"Bizonyítani akartam!"
Analfabéta cigány szülők gyermekeként nőtt fel, mégis doktori címet tudott szerezni Orsós Zsuzsanna. Azt mondja, akkor is boldog lenne, ha bolti eladóként dolgozna, de már az általános iskolában érezte: ennél többre hivatott. Saját döntéseinek köszönheti, hogy az élete jó irányt vett - pedig többször is feladhatta volna.
Orsós Zsuzsanna egy hétgyermekes, analfabéta cigány család legkisebb gyermekeként látta meg a napvilágot Németkéren. Ma, negyvenegy évesen a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. Kevesen mondhatják el, hogy ilyen mélyről indulva elérik az álmukat – ő sem a szerencsének tudja be ezt. Azt vallja, saját döntéseinek köszönheti, hogy elismert kutató lett belőle.
„Az első sorsfordító dolog az életemben az volt, amikor iskolába kerültem – kezdte az élettörténetét. – Óvodába soha nem szerettem járni, mert nem tudtam, hogyan kell játszani. Az iskola viszont más volt. Kaptam saját könyveket, amim addig soha nem volt, és azt éreztem, hogy most valami teljesen más, új dolog vette kezdetét.”
Bár Zsuzsanna szülei nem érezték fontosnak, hogy noszogassák a lányukat a jó iskolai eredményért, nem is gátolták abban, hogy teljesítsen. „Volt persze olyan, hogy iskolaidőben ért rá anyukám vásárolni, és kérte, menjek vele, de az már az elejétől fogva lelki törés volt számomra. Éreztem, hogy nem helyes, ha kimaradok.”
Zsuzsanna végig jó tanuló volt az általános iskolában, nyolcadikban az osztályfőnöke mégsem javasolta neki a továbbtanulást.
„Azt mondta, nem gondolja, hogy egy ilyen karakter, mint én, el tudná végezni a gimnáziumot. Ez a mondat nagyon összetört. Ugyanakkor valószínűleg ez bosszantott fel annyira, hogy mégis bizonyítani akartam. Középútként a szakközépiskolát választottam, ahol leérettségiztem, majd egy évet maradtam még a vegyipari technikumban.”
Érettségivel a kezében viszont azt gondolta, elérte, amit lehetett, így munkába állt.
„Bár a kémiatanárom biztatott, eszembe sem jutott továbbtanulni. A szüleim időközben nyugdíjasok lettek, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy visszaadjam nekik azt a rengeteg támogatást, amit kaptam tőlük. Kollégistaként jóval többe kerültem, mint a testvéreim, így azt éreztem tisztességesnek, ha most már én támogatom őket."
Öt évig dolgozott a Pécsi Tudományegyetemen, az orvosi egyetem laborjában, és kollégáitól egyre többször hallotta, hogy tovább kellene tanulnia. Végül az ő noszogatásukra adta be a jelentkezési lapját a Szegedi Tudományegyetemre.
Egy évvel később átjelentkezett Pécsre, hogy a nappali tagozatos képzés mellett tudjon dolgozni is – így kapott biológus diplomát. Ezt követően már a doktori címet is meg akarta szerezni, ezzel ő lett a Magyar Tudományos Akadémia első roma származású doktori ösztöndíjasa. Disszertációját summa cum laude védte meg.
„Sokat gondolkodom azon, mi lett volna, ha például ott maradok Németkéren, beletörődve a nekem megírt sorsba, ahogy a legtöbb ismerősöm, vagy akár a testvéreim. Abból az általános iskolából a cigányok közül soha senki nem akart gimnáziumba menni.
Azt gondolom, boldog lennék bolti eladóként is, hiszen ezt nem a doktori cím vagy a diploma teszi, hanem a kiegyensúlyozott család. De vallom: nem szabad elhinni, hogy mi, cigányok nem vagyunk alkalmasak semmire.”
Még nincs hozzászólás