is, kekszet vagy nápolyit, egyezkedik az asszisztensével. Én meg közben azon töprengek: a hatvanas-hetvenes évek Hollywoodjában ki lehetett vajon a legnagyobb vetélytársa? Paul Newman vagy Jack Nicholson? Nem tudom eldönteni.
A barrandovi filmgyár újszagú stúdiószobájában majdnem úgy ül előttem, mint egykor A nagy balhéban Paul Newman előtt. Ugyanaz a lezser testtartás, ugyanaz a fürkésző tekintet, csak az arc, az változott. Gyűrött lett, egészen gyűrött. Kisimíttathatná ő is, mint Michael Douglas, ám eszében sincs. A korát is elfogadja.
ROBERT REDFORD Annyi vagyok, amennyi, a lényeg az, hogy még mindig jól érzem magam a bőrömben. Ülhetnék otthon a babérjaimon, szép csendben, borozgatva múlathatnám az időt, de tele a fejem ötletekkel. Évekre szóló terveim vannak. Utazom, intézkedem, élvezem, hogy folyamatos mozgásban vagyok.
RIDIKÜL MAGAZIN Közben rendez, és producerként is tevékenykedik. Alkalomadtán még játszik is. Mi kell ehhez? Elszántság? Megszállottság?
RR Apám volt ilyen alkat. Tejesemberből küzdötte fel magát könyvelővé, ami az ő életében hatalmas előrelépést jelentett. Később egy kaliforniai kisvállalat ügyvezetője lett, de az már szinte automatikusan következett. Egyébként meglehetősen makacs, magának való ember volt.
Anyám a filmek és a könyvek világában talált szórakozást. Rengeteget olvasott, és imádta a mozit. Tizennyolc éves voltam, amikor meghalt. Az a nap az elszakadást is jelentette számomra. Elszakadni apámtól, és elbúcsúzni a háztól, ahol felnőttem.
A baseball, a rögbi és a tenisz érdekelt. És a festészet. Apám ügyvédi pályára szánt, sem a sportban, sem a művészi ambícióimban nem támogatott. Csak a magáét hajtogatta. Hogy az ő fiából nem lesz ingyenélő. Hogy a sportból majd gyorsan kiöregszem, a festményeim meg senkit nem fognak érdekelni. Ezt a szöveget nyomta folyamatosan. Nem bírtam hallgatni. Egyik napról a másikra elköltöztem otthonról.
RM A sportban elért eredményei révén felvették a Colorado Egyetemre, aztán egy vakmerő lépéssel a nyakába vette Európát. Győzött a másik énje. Festészetet akart tanulni.
RR Előbb Firenzében, majd Párizsban kötöttem ki. Jártam a múzeumokat, képtárakat, beiratkoztam különböző tanfolyamokra, alkalmi munkákat vállaltam, hogy fenn tudjam tartani magam. Sokszor olyan fáradt voltam, hogy alig bírtam a kezemben tartani az ecsetet.
Azt gondoltam, amit éjjel festek, azt másnap eladom, és lesz elég pénzem. Hát nem így történt! Nagyon kevés képem talált gazdára, ami irtóra elszomorított. Egy idő után fogtam a batyumat, és visszautaztam Amerikába. New Yorkban lettem színész, ott kezdtem én is a Broadwayn.
RM Színészként is bátran hozott nagy döntéseket. Rögtön a pályája legelején, 1965-ben A helyzet komoly, de nem reménytelen című filmben, Nathalie Wood partnereként egy népszerű színészt játszott, aki nem titkolta a melegségét. Közvetlen környezete nem próbálta meg lebeszélni a szerepről? Hiszen azokban az években egy ilyen film könnyen megpecsételte a színész sorsát.
RR Sőt, ketté is törhette! Úgy látszik, örököltem apám keményfejűségét, mert nem engedtem a nyomásnak. Izgatott a szerep. Kitűnően volt megírva. Be akartam bizonyítani, hogy színészileg érett vagyok egy ilyen figura
Ha van egy erős fényű mérföldkő a pályáján, vagy ha úgy tetszik, egy sok mindent meghatározó évszám, akkor az 1985. Ikonikus filmjeivel - Mezítláb a parkban, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Ilyenek voltunk, A keselyű három napja, Az elnök emberei, Távol Afrikától - addig elsősorban a nézőket szolgálta. Azzal viszont, hogy 1985-ben létrehozta a Utah állambeli Sundance Intézet azóta rangos fesztiválját, amelyen évente kétszáz figyelemreméltó alkotást mutatnak be, a moziért, a filmesekért, a filmművészetért is rengeteget tesz.
Alan J. Pakula volt a film producere. Megbeszéltem vele, hogy még csavarni is fogok a szerepen. Biszexuálisnak mutatom a fickót, akit férfiak és nők egyaránt meg akarnak szerezni.
RM Hiteles alakításának lett aztán valamiféle kedvezőtlen következménye?
RR Az égvilágon semmi. Rögtön utána már Jane Fondával és Marlon Brandóval forgattam Az üldözőkben.
RM Igen, ott már egy megvesztegethetetlen bűnözőt játszott. Parádés alakítás volt az is.
RR Azt követte az Ez a ház bontásra vár, majd a Mezítláb a parkban, tehát semmiféle skatulyáról nem beszélhetünk.
RM A festészetről közben le is mondott?
RR Dehogy! Leforgattuk a Mezítláb a parkbant, és ismét Európába utaztam. Béreltem egy kis házat Spanyolország déli részén, és ott festegettem. Jól jött az az egyéves szünet.
RM Jane Fonda, Barbra Streisand, Meryl Streep. Sejtem, melyikükkel lehetett a legtöbb gondja.
RR Jane Fondával úgy dolgoztunk, mint két testvér. Meryl Streeppel mindent pontosan megbeszéltünk, és ahhoz tartottuk magunkat. A legtöbben Streisandtól féltettek. Elmondták, mennyire kiszámíthatatlan, milyen szeszélyes, és ellenszenves tud lenni.
Majd meglátjuk, feleltem. Amíg nem ismerem a másikat, nem ítélkezem. Csak a személyes tapasztalataim alapján formálok véleményt. Az pedig Barbra esetében is pozitív lett. Első látásra megszerettük egymást. Csupa kellemes emlék fűz hozzá.
RM A náluk jóval fiatalabb filmes partnerei közül ki az, akit igazán nagyra becsül?
RR Scarlett Johansson. Minden filmjében csodálom őt. A suttogóban játszottunk együtt. Tizenhárom évesen egy harmincéves nő fegyelmezettségével, szakmai alázatával, színészi tudásával varázsolt el.
RM A hetvenes években, amikor színészként a legfényesebb korszakát élte, ki volt az a rendező, akivel nagyon szívesen dolgozott volna, de nem volt rá lehetősége?
RR Na, ezt a kérdést még sosem tették fel nekem. Köszönöm. És micsoda véletlen, hogy éppen Prágában válaszolhatok rá! Milos Formannal szívesen forgattam volna. A Hair a legszeretettebb filmjeim egyike, az egyetemes filmművészet egyik legszebb alkotásának tartom.
Claude Bukowski szerepét szívesen eljátszottam volna benne, bár John Savage tökéletes választás volt Forman részéről. Különben is, én már öreg lettem volna a szerepre.
RM Rendezni miért kezdett el annak idején?
RR Ne vegye nagyképűségnek, ha azt mondom: úgy éreztem, tudok mást is, nem csak játszani. Kaptam egy csodás forgatókönyvet, a történet pedig mélyen megérintett. Van egy srác, aki nem képes feldolgozni a bátyja halálát. De a szülők sem tudják túltenni magukat a tragédián. Nekem két lányom és egy fiam van az első feleségemtől.
A negyedik gyerekünk öthónapos korában meghalt. Sokáig magunkat okoltuk emiatt, pedig a bölcsőhalálról akkoriban még nagyon keveset tudott a világ és az orvostudomány. Tehát egy ilyen személyes élmény is kötött az Átlagemberekhez.
RM Ezért a filmért kapta az első Oscar-díját. Később aztán az életművéért is ugyanezzel az elismeréssel jutalmazta az Amerikai Filmakadémia. Szakmailag tehát mindent megkapott. Elégedett ember?
RR Az elégedettség, akárcsak a boldogság, csupán pillanatokig tart, de legalább energiával tölti meg az embert. A lendület pedig viszi tovább az útján. Én sem érzem még öregnek magam. David Loweryvel most egy új filmet készítünk elő. Főhőse azonban nem egy kirobbanó erejű fiatalember lesz, hanem egy roggyant térdű öreg, egy amatőr, elkeseredett, kétbalkezes bankrabló.
RM Drámában gondolkozik?
RR Inkább tragikomédiában. Nézzen meg jól! Milyennek lát? Életunt, megtört, vén trotlinak? Én az élet napos oldalán járok. Nem kell hozzá más, csak egy szép, divatos, fiatalos, napszemüveg.
Még nincs hozzászólás