Egy szeretetnyelv, ami sokat árthat
Enni kell, és szeretünk is, hiszen összehozza a családot. A vasárnap fénypontja az ebéd, egy párkapcsolatban az egyik romantikus kezdeti gesztus a közös vacsora, de eszünk akkor is, ha boldogok vagyunk, például egy lagziban, vagy akkor, ha éppen gyászolunk egy halotti toron.
Az ízek, a közösen eltöltött idő, és persze nem utolsósorban az a kellemes elégedettség, amit utána érzünk – hát ezért szeretünk enni.
Miért olyan jó enni?
Egész művészet fejlődött ki ennek a szeretetnek a hatására, hiszen ma már olyan gasztronómiai különlegességekkel is találkozhatunk, melyek száz vagy akár ezer évvel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna – bár azoknak a koroknak is megvoltak a maga ínyencségei.
Tehát szeretünk enni, és szeretjük etetni a hozzátartozóinkat is. Ismert mondás, hogy a mama szeretete a főztjében nyilvánul meg, és hogy a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Nem csoda, ha a szülők is finom ételekkel fejezik ki a szeretetüket. A baj ott van, mikor az étel fontosabb szerephez jut, mint az érzelem.
Étellel kompenzálva
Hazánk sajnos előkelő helyet foglal el az elhízott népek listáján. Ez pedig nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is érinti, az ő esetükben pedig sokszor a szülőké a felelősség.
Rohanó világban élünk, fele annyi dologra sincs időnk, mint szeretnénk. Ez sokszor odáig fajul, hogy az anyának és apának nincs ideje a gyerekkel foglalkozni, hiszen dolgozni kell, edzeni, mosni, főzni, füvet nyírni, és magunkra is időt kell szánnunk. Ez mind igaz, de ha a gyerekkel nem foglalkozunk eleget, komoly gondokhoz vezet.
Az evés központi szerepe miatt vannak szülők, akik kompenzálásul az együtt töltött idő rövidségéért, szeretetük kifejezése céljából etetik a kicsiket. Etetik, és megint csak etetik, míg végül a csemetékben fixálódik, hogy az étel egyfajta menekülés a gondok elől, így az iskolában és később a felnőtt életükben is egy sor hátrányos megkülönböztetés éri őket, melyekkel életük végéig küzdeniük kell, a saját belső démoniakról nem is beszélve.
Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta elmondta, hogy a folyamatos etetés, az efféle kompenzálás hátterében legtöbbször a szülői minta áll, vagyis az "etető” szülőt is etették kiskorában a saját szülei. Ez a szeretetnyelv, amellyel a szülő amúgy a gyerek iránti érzelmeit fejezi ki, két szempontból is káros. Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy hazánkban rengeteg elhízott gyerek legyen.
Másrészt az evés arra is alkalmas, hogy érzelmeket fedjen el: ilyen közegben a szülő és a gyermek viszonya nem olyan nyílt, hogy bármit megbeszélhessenek. Szerencsére sok kamasz magától szól rá a szüleire, ha folyton etetni próbálják, de a tudatos szülő maga is tehet ez ellen a rossz beidegződés ellen. Egy őszinte kapcsolatban ugyanis nincs szükség arra, hogy az étellel leplezzék az igazi érzelmeket.
Kell az idő
Igen, az idő véges, de csak rajtunk múlik, hogy mire használjuk. Vannak dolgok, amiket kénytelenek vagyunk megtenni, de ha nincs elmosogatva, vagy két nappal tovább hosszú a fű, az nem tragédia. Sokkal több örömet ad, ha ezt az időt inkább egymásra fordítjuk; közös élményeket szerzünk, társasozunk, kirándulunk, vagy bármi olyat teszünk együtt, ami boldoggá tesz.
A gyerekeink lelkének is jót teszünk így, segítve őket, hogy kiegyensúlyozott, egészséges felnőttek lehessenek, akik valóban élhető, használható értékeket kaptak a szüleiktől, és nem csak tárgyakat, videojátékokat vagy éppen sok-sok ételt.
Még nincs hozzászólás