Díj és könnyek
Dobó Kata, a népszerű színésznő nem először adja az arcát fontos, az élet minőségét, az egészség megőrzését szolgáló vagy a sors nehézségeinek elviselését megkönnyítő ügyekhez.
Meggyőződése, hogy szelektálni kell a felkérések között, mert az, aki túl sok mindent vállal, hiteltelenné válik. Mégsem volt kérdés a számára, hogy ott a helye az Aranyanyu csapatában, egyszerűen azért, mert Rácz Zsuzsa hívta. Nemcsak a könyveit kedveli, hanem azt is, amit Zsuzsa közszereplőként képvisel.
– Nekem valóban fontos az önkéntesség, és az, hogy segítsek olyan ügyeket, mint például a Hospice Alapítvány munkája. Évek óta ez a fő feladatom, képviselni azt, hogy nem szabad elhagyni magunkat, és a legnehezebb helyzetben is van segítség. Ha belegondolok, az Aranyanyunak is ez az üzenete, de más aspektusból. Ebben ugyanis ott van a remény is, felcsillan a lehetőség egy boldogabb, jobb életre. És ez nagyon jót tesz a lelkemnek.
– Van kikből választani? Az évek során nem „fogynak el” az igazán jó emberek?
– Úgy tűnhet, mintha ma kevesebb lenne a „jó ember”, de szerintem ez nem így van, csak nem beszélünk róluk. Ezért is jó, hogy az Aranyanyu díjazottjai országosan is ismertek lesznek. Az elmúlt négy évben nagyon sok csodálatos nővel találkoztam, akik valóban önként segítenek, nem azért, mintha bármi ellenszolgáltatást várnának. Mind megérdemlik, hogy legalább ezzel a pályázattal rájuk irányuljon a figyelem, és piedesztálra állítsuk őket. De bevallom, azt nem tudtam, hogy az Aranyanyuval milyen érzelmi libikókára ülök fel.
– Mire gondolsz?
– A díjátadón a teremben szinte csak nők vannak, és érzed, ahogy működni kezd a női energia. Mind ugyanazon az érzelmi hullámvasúton ülünk, ugyanazt a szomorúságot vagy örömöt, meghatottságot, szeretetet érezzük. Nem egyszer küszködünk a könnyeinkkel, de volt olyan is, hogy egyszerűen zokogtam, meg sem tudtam szólalni. Nehéz helyzetbe hoztam ezzel az egyik legkedvesebb díjazottamat, aki ott állt előttem, talpig zavarban.
– Kinek a története volt ilyen nagy hatással rád?
– Szemes Alexandra nővéré, aki 2012-ben kapott Aranyanyu Díjat. Még nem volt húszéves, és úgy viselte a rá mért sorsot, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, ettől volt a története még megindítóbb. Édesanyja rákos beteg lett, az utolsó évben ő ápolta otthon, majd amikor meghalt, Alexandra átvette a szerepét, azóta ő neveli a féltestvérét. Anyává lesz valaki úgy, hogy az nem az ő választása, döntése, de nemhogy nem gondol ebbe bele, hanem tökéletes derűvel simul a feladatba. A története nekem is erőt ad, ahogy szerintem mindenkinek, aki megismeri.
Szemes Alexandra – 2012 Zsűri-díj, egészségügyi szakdolgozók kategória
Alexandra sem felejti azt a pillanatot, amikor ki kellett mennie a díjért, és Kata csak zokogott. „Számomra ez volt a legmeghatóbb, nem tudtam, mit csináljak, én is bőgtem, ő is.”
A fiatal lány 2011-től a sárvári rendelőintézet sebészeti szakrendelésének az asszisztense. Alighogy munkába állt, családjában bekövetkezett a tragédia, édesanyja gyógyíthatatlan beteg lett. Halála előtt rábízta Hannát, az akkor négyéves féltestvérét, akiről már évekkel korábban lemondott az apja. Alexandra így lett anyja és barátja egyszerre a kishúgának. A családból még a nővérére számíthat, de elsősorban Gáborra, aki ma már a férje. Öt éve alkotnak egy párt, a fiú végigcsinálta vele a legnehezebb hónapokat. Hanna egyéves korától ismeri, és szereti, úgyhogy nem volt kérdés, hogy egyszer egy család lesznek ők hárman.
Helyesebben most már négyen, ugyanis hét hónappal ezelőtt megszületett Barna, akit persze Hanna eleinte némi féltékenységgel fogadott, de ma már imádja, eteti, dajkálja. Alexandra és Gábor számára pedig mi sem természetesebb, mint az, hogy két gyerekük van. Alexandra úgy tervezi, hogy két évig marad otthon a kisfiával, utána várják vissza a sárvári rendelőintézetbe.
Még nincs hozzászólás