A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Csináld magad DIY tavaszi dekorációk az egész családnak

A tavaszi nagytakarítás után feldíszítenéd az otthonotokat a kikelet és a húsvét jegyében, de ugye nem szívesen költenél súlyos ezreket dekorcuccokra? Akkor ez az összeállítás neked szól: könnyen elkészíthető, vidám és mutatós kinti-benti dekorötleteket mutatunk. A megvalósításba pedig akár az egész családot bevonhatod! DIY (do it yourself), azaz csináld magad!

Fotó: Shutterstock.com

A boltok polcain már jó ideje hegyekben állnak a tavaszi díszek. Van szinte minden, a nyuszis koszorútól a tojáshéj formájú cserepeken és tavaszi hangulatot idéző terítőkön át a legelképesztőbb színű dekortojásokig. Az időzítés remek, a lelkünk pedig ujjong, hiszen a szürke tél után alig vártuk már ezt a sok színes szépséget. Naná hogy hívogatóak! Aztán az árcédulákra nézve sokszor visszazuhanunk a rideg valóságba.

De talán téged sem csak az árak tartanak vissza a vásárlástól, egyszerűen nem akarsz készen venni ilyesmiket, hiszen akár te is elkészítheted őket. És ez így is van! Ha már csak az ötlethiány akadályoz, ezen könnyen segíthetünk – jöjjön most néhány ’csináld magad’ tavaszi és húsvéti dekorötlet! Ezek között biztosan találsz kedvedre valót, akár egyedül, maradék anyagokat felhasználva, akár a gyerekekkel alkotnál. Meglásd, mekkora öröm lesz a közös kreatívkodásotok eredményeit kifüggeszteni a húsvéti nyuszira várva!

A zero waste – környezetbarát verzió

„Virágos kedvünkben”

Amire szükséged lesz: régi üvegek (lehet befőttesüveg vagy már nem tökéletesen záró csatos üveg is), maradék madzag vagy színes fonal, friss virág, víz a virágoknak.

Így készítsd el: az üvegeket alaposan mosd el, töröld el, majd a felső részre, nagyjából az üveg negyedéig tekerj madzagot vagy színes fonalat úgy, hogy maradjon ki egy kis rész, amellyel fel tudod majd kötni az így készült ’vázáidat’. Tegyél mindegyikbe egy kis vizet és friss virágot, és már készen is vagy!

Ide tedd: a bejárati ajtó fölé vagy a teraszra tökéletes, de akár odabent a lakásban is feldobhatsz vele egy üres falfelületet.

Extra tipp: még szebb lesz az összhatás, ha ugyanolyan üvegeket használsz.

Kisebb gyerekkel: „Jönnek a nyuszik!”

Fotó: Shutterstock.com

Amire szükséged lesz: 1 db nyuszi mintájú sablon (lehet akár sütiforma is), színes papír, ceruza, olló, ragasztó, kis vattapamacsok, 1 db hosszú madzag.

Így készítsd el: a sablon segítségével rajzoljatok nyulakat a színes papírokra, majd vágjátok ki, és a fejrésznél ragasszátok fel mindet szépen egymás mellé a hosszú madzagra. Figyeljetek arra, hogy egymástól egyenlő távolságra kerüljenek a figurák, és ne ragadjanak össze. Így egy szép, egységes „nyuszi sormintát” kell kapnotok. A vattapamacsokból formázzatok apró farkincákat a tapsifüleseknek, majd ragasszátok fel ezeket is.

Ide tedd: a gyerekszobában vagy a játszóasztal felett is feldobhatod vele a teret.

Extra tipp: Nem muszáj egyszínű színes papírokat használni, jöhetnek a pöttyösek, csíkosak, kockások. Így még vidámabb lehet a végeredmény!

Kicsik és nagyok kedvencei: Gurigafigurák

Fotó: Shutterstock.com

Amire szükséged lesz: vécépapír-gurigák, színes papír, olló, ragasztó.

Így készítsd el: döntse el mindenki, milyen figurát szeretne készíteni a legaranyosabb kisállatok és bogarak közül. Válasszátok ki, milyen színű papírok kellenek hozzá, majd kezdődhet is az alkotás! A vécépapír-gurigákat burkoljátok be színes papírral, majd készítsetek vagy rajzoljatok nekik szemet, orrot, szájat. A katica kapjon szárnyakat, a nyuszi füleket. Amilyen egyszerű elkészíteni, olyan nagy örömet okoz majd a kicsiknek és a nagyoknak is.

Ide tedd: mivel valószínűleg új kedvenc játékok születnek ezekkel a figurákkal, kapjanak helyet ott, ahol a gyerekek legszívesebben játszanak.

Extra tipp: A nagyobbakkal kipróbálhatjátok, hogy feleslegessé vált befőttesüvegek festésével alkottok nyuszit, csibét vagy méhecskét.

Vidám család, vidám kert: Forog a szélforgó!

Fotó: Shutterstock.com

Amire szükséged lesz: régi szélforgók, ragasztó, konfetti vagy csillámpor.

Így készítsd el: a szélforgók lapjait kend át vékonyan ragasztóstifttel, majd szórd meg konfettivel vagy csillámporral! Percek alatt kész, mégis nagyon vidám és mutatós dekoráció lehet belőle. Még látványosabb, ha nem is egyet, hanem jó néhányat készítesz!

Ide tedd: Ha van kertetek, szúrd a virágágyásokba, vagy az erkélyen, teraszon a balkonládákba. Ha viszont csak bent a lakásban tudsz dekorálni, tedd a színes szélforgókat egy vázába – rögtön vidámabbá varázsolják a teret maguk körül!  

Extra tipp: kezeld úgy ezeket a szélforgókat, mint egy növényt - “ültesd” őket egy nagy cserépnyi virágföldbe, és tedd őket a bejárati ajtóhoz. Az összhatás annyira kedves és vidám lesz, hogyan garantáltan mindig mosolyogni fog a család, amikor hazaértek!

Nagyobb gyerekkel: Tojáshéjnyi kis csodák

Fotó: Shutterstock.com

Amire szükséged lesz: tojáshéjak, virágföld, virágmagok, néhány csepp víz.

Így készítsd el: rakd a tojáshéjakat egy újságpapírra, majd tegyetek földet mindegyikbe. Nagyon óvatosan, mert a tojáshéjak könnyen összeroppanhatnak. Szórjátok bele a virágmagokat, és takarjátok be még egy kis földdel. A tetejére jöhet néhány csepp víz, majd tegyétek olyan helyre, ahol elegendő fény és kellemes meleg éri a magokat. Locsolgassátok, figyeljétek, várakozzatok egy kicsit mindennap. Hamarosan kellemes meglepetésben lehet részetek!

Ide tedd: az ablakpárkány ideális lehet számukra, ha sem túl meleg, sem túl hideg nem éri ott őket, kapnak elég fényt, és nem áll fenn annak veszélye, hogy valaki véletlen leüti őket. De nagyon jól mutatnak akkor is, ha egy nagyobb cserepes növényt körberaktok velük.

Extra tipp: bízd a gyerkőcre az ’apróságok’ gondozását, így amikor kikelnek, még nagyobb lesz az öröme és a büszkesége. Nem mellesleg elmesélheti mindenkinek, hogy az ő kedvenc tavaszi díszei ’életre keltek”.

Címkék: diy dekoráció, csináld magad dekorációi tavaszra, húsvéti dekoráció a lakásban, húsvétei dekoráció a kertben

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!