Dolgok, amiket az ajándék lányomtól tanultam

2020. október 21. | Írta: Balogh Mia

Amikor először kacagtam vele - hat éve a Városligetben, jó sok szappanbuborékon -, még fogalmam sem volt, hogy ennek a cserfes kislánynak nemcsak én tanítok majd oly sok mindent a világról, hanem ő is napról napra tanít majd engem. Elmesélem, miket.

Minek nevezzelek?

Már maga az elnevezés is olyasmi, amin csak annak kell elgondolkodnia, aki ilyen cipőben jár. Mozaikcsaládosban. Vagyis, ha olyan férfival köti össze az életét, akinek van már korábbi kapcsolatából legalább egy csemetéje. Ilyenkor minek tituláljuk a szeretett személy gyermekét? Van, aki fogadott fiának vagy lányának hívja (nem fogadtam örökbe), esetleg lízingeltnek (nem autó ő, hogy lízingeljem), más pedig csatolt egységnek (nem Word dokumentum).

Így jött nálunk az ajándék gyermek kifejezés, melyet egy fórumon olvastam, és annyira megtetszett, hogy azóta is ezt használom. Nemcsak a szó szépsége és csengése ragadott meg, hanem nagyon találónak is érzem. Mert amíg a párommal választottuk egymást, a kislányt ’vele kaptam’. Visszavinni, reklamálni, garancialevelet lobogtatni nem lehet… de nem is szeretném, inkább kihasználnám azokat az éveket, amíg még mi jelentjük számára a világot (vagy legalábbis annak egy fontos részét), és amíg taníthatjuk egymást.

Önszeretetre is nevel

Amíg én percekig gondolkodom, hogy a kis fekete ruhám tényleg olyan csinosan áll-e, mint szeretném, és jaj, a hajam, a sminkem… addig a gyermek nemcsak tudja, hogy ő úgy szép, ahogy van, hanem ezt hangosan is kimondja. Ilyenkor finoman önmérsékletre intjük, igyekezvén nem letörni az önmaga iránt táplált, amúgy még teljesen egészséges rajongását. Egyébként nemcsak önmagát szereti és tartja csinosnak: engem is mindig „hú de szép vagy!” felkiáltással vár az ajtónál, amikor indulunk valahová.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2020. évfolyama 10. számának 50. oldalán!)

Címkék: mozaikcsalád, nevelt gyerek, a párom gyerekei, a család a legfontosabb