Egy nőben ott az anya is

2015. május 5. | Írta: Szabó G.László | 1 komment

Két apának egy fia, mondhatnám. Ez az interjú most mégis arról fog szólni, hogy anya csak egy van. Ő pedig – esetünkben – Kossuth-díjas balerina, a Pécsi Balett alapító tagja. De ha elhangzik a neve: Uhrik Teodóra, akkor nyomban utána szóba jön ő is. A fia. Kamarás Iván. Aki ugyan balett-táncosok között nőtt fel, mégis színész lett. Országos hírű színész. Bár mostanában a hollywoodi filmstúdiókat járja.

RIDIKÜL MAGAZIN Tegnapelőtt érkezett Los Angelesből. Meddig marad?

KAMARÁS IVÁN Másfél hónapig. Család, gyerekek, munka. Aztán megyek vissza.

RM Milyen gyakorisággal telefonál haza?

KI Anyámmal mindig erős volt a kapcsolatunk. Vele mindennap beszélek. Édesapámtól több pótanyukát is kaptam, velük is jóban voltam, de anya csak egy van! Ugyanakkor a nevelőapámat, Lovas Pált is apámnak nevezem, hiszen nullaéves koromtól nevelt, s azt soha nem felejtem el. Amíg élt a vér szerinti apám, hozzá is intenzív kapcsolat kötött. Szerencsés vagyok. Nekem három szülő adatott.

RM Vagány, megértő, klassz nőnek ismerem a mamáját, olyan embernek, aki előtt minden zsilip felhúzható.

KI Én is minden gondomat, bajomat meg tudom osztani vele. Történhet bármi, el merem mondani neki.

RM A kapcsolataiba is belelát?

KI Kezdettől fogva. Tanított a táncművészeti szakközépiskolában, ahova én már kisgyerekként is bejártam. Egészen addig, amíg ki nem tiltottak. Anyám is mondta, hogy: „Ivánka, többet már nem jöhetsz be!” Ugyanis onnan voltak a barátnőim. Hallgatta a történeteimet másoktól. Ha szakítottam valakivel, gyorsan eljutott a fülébe. De az is, hogy hirtelen új barátnőm lett. Ugyanonnan.

RM Remek közeg lehetett ahhoz, hogy kifejlődjön egy kamaszodó fiúgyerek esztétikai érzéke...

KI A női balettöltözőkben nőttem fel. Hatéves koromig állandóan ott voltam. Aztán szóltak, hogy: „Ivánka, már elég nagy vagy, most már tessék kimenni!” Apám meg a modellvilágban volt járatos. Az ideál mindig két lábon járt körülöttem.

RM Sötétebb évek?

KI Iskolai nehézségek? Voltak. Nem lehettek rám büszkék. Anyám is, apám is szemlesütve mászkált, vagy inkább elkerülte az iskola környékét. Szegény nagymama! Őt küldték szülői értekezletre. Én meg próbáltam vele elsőként találkozni, hogy előbb nekem mondja el, mit kellett végighallgatnia. Egyszer bedobtam az ellenőrző könyvemet a kanálisba, hogy otthon ne lássák, mi az igazság. Nagy nyomás volt rajtam az iskola. Akkor nyugodtam csak meg, mikor bekerültem a színművészetire. Tudtam, hogy ott már nem lesz matek.

RM Az Othellóját hogyan fogadta az édesanyja?

KI Büszke volt rám.

RM Lucifernek minden megbocsátva?

KI Neki igen, nekem nem. Az ember tragédiáját is Ruszt József rendezte, akárcsak az Othellót. Vége lett az első felvonásnak, jött anyám, és dőlt minden. „Ivánkám, szörnyű hangos vagy, érthetetlen, amit mondasz, amit csinálsz, az meg borzasztó!” Közben annyi időm volt csak, hogy elmondjam a második felvonás szövegét. De azzal, amit rám zúdított, úgy kizökkentett, és annyira elbizonytalanított, hogy ahhoz képest, amit kitaláltam, a második felvonásban összevissza játszottam. Billegett alattam a színpad.

Anyám aztán elnézést kért, de ezt a történetet mindketten megjegyeztük. Amikor a Vörös és feketét játszottam Győrben, Böhm Gyuri, az előadás rendezője be is záratta a színpadhoz vezető ajtókat, hogy senki se tudjon bejönni hozzám az öltözőbe. Még Horvai Istvánt is távol tartotta tőlem, aki tanárom volt a főiskolán.

RM Vissza a mamához! Kétnapos „haragszomrád” előfordult már kettőjük között?

KI Hogyne! Mindketten erős egyéniségek vagyunk. Anyám is nagy parancsnok, és én is. Ha ugyanabban a hangnemben szólok vissza, döbbenten néz rám: „Ezt hogyan gondolod? Ellentmondasz?” Kikészül. Amikor már elég jól mentek a dolgaim, kezdtem kialakítani és uralni az életemet, és megszületett az első fiam, nem volt olyan mindennapos a kapcsolatunk. De miután rájöttem, hogy nem minden megy úgy, ahogy elképzeltem, visszatértünk a régi kerékvágásba. És ez azóta se változott.

Mindketten elmondjuk, mi van, mi nyomja a lelkünket, ha éppen nyomja, s ha tudunk, azonnal segítünk a másiknak. Vannak dolgok, amiket az ember a legjobb barátjával sem tud megbeszélni, akkor jön a szülő. Nagy bajban kihez fordulsz? Csak hozzá! Köztünk szeretet van, harmónia, megértés, megbecsülés. Nyilván vannak olyan dolgaim is, amelyekkel nem akarom stresszelni őt. Minek rakjak rá felesleges terheket? Sok mindent meg is érez. Nincsenek illúziói. Képben van. Ráadásul pedagógus. Nem veszem biztosra, hogy meg tudnám lepni valamivel. Ismer. Nagyon ismer.

RM Szigorúan nevelte?

KI Eléggé.

RM Mindkét papájánál szigorúbban?

KI A nevelőapám is szigorú volt, talán még szigorúbb is egy kicsit, mint anyám. Főleg a tanulás terén. Állandóan kikérdeztek. Ha magamra hagytak volna, nyilván semmit sem tanulok. És még így sem voltam tökéletes diák. Olyan nagyon rossz sem, inkább közepes. Az angol volt a szerencsém, meg az, hogy színész akartam lenni. Angol tagozatos iskolába írattak, onnan mentem két tannyelvű gimnáziumba. Tizenhat évesen cseregyerek voltam Torontóban. Jól jött, hogy a történelmet, a biológiát, a földrajzot is angolul tanultuk.

Amerikától sem féltem, amikor a Vígszínházból eljöttem, és nekivágtam a világnak. A nyelvi alapjaim megvoltak hozzá. Anyám ebben is támogat, folyamatosan mellettem áll. Drukkol, hogy valóra tudjam váltani az álmaimat. Akkor is motorként hajtott, mikor a főiskolára készültem. A márciusi felvételire már előző év szeptemberében elkezdtem tanulni az anyagot. Foglalkozott velem. Biztatott. Most is, ha elgyengülnék, azt mondaná: „Ivánkám, ezt választottad, végig is fogod csinálni!”

RM Nőügyekben is számíthat a segítségére?

KI Ha hozzá fordulnék, biztosan.

RM Volt már rá példa, hogy egy zűrös helyzetből ő mentette ki?

KI Ilyen cselhez még nem folyamodtam.

RM Esetleg váratlanul beállított. Megérzésből.

KI Az más. Mert mindig megbeszéljük, mikor jön. De akkor… egyszer csak ott volt. Apáméknál laktam a Hűvösvölgyben, elutaztak Kenyába. Egyedül voltam a lakásban, és csúnyán megbetegedtem. Addig semmi. Harmadéves voltam a főiskolán, megtaláltam a helyemet, élveztem a munkát, a tempót, amit a tanáraim diktáltak, de akkor annyira lerobbantam, hogy nem bírtam felkelni. Három napra teljesen kiütött a betegség. Iszonyúan legyengültem. Remegtem. Anyám megérezte, hogy rosszul vagyok, éppen Pesten volt, s anélkül, hogy telefonált volna, mondjuk mobil még nem is volt akkor, azonnal jött, ügyeletet hívott, és rendbe rakatott. Valósággal megmentett.

RM Melyikük hívja többször a másikat?

KI Anyám általában akkor hív, ha én netán nem hívom. „Mi van?! Nem beszéltünk tegnap!” Soha nem erőszakolja bele magát az életembe. Amerikából is naponta hívom. A megerősítés ott is fontos. Szükségem van rá, hogy halljam, hogy elmondjam neki, hogy vagyok.

RM A kép, a példa tehát adott. Tudat alatt vagy akár tudatosan bizonyára mindig olyan társat keresett, aki hasonlít…

KI …anyámra? Igen. Mindig erős embert kerestem. De arra is vigyáztam, nehogy az illető túl erős legyen. Egy nőben ott az anya is. Gondját viseli a férfinak. Csak ne érezzem magam elnyomottnak. Azt nem szeretem. Anyámmal is sokszor kisütjük egymást. Megy a harc. Az oda-vissza küzdelem. Aztán megnyugszunk. Ő is, én is.

RM Tett már olyan megjegyzést, hogy: „Ivánkám, ez a csaj tényleg nem volt hozzád való”? Vagy inkább apró jeleket ad? Közben.

KI Mi közben?

RM Míg tart a kapcsolat.

KI Mivel mindent megosztok vele, részletes képe van az éppen aktuális kapcsolatomról. Vészhelyzetben nyilván azonnal szólna, figyelmeztetne. Mivel dühömben is ki szoktam önteni a szívemet, nem akkor tud meg dolgokat, amikor már késő. A saját hülyeségeimet, természetesen, nem mindig mondom el neki.

RM De ha kell, azonnal dobja a mentőövet.

KI Csak közben úgy belendül, hogy egy kicsit fékeznem kell. „Én már évekkel ezelőtt mondtam neked…” Igen, mondtad. De most már tökmindegy. Közben tényleg jó fej. Mindig meghallgatom, és el is fogadom a tanácsait.

RM Nem szűri meg őket?

KI Nem nagyon. Tiszteletben tartom az észrevételeit, meglátásait. A becsület, az etika, a tisztaság, a szakmai elhivatottság, ami a szüleimben van, az számomra is irányadó.

RM Meglepetés, persze, anyai részről is érheti az embert.

KI Göncz Árpád Magyar Médeiáját játszotta anyám. Táncosnő létére prózai színpadon. Kíváncsi voltam, hogyan birkózik meg az anyaggal. Meglepett nagyon az átváltozása, a színpadi jelenléte. Mondtam is neki, hogy most már tudom, kitől mit örököltem.

RM Szerencsésnek tarthatja magát. „Apailag” és „anyailag” egyaránt.

KI Hálás is vagyok nekik nagyon. Mindenben számíthatok rájuk. Apám is hozza-viszi a gyerekeket. Jön, megfordul, és megy. Csak szólni kell neki, azonnal ugrik. Ha meg nem szólok, az első kérdése: „Mit tudok segíteni?” Anyám is ilyen. Valahogy mindig kezükben tartják a lelkemet.

Címkék: színész, nevelés, színészet , az ember tragédiája, kossuth-díjas, othello, anya-fia kapcsolat, balett művész, pécsi balett, pótapa, ellentétek, vörös és fekete, lovas pál