Együtt játszani a legjobb!
Fátyol Kamilla szabad légkörű, kreatív művészcsaládban nőtt fel nővéreivel, Zsuzsával és Herminával. Zenészekkel, festőkkel, költőkkel körülvéve nem csoda, hogy ők is a művészpályát választották.
„Ahogy sok gyereknek, nekünk is volt külön nyelvünk gyerekkorunkban. És sajátos játékaink: a saját kis asztalunkra, ami mellett csak mi ebédeltünk, vizet öntöttünk, és az ujjunkkal rajzoltunk bele. Ez volt a »bicsika«.
Bizony, előfordult, hogy a nővéreim kiközösítettek engem mint »a kicsit«. Volt olyan eset, hogy a sarat becsomagolták levélbe, és azt mondták, palacsinta, egyem csak meg nyugodtan... olyan szívesen adták, hogy megettem. De olyan is volt, hogy rábeszéltek, másszak be egy bőröndbe. Ők meg rám kattintották a zárat. Azóta is klausztrofóbiás vagyok.
De azért alapvetően jó testvérek voltunk, és nem kellett engem félteni, amint alkalom adódott, bosszút álltam ezekért a csínyekért.
Véletlenül lettem színész. Hermina már a Maladype Színházban játszott, otthon felejtett valamit, én utánavittem, meglátott Balázs Zoltán, a színház vezetője, és megkérdezte, nem akarok-e én is játszani. Szóval, ezt is Herminának köszönhetem...
Mi együtt bukkantunk fel, egy csomagban kapott minket a közönség. Mi voltunk a Fátyol lányok a Maladype-ból. Mivel az első közös szerepünkben, a Bolondok iskolájában éppen sziámi ikertestvéreket játszottunk, akik a hajuknál vannak összenőve, sokan azt hiszik, hogy ikrek vagyunk.
Össze is szoktak néha keverni minket: volt, hogy megjelent egy cikk egyikünkről – a másik fotójával, vagy Hermina helyett tőlem kértek interjút a Fekete leves című film kapcsán – de mi csak nagyokat nevetünk ezen. Sohasem voltam a nővéremre féltékeny, és ő se rám.
Annyira nem, hogy előfordult már, hogy egy felkérésre azt mondta valamelyikünk: »ezt csináld inkább meg te, mert jobban tudod«, vagy »biztosan engem akarnak, nem téged? Hívjuk vissza őket« Vagyis simán odaadjuk a másiknak a szerepet. Együtt játszani pedig – hát az a legjobb!”
Még nincs hozzászólás