Csipes Tamara B-terve
Világ- és Európa-bajnok kajakozó, bár mostanában leginkább a magánéletét boncolgató cikkekkel van tele a bulvársajtó. Sokan, sok mindent vélnek tudni a házasságáról, olimpiai bajnok kajakozó édesapjával való kapcsolatáról, de az igazságot rajta kívül kevesen ismerik. Mint ahogy arról is keveset tudni, mivel foglalkozik szívesen, amikor épp nem edzésen vagy versenyen feszegeti a saját határait.
Tamara tizenegy évesen kezdett kajakozni. Előtte más sportokat is kipróbált, sokáig úszott, de nagyon monotonnak érezte a faltól falig úszkálást. Amikor még édesapja, Csipes Ferenc is kajakozott, sokat jártak Ráckevére, szó szerint a Duna mellett nőtt fel, már csak ezért is nagyon kedves neki a folyó. Próbált teniszezni, két napig ment, próbálta a karatét, azt fél évig bírta, óvodáskorában még gimnasztikára is beíratták, de az végképp nem volt neki való. Korán kiderült, hogy a kajakhoz viszont tehetsége van.
A korosztályos versenyeken hamar kitűnt, már a legelső versenyén, még minikajakban egy 2000 méteres versenyen harmadik lett, ami hatalmas élmény volt a számára: „Imádok versenyezni, nem stresszelek, pszichésen nagyon jól bírom ezeket a küzdelmeket. Volt olyan, hogy éreztem, túl nagy a nyomás, és nem fog menni – nem is ment –, de tizennégy év alatt erre, hála az égnek, csak kétszer volt példa.”
2013-ban férjével Ausztráliába költöztek, ami miatt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség két évre eltiltotta a versenyzéstől, így ott nem tudott hivatásszerűen kajakozni, s noha ugyanannyit edzett, mint itthon, az eltiltással azt vették el tőle, ami a lételeme: a versenyzést. Kint állást ajánlottak neki, úszóedző lehetett volna, de tudta, hogy ha elfogadja a munkát, akkor a versenyszerű kajakozásnak számára vége. Férje is azt tanácsolta neki, hogy küzdjön azért, amibe annyi munkát fektetett, s Tamara hazatért Magyarországra. Újra versenyezhet, sikert sikerre halmoz. Természetesen mindig első akar lenni, de nem feltétlenül éli meg kudarcként a második-harmadik helyet sem: „Ha a legjobbat nyújtom magamhoz képest, akkor könnyebben rendezem le magamban, hogy nem én nyertem.”
A világra nyitott fiatal nőként sok mindent kipróbált már, de az első dolog, amit kitartóan, évek óta csinál, és amiben a jövőt is látja, a rajzolás. Nagy öröm neki, hogy bár nem a hivatása, mégis van benne sikerélménye, sok dicséretet, megerősítést kap. Jövőre szeretne jelentkezni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre. „Tudom, hogy nagyon korlátozottak a lehetőségek, kevés embert vesznek fel grafikus képzésre, holott manapság szerintem sokkal nagyobb igény van jó grafikusokra, mint mondjuk az egymilliomodik ügyvédre.”
Leginkább embereket szeret rajzolni, úgy gondolja, ott hamar kiderül, milyen élethűen tudja visszaadni, amit lát. „Szokták mondani, hogy a művészetben nincs hiba. Leülsz, lerajzolod, amit elképzelsz, de én épp azt szeretem, ha valami minél élethűbb. Nem is szeretek fiktív dolgokat rajzolni, ahogy állatokat sem. Igaz, azokat azért nem, mert nem szeretek a szőr megmunkálásával pepecselni. Egy mozdulatot, egy érzést szeretek elfogni, leginkább képről, mert annyi időm sosincs, hogy egy órákig mozdulatlanul ülő, élő modellt rajzoljak le.”
Tájképet, tárgyakat már többször rajzolt, illetve festményt is másol időnként. Szereti a színeket, és a festést is, de kevés a szabadideje, ezért igyekszik a lehető legkevesebb előkészítést igénylő technikát alkalmazni, legszívesebben grafittal dolgozik. „Előfordul, hogy öt perc után megunom, és leteszem a ceruzát, de van, amikor órákon át dolgozom egy képen, mert nagyon meg akarom csinálni. Volt, hogy hónapokra félretettem egy rajzot, máskor órákig készítettem egy képet, azt gondoltam, hogy tökéletes, aztán másnap elővettem, és egy rakás hibát találtam benne.”
A kajakozónő türelmes típus: „Már gyerekkoromban a szüleim is azt mondták, milyen jó ez a gyerek, semmit nem kell vele csinálni, ül, és órákig elmolyol valamivel.” Ugyanakkor azt is elárulja, hogy az emberekhez már lényegesen kevesebb türelme van. Kedvenc képe nincs, kedvenc témája az emberek arcáról tükröződő érzelmek, az elkapott pillanatok. „Egy fotós el tud kapni egy pillanatot, és én azt a pillanatot akarom lerajzolni. Életképeket akarok visszaadni a grafikáimmal.”
Tamara úgy érzi, mindenképpen a grafika lesz hosszabb távon az ő útja. „Komoly probléma, hogy a sportolók egy része nagyon be van szűkülve a sportra, sokan nem tudnak kiszállni a versenyzésből, küzdenek, mert igazán semmi máshoz nem értenek. Én sosem akartam ebbe a hibába esni. Ameddig tudom, csinálom, versenyzem, kajakozom, de nem esem kétségbe, amikor be kell fejezni, mert tudom, mivel akarok majd foglalkozni, ha már nem a sport lesz az életem. Megtanultam, hogy mindig legyen egy B-tervem.”
Még nincs hozzászólás