Családom, a világháló
Ahogy a közösségi oldalaknak köszönhetően egyre inkább belelátunk a barátaink, ismerőseink mindennapjaiba, bizonyára sokakban felmerül a kérdés: mennyire tükrözik a valóságot a monitorunkon sorjázó fotók, videók vagy épp az emotikonokkal tarkított státuszüzenetek? Illetve kérdés, hogy aki nem az újszülött gyerekéről, vagy az esküvőjéről készült képeket osztja meg a nagyvilággal - például azért, mert egyedülálló - annak milyen mértékben zajlik az élete a virtuális térben.
2011-ben több lap is beszámolt egy kutatásról, amelyet a brit Cisztás Fibrózis Alapítvány (Cystic Fibrosis Trust) végzett el, mintegy 3000 internetfelhasználó megkérdezésével. A felmérés arra kereste a választ, milyen széles a valós baráti köre azoknak, akik valamelyik közösségi oldalra regisztráltak. Az eredmény talán nem meglepő: eszerint online környezetben könnyebben barátkozunk, ugyanis egy átlagos felhasználónak 121 olyan barátja van, akivel az interneten tartja a kapcsolatot, míg a valódi, személyes kapcsolatok száma 55 körül alakul.
Ezen a ponton nézzünk a múltba, egészen pontosan 2000-be, mikor az amerikai Mitch Maddox hivatalosan is DotComGuy-ra változtatta a nevét. A meghökkentő lépés egy PR-művelet része volt, Maddox ugyanis az internetes kereskedelem népszerűsítése érdekében arra vállalkozott, hogy egy teljes éven át nem mozdul ki dallasi otthonából, és minden, a megélhetéséhez szükséges árucikket online rendelés segítségével szerez be. A projekt végül az internetes iparág krízise – az 1997–2000 közötti, „dotkom-lufi"-nak is nevezett időszak – miatt félbeszakadt, azonban remekül példázza, hogy akár már másfél évtizeddel ezelőtt is lehetséges volt kizárólag az internet segítségével létezni.
Egyelőre nincs olyan kutatási anyag, amely feltárta volna, hány DotComGuy élhet köztünk, illetve nem tudjuk, hogy a kollégáink közül hányan mennek haza hétvégén az üres lakásba, hogy magukra zárják az ajtót, és hétfőig ki se mozduljanak otthonról, idejüket online barátaik társaságában töltve. Japánban ez a jelenség nem ismeretlen: a szigetország tinédzserei között már tíz évvel ezelőtt is problémát okozott, hogy nincs társasági életük, és mindent számítógépről intéznek.
A jelenség, ha kisebb mértékben is, de Európában sem ismeretlen. A közösségi oldalakon megjelenő tartalom azonban így is megtévesztő lehet. Valakin talán elsőre észre sem vesszük, hogy „digitális remeteként” éli az életét, mert adott esetben akár társaságba is jár, kimozdul otthonról. Mégis, előfordulhat, hogy az ilyen emberek – amennyiben nincs családjuk – akkor érkeznek meg a saját közegükbe, mikor egy szombat esti sörözés után hazaérve magukra zárják az ajtót, és bekapcsolják a számítógépet.
Az elmagányosodást, illetve a közösségi oldalakon zajló „látszat-életet” remekül példázza egy idén nyáron, a legnagyobb videomegosztón megjelent klip. Főhőse, a jóvágású Scott a közösségi adatlapja alapján sikeres ember, remek prezentációkat tart a munkahelyén, elégedett mosollyal nyugtázza a huszadik kilométer lefutását, este pedig szusit vacsorázik a barátnője társaságában.
A valóság azonban egész más: a munkatársak elalszanak a prezentációján, a barátnője unott arccal tévézik, míg ő a készételét fogyasztja, a sportfotót pedig – futás helyett – a kocsijából kiszállva készítette. A What’s on your mind? című kisfilmet a HigtonBrothers nevű filmes testvérpár készítette, hogy felhívják a figyelmet az elmagányosodásra. Érdemes rákeresni.
A magány ott van a mindennapjainkban, még akkor is, ha a családunkkal és barátainkkal töltjük az időnket. A legközelebbi összejövetel alkalmával nézzünk körül, hányan ülnek az asztal körül, és hányan nyomkodják réveteg tekintettel az okostelefonjukat. Egyetlen megoldás van, amit egy, az interneten körbejáró fotó tanúsága szerint legalább egy budapesti kávézó tulajdonosa felismert. A szóban forgó vendéglátóhelyen a következő felirat fogadja a betérőket: „Wifi nincs, beszélgessetek!”
Még nincs hozzászólás