Egy férfi, akiben lehet bízni
RIDIKÜL MAGAZIN Nem akarom az érdemeit s a személyes charme-ját lebecsülni, de szóvivői karrierjének kezdetére a Vészhelyzet című népszerű televíziós sorozat igen megszerettette, s romantikus felhangokkal párosította a mellkast feltépő, minden helyzetben életet mentő sürgősségi beavatkozás szereplőit, köztük a mentőket is. Előnyét vagy inkább hátrányát érezte a karrierje során a nagyközönség érdeklődésének, esetleges tévképzeteinek?
GYŐRFI PÁL Pontos kutatási eredményeink nincsenek, amelyek azt bizonyíthatnák, hogyan alakult a mentők iránti rokonszenv az elmúlt 15-20 évben, s így azt sem tudom, hogy én személy szerint mennyit tudtam elvenni vagy hozzáadni ehhez. De úgy érzem, éreztem mindig, hogy a mentőket tisztelik és bizalommal fogadják. A magyar mentőszolgálat 1948-ban indult el jelenlegi formájában, s egységes állami intézményként működik immár 66 éve. Az emberek hozzászoktak, hogy nem összevissza kell telefonálgatni, ha baj van, hanem egy számot kell tudni, évek óta ugyanazt, s remélem, azzal is tisztában vannak, hogy tartozzanak a lakosság bármely rétegéhez, neméhez, társadalmi csoportjához, a mentőkre mindig számíthatnak. Alapértékeink nem változnak: emberség, szolidaritás, igazságosság. Itt alattunk, az Országos Mentőszolgálat alagsorában van egy olyan pincerendszer, ami 1956-ban pincekórházként működött. Nem azért, mert valaki elrendelte, hanem azért, mert a kollégáim – mi egyébként bajtársaknak nevezzük egymást – maguk döntöttek úgy, hogy berendeznek egy kórházat, mert a belvárosi harcok miatt egyszerűen lehetetlen volt eljutni akár a Péterfy Sándor utcába is, és a bajtársaim segíteni akartak. Éjt nappallá téve küzdöttek a sebesültekért, tették, amit az emberségük diktált, és senki nem azt nézte, milyen ruha, egyenruha van az illetőn.
RM Manapság másfajta harcot kell vívni: a hajléktalan, ellátatlan emberek sokszor a mentőkre maradnak.
GYP Éppen a napokban történt, hogy a Nyugati pályaudvar alatti aluljáróban átmenve csődületet láttam, benne piros ruhás emberekkel. Hajléktalan feküdt a földön, koszosan, lerongyolódva, s az én bajtársaim éppen az újraélesztésével próbálkoztak. Öten voltak, ami azt jelenti, hogy két kocsi is kint volt a helyszínen, nagyon büszke voltam rájuk. Őszintén mondom, megtiszteltetés egy ilyen intézményt képviselni. Van évente, kétévente az egyik magazinunkban egy nem hivatalos felmérés arról, kiben bíznak meg a magyarok, s ebben én is az elsők között szoktam lenni, sportolók és művészek között. Ez nemcsak azt jelenti, hogy személy szerint bennem bíznak, hanem hogy hitelesnek találják, amit a mentőkről mondok, s ez kölcsönösen hat a szervezetre és vissza, rám.
RM Volt szóvivője az Országos Mentőszolgálatnak ön előtt?
GYP Nem, az én színrelépésem társadalmi változások eredménye. Korábban nagyon jól működött a mentőszolgálat szóvivő nélkül is, a média érdeklődését a vezetők általában elhárították. Ezt a kétezres évek elején már nem tehették meg, az emberek igénye megnőtt az átláthatóság, a tájékoztatás iránt; nem volt elég, hogy jön a mentő, tudni akarták azt is, hogy miért az a kocsi jön, mennyi idő alatt ér ki, és milyen alapon szelektálunk a hívások között. A média természetesen érzékelve ezt a nagy érdeklődést, újabb és újabb igényekkel lépett fel, igaz és téves hírek keringtek egy-egy nagyobb baleset kapcsán, egyszóval tarthatatlan információs vákuum keletkezett, s egyszerűen többé nem engedhettük meg magunknak, hogy ne mondjunk semmit. Ugyanakkor kényes feladat a betegellátással összefüggő hírek világa, ezek minősített, biztonságot, személyiségi jogokat sértő adatok, nem lehet csak úgy kirakni a honlapra, kivel mi történt, és egyébként is mit csinálunk mi mindennap. Kellett egy szakember, aki nemcsak kiáll és válaszol a kérdésekre, hanem felépít egy rendszert, ami korábban nem létezett. Szükség volt belső kommunikációra is, hiszen az évek során hétezer fősre duzzadt az állomány, rendezvényeket tartunk, sok-sok eseményt szervezünk, s ez mind a mi feladatunk.
RM Azokban az években, ott az ezredforduló táján, egész profi szóvivői csapat tájékoztatott a különböző intézmények nevében: Dobson Tibor a tűzoltók, Sipos Jenő a vámőrség, Kavalecz Imre a MÁV arcát, hangját jelentette. Közülük talán Hardy Mihály, aki a Budapest Airportot és ön, aki a mentőszolgálatot „személyesíti meg”, maradt pozícióban.
GYP Szoktam is azon gondolkodni, hogy őskövület vagyok én már a szakmában. Négy parlamenti cikluson vagyok túl, s hét vezető váltotta egymást közben az Országos Mentőszolgálat élén. Hosszú jelenlétem remélhetően a jó mentőszolgálat jellemzőit, a megbízhatóságot és az állandó biztonságot erősíti. De imádom a munkámat. Gyermekkorom óta a mentőszolgálat bűvöletében élek. Ez nem puszta munkakapcsolat. Például soha nem merült fel bennem, hogy vajon ki fogják-e fizetni nekem, hogy szombat-vasárnap rendelkezésre állok, vajon kompenzálják-e, ha ünnepnapon a családi ebéd mellől felpattanva adok tájékoztatást. Ha valaki a mentőket igaztalanul szidja, azt nem úgy élem meg, mint egy korrigálandó szolgálati feladatot, hanem mintha a saját családomat szidnák. Bátran mondhatja, hogy az én viszonyom ezzel a szereppel kóros, bizony, jól jönne néha egy kis egészséges távolságtartás. A gyerekeimnek is több velem töltött időre lenne szükségük, méghozzá olyanra, amikor ténylegesen velük foglalkozom, nemcsak egy légtérben vagyunk. Három pici van otthon, és elég gyakran jön hozzánk a nagyfiam, s nem egy családi szombat délutánból sokszor csak annyi jut nekik, hogy csssss, apa telefonál, várj egy kicsit. Azt is jó lenne elkerülni, hogy amikor végre sikerül elaltatni őket délután, ami, lássuk be, három gyereknél nem kis feladat, ne sípoljon bele a békébe a kaputelefon, mert megjöttek a tévések. Ezek nem drámai események, de ha sok ilyen nap torlódik fel, bizony elgondolkodom, meddig lehet így csinálni.
RM Csaknem mindig a mentők piros dzsekijében nyilatkozik. Még az is lehet, hogy bevonja majd a vezetőség, ha egyszer elhagyja az intézményt, annyira önhöz tartozik. Tényleg, öné a kabát?
GYP A piros dzseki nem az én tulajdonom, de ha levennék rólam, biztosan fáznék nélküle.
RM A közszereplőt a közönség hajlamos azonosítani a munkájával. Mondhatja ön azt egy korsó sör vagy pohár bor mellett egy vendéglőben, hogy elmúlt 4 óra, most csak magamat képviselem?
GYP Lehet, hogy más ezt könnyedebben fogja fel, én úgy érzem, ilyet nem tehetek. Ez sokszor teher is: ha a barátaimmal elmegyek szórakozni, akkor nekem többször kell eszembe jusson a munkahelyem, hiszen az arcom ott van magamon, nem vehetem le, mint a dzsekit. A teljes kikapcsolódás nem az én területem. Egyszer egy strandon ténylegesen a fejemre olvasták, hogy mit papolok a napozás veszélyeiről, ha közben meg itt süttettem magam.
RM És ezt azzal próbálja kompenzálni, hogy ahelyett, hogy kizárná, inkább egyre jobban engedi betekinteni a nyilvánosságot a magánéletébe? Olyan műsorokban látni újabban, amelyeknek régebben a közelébe sem ment.
GYP Tudatosan engedtem, hogy a sajtó ne csak hivatásos szerepben foglalkozzék velem, hanem belelásson kicsit a magánéletembe is. Felléptem egy táncműsorban, és bemutatkoztam mint gyakorló édesapa egy másik adásban. Mindennek az az oka, hogy az emberek tudni akarják, akit megismertek egy bizonyos szerepben, az vajon mit csinál más szituációban. Magyarul, amikor nem piros dzsekiben van. Sőt, továbbmegyek: jóleshet az embereknek látni, hogy az ilyen egyenruhások sem mások, mint ők, nekik is van feleségük, megfőzik a kaját, szeretnek táncolni, és pontosan annyit bajlódnak a gyerekneveléssel, mint bárki más. Féltem tőle először, hogy nagyon sok rosszindulatú megjegyzést, kritikát kapok majd, de nem így lett. Sőt, dicsértek. No, nem a tánctudásomat, mert bebizonyosodott, hogy soha nem leszek a parkett ördöge, de új világot ismertem meg, két hónapig intenzív edzéseken, táncoktatáson vettem részt, s nem csorbult az OMSZ tekintélye sem.
RM Ehhez, persze, partner is kell: hogyan fogadta a felesége, hogy ennyire belelát a kamera, s azon keresztül a fél ország az életükbe?
GYP Egész jól. A feleségem, dr. Salgó Adrienn csodálatos nő, szép, okos, és jó anya. Nagyjából tudta, hogy kihez köti az életét. Éppen a napokban beszélgettünk róla, hogy az első randevúnkra is úgy érkeztem, hogy köszönés helyett felemeltem az ujjamat, kis türelemre és csendre intve őt, mert éppen interjút adtam valamelyik rádiónak. Elfogadta ezt az életet, ahogyan én is elfogadtam az ő világát. Nem azért alapítottam családot, mert úgy éreztem, hogy itt az ideje, hanem mert beleszerettem egy nőbe, aki sokgyerekes értékrendet hozott magával. Pedig igazából nem terveztünk harmadik gyermeket, meglepődtünk, amikor kiderült, hogy újra babát várunk, de némi bizonytalankodás után örömmel úgy határoztunk, ha Lilla minket választott, akkor jöjjön. Velem egykorú barátaimnak már felnőttek a csemetéi, eljött ismét számukra a „szabadság” időszaka. Én velük ellentétben minden nap rohanok haza pelenkázni, fürdetni. Nem tagadom, vannak olykor nehéz pillanatok, de senkivel nem cserélnék. Már hozzászoktam a zsivajhoz, a gyerekek tartanak fiatalon.
Még nincs hozzászólás