Egy nagy lábon élő gyermek
Egy gyermek öltöztetése sokszor valóságos rituálé, amire kicsit lelkileg is rá szoktam készülni, bezzeg vetkőzni imád a kisember.
A legtöbb kisgyermek nagyon szeret a szabad levegőn lenni, kimozdulni a lakásból, játszóterezni, és csak úgy általában csavarogni. Azonban ehhez az otthoni játszóruhából a kinti öltözéket kell felvennie.
Ha látta valaki esetleg azokat az archív felvételeket, amelyekben az űrhajósokra ráadják az űrruhát, és ez a gyerek öltöztetésére emlékezteti – nem áll messze a valóságtól. Szegény asztronauta lényegében magatehetetlenül ül, és 3-4 ember igyekszik őt beletuszkolni az elvileg biztonságot jelentő öltözékbe.
Hasonló érzéseim vannak Csanád öltöztetésénél, csak olyankor én vagyok a szegény és a magatehetetlen fél, a gyermek pedig ellenkezik, sír, kiabál, morog, nemtetszését fejezi ki, pedig ugye minden az ő érdekében történik.
Arról már nem is beszélek, hogy mennyire nehéz is eltalálni ebben a bolondos időjárásban azt, hogy melyik kabát, pulóver vagy éppen dzseki lesz a megfelelő.
Amikor éppen süt a nap, nagyon kellemes az idő, de közben a szél nem fogja vissza magát, és a feleségem szikrát hányó tekintetétől mentsen az Isten, ha a gyermek fázni fog.
Amikor pedig átvészeljük a ruhacserét, azonnal jelzi, hogy ő bizony már készen áll, és én vajon miért húzom az ő idejét a saját felöltözésemmel, irány kifelé a parkba, a boltba, amerre éppen dolgunk van.
Azért észre vehetőek már fejlődési momentumok az öltözködés terén, illetve inkább a ruháktól való szabadulásoknál. Például fürdés előtt már pontosan tudja kisfiunk, hogy azt csak pucéran lehet, és emeli a lábát a zokni, a nadrág levételét segítve.
Ugyanezt figyeltem meg a hazaérkezéskor, amikor az előszobában apróbb mozdulatokkal segít a kabáttól, a cipőtől és a pulóvertől megszabadulni, csak mehessen már a szobájába folytatni a játékot.
A feleségem állítása szerint a felöltözésnél is vannak pozitív jelek, mert többször előfordult már, hogy indulásnál, a cipő felvétele után Csanád maga csatolta be a tépőzárat lábbelijén, persze csak úgy jelzésértékkel.
Többször is említettem, hogy kisfiam fizikálisan fejlettebb a koránál, ami most egy új, nagyobb méretű cipő vásárlásakor is megmutatkozott. Épp indultunk volna együtt valahová, amikor feltűnt, hogy Csanádnak valami baja van.
Ezt leginkább egy bizonyos arckifejezéssel jelzi, nem csinál mást, csak nagyon néz, és így igyekszik a problémát a tudomásunkra hozni. Elsőként kakiügyre gyanakodtunk, majd ennek ellenőrzése után a szomjúságra, majd kedvenc plüsskutyája hiányára, azonban mindent ki kellett zárnunk.
Végül Krisztina jött rá, hogy már a 30-as lábbeli nyomta Csanád lábát, azaz a gyerek kinőtte, és egy újat kellett vásárolnunk, egy 32-es számút. Meg is jegyeztem, hogy életkorához képest mennyire nagy lábon él a gyermekünk.
Bár azon gyakran elgondolkodom, hogy miért is kerül egy akkora gyerekcipő annyiba, mint az enyém, sőt, sok esetben még többe is.
Hogy lehet drágább valami, ami jóval kevesebb anyagból készül, és az elkészítése nem igényel semmi különleges eljárást, maximum a gyártósoron egy másik gombot kell megnyomni…? Ezt egyszerűen azóta sem értem.
Még nincs hozzászólás