Ridikül Magazin logo

Élet egy népszerű hang mögött

Talán egy éve beszélgettünk utoljára. Akkor még ő maga sem gondolta, hogy ennyi új lehetőség lepi meg. Saját talk show-ja lett, ahol persze szintén a jazz a hívószó, fiatalokat szólít meg a zenével, önálló estet hozott Irving Berlin életéről Udvaros Dorottyával és Alföldi Róberttel. Ismert szinkronhang, dominánsan erős énekesnő, aki most szívbemarkolóan bátran mesél magáról.

Náray Erika
Fotó: César G. Touset

RIDIKÜL MAGAZIN Nyíltabb lettél. Szerinted ezt a fokozatosan kibomló népszerűség is teszi? 

NÁRAY ERIKA   Nem lettem sokkal népszerűbb, inkább úgy érzem, hogy a helyemre kerültem. Az utóbbi évben fantasztikus dolgok történtek velem szakmailag. Már húszéves koromtól hasonlóakat kellett volna csinálnom, de sokáig csak ide-oda kanyarogtam.

Ennek egyfelől az is lehet az oka, hogy egyszerű családból jövök, és sok mindent magamnak kellett megteremtem, ami másoknak adott a születésüktől fogva. Ez sok energiámat és időmet elvette. Persze közben egy pillanatig sem bánom, hogy ilyen családból származom, csak azt sajnálom, hogy nem volt teszem azt egy nagybácsim óriási könyvtárral és hihetetlen történetekkel.

El tudom magam képzelni például egy angol kastélyban, ahol a nagypapám lord, én pedig az ölében ülve hallgatom a mesét az ősökről. Nekem a paraszti vonal jutott, a nagyanyám írni-olvasni sem tudott. Rengeteg dolgot be kellett pótolnom, mikor Budapestre jöttem. Elsősorban anyagilag. Először is, valahol laknom kellett. És nem volt sem örökségem, sem segítségem.

RM  Ezekből lesznek később a vicces anekdoták.

NE  Inkább a szomorú történetek... Sokszor eszembe jut az a borzalmas kiszolgáltatottság. A kollégium után albérletet kellett keresnem. Nem volt annyi pénzem, hogy akár csak egy pirinyó lakást kivegyek, hogy legyen egy bázisom. Az egyik barátnőm ismert egy idős bácsit a belvárosban, nagy lakással, aki az egyik szobáját kiadta. Jóska bácsi nem volt szatír, nem kellett attól tartanom, hogy éjszakánként rám töri az ajtót, de sosem tudtam magam elengedni nála.

Aztán egy kedves barátom befogadott, amiért örökre hálás leszek, de egy ponton túl nála is azt éreztem, hogy nem normális ez a befogadósdi, ott sem voltam igazán otthon. És akkor egyszer csak jött a lehetőség. Megtudtam, hogy üresedés van a Színészházban. Ez a Magyar utcai csodálatos palota igazi minőségi ugrás volt a megterhelő egy év után.

A beköltözés előtt azért történt még egy végtelenül megalázó dolog. Az egyik félig-meddig barátnőm odavett magához két albérlet között egy hétre. Máig megvan bennem, ahogy véletlenül meghallom, amint a pasija súgva megkérdezi tőle: „Meddig lesz még itt?!”

Anyával sosem beszéltünk ezekről a szörnyű emlékekről. De ha belegondolok, hogy a gyerekem ilyen körülmények között próbálna megkapaszkodni egy nagyvárosban, nem biztos, hogy hagynám.

RM Mit tudott volna tenni? Tartott volna maga mellett falun?

NE Amit tudott, sőt, többet is, megtette. Beleszakadt, hogy megteremtse azt, hogy a lánya ott és annyit tanuljon, amennyit szeretne, hogy később meg tudjak állni a saját lábamon, ami a lehető legnagyobb dolog, amit egy szülő adhat.

És talán sokat hozzátett a személyiségemhez – pozitív és negatív értelemben egyaránt –, hogy mindenért keményen meg kellett dolgoznom. De azért sokszor eszembe jut, hogy ha királylánynak születek, akkor zongorista lehettem volna, aminek hasznát is tudtam volna venni.

Aztán csellista lettem, mert csellót tudtunk szerezni. Zongorára nem volt pénzünk, és zongorista csak úgy lehetsz, ha tudsz otthon gyakorolni. 

RM  Aki készen megkap mindent, nem biztos, hogy ilyen eltökélten megy előre. Most két fiatal generáció szenved ettől.

NE  Ezek alatt az évek alatt nagyon sok rossz napom volt. De soha senkinek sem panaszkodtam. A nagyanyám azt tanította, hogy az igazi szegénység rettentően szemérmes. Igaz. Ha nagy a baj, nem teszed ki az ablakba. Olyankor veszed elő a legszebb ruhádat, olyankor mosolyogsz a legszélesebben.

Ezekben az években, ha beültünk egy társasággal egy étterembe, én sosem voltam éhes. Csak annyi pénzem volt ugyanis, hogy a boltban ételt vegyek, mást nem engedhettem meg magamnak. Az, hogy ennyire kényszeresen kontrollmániás vagyok, többek között annak is köszönhető, hogy amit nem csináltam meg, az nem volt, így amikor esetleg pihenhettem volna, mert segítettek, már nem tudtam jóízűen elfogadni.

Ilyen szempontból rendkívül férfias vagyok, biztosan nehéz velem. Ultra erősnek kell lennie annak a férfinak, aki engem akar. Ha ilyennel találkozom, nagyon nőcis, nagyon cicás tudok lenni. Ám ha érzem a gyengeséget, rögtön a kezembe kapom a szálakat, nem engedek.  És megcsinálom, és megszervezem.

RM  Egyáltalán: van olyan férfi, aki ekkora elántól nem retten vissza?

NE  Kell, hogy legyen. Nem volt sok partnerkapcsolatom, klasszikus értelemben pedig csak a férjemmel éltem együtt eddig. És valóban nehéz belépni az életembe. A testvérem szokta mondani, hogy ott a veszélyt jelző tábla a homlokomon. Nekem szükségem van arra, hogy megismerjem a leendő társam, tudnom kell, hogy rá tudok hangolódni, hogy érdemes a bizalmamra.

Talán ezért is lehet, hogy minden kapcsolatom a közvetlen környezetemből került ki. A férjem és azt követő komolyabb kapcsolatom is nagybőgős-basszusgitáros volt. Mikor a másodiknak is vége lett, sírva mondtam, hogy többé zenészekkel nem kezdek, elég volt! Mire Tomi, a dobosunk kis hallgatás után ennyit mondott: „Nem a zenészekkel van a baj. Hangszert válts.”

Már jobban örülnék egy civilnek. Mondtam a húgomnak, hogy nem értem, miért vagyok egyedül, holott nincsenek nagy igényeim. Nincsenek? Felhúzta a szemöldökét. Majd azt javasolta, írjak egy listát. Megtettem.

RM És mi áll a pontokban?

NE  Először is: legyen annyi idős, mint én, vagy kicsit idősebb. Ha lehet, legyen gyereke, akármennyi, mert én már nem vagyok abban a korban, és nem szeretném, ha ez pár év múlva súlyos problémákat okozna. Szeresse a volt családját. Legyen jómódú. De ne azért hogy engem eltartson, hanem azért, hogy nekem ne kelljen őt.

A legutóbbi versenyzőnél például megkérdeztem, jönne-e velem egy koncertre, mire közli, hogy sajnos csak akkor tud, ha én állom a jegyet. Arról már letettem, hogy a partnerem jazzrajongó legyen. Nem kell, hogy ugyanazokért az előadásokért és könyvekért lelkesedjen, mint én, de olvasson. Legyenek barátai. És töltsön is időt velük, ne az én életemet akarja élni.

RM  És mit szólt ehhez a testvéred?

NE Azt mondta, nekem is van ez a halmazom, meg a pasiknak is megvan a sajátjuk, és ő elmondaná, hogy a metszésben nincs senki. Ezt nem hiszem, de amúgy meg ha eddig nem adtam lejjebb, eztán sem fogom.

RM Mondod, hogy nem kell a partnerednek a jazzért bomlania. Egyes zenetudósok szerint felnőttkorban már nem is könnyű megszeretni egy másik zenei irányzatot. Talán ezért is van, hogy a te missziód a fiatalok tanítása. Mik az elmúlt hónapok tapasztalatai?

NE Úgy építettük fel a műsort, hogy a gyerekek már az ötödik percben beavatottnak érezhetik magukat. Hangszerismerettel kezdünk, hogy ne keverjék a szaxofont a pozannal, a pianínót a keyboarddal: bemutatjuk, mit tud egy bigband. Nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy az egy-egy alkalommal jelen lévő négyszáz gyerek közül 

mindenki rajongó lesz, de azt igenis el lehet érni, hogy nyissanak a minőségi zene felé. Hogy megéljék: igenis jó dolog az élőzene. Talán ettől az erős impulzustól elindul valami. És nekik már könnyebb, mint nekem volt annak idején. Nekünk mindenért meg kellett küzdenünk, sorba kellett állni, azt se tudtuk, merre-kitől kérdezzünk.

Nagyon sok múlik a tálaláson, nem csak a zene tekintetében. Érzem, hogy amikor nívós ingerekkel bombázzuk a kamaszokat, megérinti őket a minőség. A lányom egy elit gimnáziumba jár, ahol az év vége előtt az volt a feladat biológiaórán, hogy írjanak balladát az egyik rovarról. És ötöst lehetett rá kapni! Rá is érzett, és a többiek is élvezték a feladatot, büszkék voltak az olvasmányaikra.

RM Te menő anyukának számítasz?

NE  Most éppen igen. Még hajlandó velem eljönni koncertekre, színházba, még nem vagyok cikis a suliban. Most is forgattak egy filmet, és engem hívtak be szerepelni. Persze a végén, mikor kedvesen mondtam az osztálytársainak, hogy bármikor számíthatnak rám, már jött a beszólás, hogy na, egyszer hozlak el, és máris mindenben benne akarsz lenni… De hát én ilyen anyuka vagyok.

RM Plusz olyan anyuka, aki megint Scully ügynök magyar hangja; remegnek a régi és a vadonatúj rajongók!

NE  Őrület megint! És nekem mindig ünnepnap Gillian Andersonnal találkozni. A boldog fiatal éveim! Sokat köszönhetek neki, huszonévesen rögtön az élvonalba repített, én lettem az aktuális népszerű hang. Hogy tudtam ezzel élni, az más kérdés.

És ő jó színésznő. Színházban kezdte, és a sorozat után elmehetett volna olcsó irányba, de úgy látom, alig van mellényúlás a pályáján. Neki köszönhetően tudtam válogatni, hiszen a szinkron olyan anyagi biztonságot adott, ami megvédett a méltatlan feladatoktól.

Címkék: szegénység, párkeresés, jazz, bizalom, szinkronhang, falu, kiszolgáltatottság, gillian anderson, kontrollmánia

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!