Besegítünk Fortunának
Tudod, melyik dobozban hányódik a babatakaród, amivel nyolcéves korodig aludtál? Emlékszel, milyen színű tollal írtad a magyar érettségi dolgozatodat? Ugyan már, ilyesmivel egy felelős felnőtt ember már nem törődik. Kopogjuk is le gyorsan!
A szerencse vonzásának vágya valószínűleg egyidős az emberiséggel. A legkorábbi babonák biztosan a véletlenek sorozatának köszönhetők, ám ezekből alakult ki a hit: a remény, hogy valami felettünk álló számunkra kedvezően befolyásolhatja a világ történéseit. Persze, ezért nekünk is tennünk kell valamit, de legalábbis egy kicsit az égiek keze alá dolgozhatunk…
A kezdeti babonák mind megfigyelésen alapultak, csak épp lehet, hogy néha nem a helyes dolgokat figyelték meg az emberek. Mondunk néhány példát:
„Ha a barlang falára rajzoljuk, hogyan fogjuk megölni a kardfogú tigrist, nem ő fog győzni.” Lehet, hiszen a stratégia segíthet.
„Ha a csillagok egy bizonyos állásánál kezdjük meg a vetést, akkor bő termés várható.” Igaz, hiszen ezután már nem várhatóak durva fagyok, bár erről nem a csillagok tehetnek.
„Ha a kiszemelt legény gatyakorcából egy darabot gyógynövényekkel összefőzök Szent Iván éjjelén, az enyém lesz.” Nos, mire megszerzem róla a gatyakorcot, általában el is dől, hogy az enyém lesz-e.
Ma már a kabala és a babona jelenése a köznapi értelemben összefonódik: mindkettő valami olyan tárgyat vagy szokás jelent, ami a viselőjéhez kötődik: megnyugtatja, hogy van befolyása a világ – egyébként általa befolyásolhatatlan – történéseire. Ezekből a mai napig sok olyan létezik, ami közmegegyezésen alapul, és még több olyan, ami csak az adott embernek jelent sokat.
A közmegegyezés vagy a közös kultúra halmaza egyre inkább kezd eltűnni: a négylevelű lóhere, az újévi malac, a fekete macska egyre inkább csak jelképként szerepel egy-egy kultúrkörben, s eredeti jelentésükről, azaz hogy miért is hoznak szerencsét vagy szerencsétlenséget, már senki nem tud.
Mindennek ellenére a lencse- és a virslifogyasztás az egekbe szökik szilveszterenként (mintha a virslinek és a kismalacnak bármi köze is lenne egymáshoz a mai élelmiszeriparban, de ez egy másik cikk témája).
Külön bejáratú babonáinknak és kabaláinknak már sokkal fontosabb szerepük van: megerősítenek minket, és hitet adnak, hogy valaki vagy valami vigyáz ránk. Hogy nem kell félnünk az ágy alatt bujkáló szörnyektől, ha a plüssállat velünk van: majd ő felébred, és legyőzi, amikor kell.
Hogy nem kell tartani az új-zélandi megrendelőnek tartandó skype-os prezentációtól, mert a zöld csikóhalas pamutbugyi, ami múltkor is rajtunk volt a kiskosztüm alatt, eszünkbe juttatja a legszellemesebb riposztokat, természetesen angolul.
Ha a kabalám ott drukkol a padon a matek érettségin, átmegyek, aminek nyilván az az alapja, hogy nem az önbizalomhiánytól pánikolok, így hamarabb eszembe jut a megoldás, szóval igaz: a félszemű, tüsire nyírt sörényű egyszarvúnak ott a helye a vizsgán.
Egy baj van a babonákkal és kabalákkal: ha nem jönnek be, nem lehet veszekedni velük, csak lecserélni őket.
(A szerző kilószámra találja a négylevelű lóherét, mert rááll a szeme, de ha valamit otthon hagy, és vissza kell érte mennie, a lakásban leül, és tízig számol. Mindig.)
Még nincs hozzászólás