A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Egyszer fent, egyszer lent - avagy a testünk bioritmusa

Fáradtak vagyunk, pedig semmi okunk rá, máskor meg feldobottak és kifogyhatatlanok az energiából. Jó és rossz napok váltakoznak, pedig nem hajtottuk túl magunkat, és szerencsére betegség sem bujkál bennünk... Mitől vagyunk mégis egyszer fent, aztán lent?

Fotó: Thinkstock

Ma már csak egyetlen kattintás, és asztrológiai oldalak tucatjai mutatják meg színes-szagos grafikonok formájában, éppen milyen állapotban van a testi, lelki és szellemi bioritmusunk. Csak a születési dátumunkra van szükség, és máris kiadja a rendszer, mikor érdemes fogyókúrába kezdenünk vagy ügyködnünk a babaprojekten. De vajon tényleg ilyen előrejelezhető sémák szerint működünk?

Áltudomány? Vagy mégsem?
„Az internetes bioritmus-kalkulátoroknak nincs tudományos alapjuk” – szögezi le már a beszélgetés elején Dr. Sebestyén Beáta életmód-tanácsadó. 

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek az emberi szervezetben meghatározott, ismétlődő ciklusok. Léteznek egy napnál rövidebb időközönként ismétlődő (ultradián), naponta ismétlődő (cirkadián) és egy napnál hosszabb időközönként ismétlődő (infradián) ciklusok.” Rögtön példákat is hoz, hogy könnyebben megértsem. Ultradián ritmusú például az éhség-jóllakottság érzése, cirkadián az alvás-ébrenlét váltakozása, míg infradián a menstruációs ciklus. Mindez orvosilag alátámasztott tény.

Színes grafikonok nyomában
Visszatérek a kalkulátorokból ismert fizikai, érzelmi és szellemi bioritmusokra. Valaki egyszer csak kitalálta ezeket. Bea bólint: „…és ez a valaki Friedrich Teltscher, az innsbrucki főiskola egyik tanára volt. Elemezni kezdte a diákjai vizsgaeredményeit, és azt találta, hogy a teljesítményük 33 napos ingadozást mutat.”

Később megállapítást nyert, hogy az elménk 33, érzelmi életünk 28, fizikai állapotunk pedig 23 napos ciklusokat ír le. A ciklusok minden periódusa negatív és pozitív szakaszokra bontható, az előjelváltás időpontját pedig kritikus napnak nevezték el.

Az ájurvédikus napi rutin
A több mint ötezer éves hagyományokra visszatekintő indiai orvoslás, az ájurvéda szerint az egészséges élet feltétele, hogy életmódunkat a dósák napi váltakozásához igazítsuk, ugyanis a betegségeket ezek egyensúlyának felbomlása okozza.
A dósák azok az erők, amelyek az élő szervezeteket a természet rendjéhez igazítják.
A kapha a víz és a föld dósája: ez az időszak lelassultabb, meditatívabb, ilyenkor a pihenés, elmélyülés javallott.
A pitta a tűz dósája: ebben az időintervallumban felélénkülnek a vágyaink, és megnyílik az elménk.
A vata a levegő eleme: ennek hatása alatt vagyunk a legmozgékonyabbak.
A dósák a napi ritmuson belül négyóránként váltják egymást, így minden dósa naponta kétszer kerül sorra. Hogy csak egy példát említsünk: érdemes reggel 6 előtt, még a vata dósa idején felkelni, így ugyanis egész nap energikusak, tevékenyek leszünk.

Egy időben a bioritmus-mánia néhány helyen odáig fajult (köztük a Szovjetunióban, Bulgáriában és Magyarországon is), hogy a kritikus napokon a buszsofőrök nem ülhettek volán mögé.

Ha viszont ezen az elméleten alapulnak az internetes kalkulátorok, akkor mégis, mi velük a baj?” – kérdezem.

„Az, hogy ezek a kalkulátorok túl általánosak, és nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Azt feltételezik, hogy a bioritmus a születéskor beindul, és a ciklusok stabilan ismétlődnek a halálunkig.

Mára viszont bebizonyosodott, hogy nagyobb horderejű események – mint egy munkahelyváltás vagy egy fontos barátság vége – áthangolhatják a biológiai óránkat.

És akkor még nem beszéltünk az évszakoknak a hangulatra gyakorolt hatásáról.”

Találd meg a belső ritmusod
Ha már az évszakoknál tartunk, való igaz, hogy télen sokkal többen küzdenek rossz hangulattal, levertséggel, mint a nyári hónapokban. Így nem csoda, hogy a depresszió és a bioritmus kapcsolatát régóta kutatják.

„A depresszió kialakulásakor számos élettani folyamat megbomlik. Például elcsúszik a legfontosabb napi ritmusunk, és kóros álmatlanság vagy túlzott alvásigény jelentkezik. Mivel az alvás-ébrenlét váltakozása határozza meg egész biológiai működésünket, ennek zavara szinte mindenre kihat: a táplálkozásra, a hangulatra, a teljesítőképességre, a hormonrendszerre. Az éjszakázás előbb-utóbb megbosszulja magát” – figyelmeztet a szakértő.

Szerencsére a bioritmus helyreállítható, és ebben az életmódváltás szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Úgyhogy ahelyett, hogy internetes kalkulátoroktól várnánk a bioritmusunk megismerését, inkább figyeljünk magunkra. Rendszeres mozgással, egészséges táplálkozással és elegendő pihenéssel ugyanis sokkal közelebb kerülhetünk a saját belső ritmusunkhoz, mint a grafikonok böngészésével.

Címkék: depresszió, bioritmus, ájurvéda, szervezet ciklusai, testünk, szervek és ciklusok, szervóra

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!