Beégett parancsok
Mindannyian hordozunk magunkban olyan, egykor a szüleinktől hallott mondatokat, amelyek akár egy életre meghatározzák bizonyos dolgokhoz való hozzáállásunkat. De vajon hogyan vezérelnek bennünket ezek a pszichológiában drivereknek nevezett zsigeri meghajtóink?
Amikor stresszhelyzetbe kerülünk, az agyunk gyakran „robotpilótára kapcsol”: azok a gyerekkorból hozott túlélési mechanizmusok lépnek automatikusan működésbe, amelyek segítségével kiskorunkban a lehető leghamarabb visszanyerhettük az „oké vagyok” biztonságot nyújtó érzését. Az azonban, hogy mitől érezhettük magunkat „okénak”, jórészt a családunktól, a szüleink habitusától, értékrendjétől függött. Tőlük kaptuk azokat a máig ható üzeneteket, amelyek akár még felnőttkorunkban is meghatározzák, hogyan lehetünk a saját szemünkben szerethetőek.
Maximalisták és sietősek
Eric Berne, a tranzakcióanalízis nevű pszichológiai irányzat megalkotója írja le, hogy a gyermekkorban a tekintélyszemélyektől, tehát a szülőktől, vagy akár meghatározó hatású tanároktól gyakran hallott üzenetek milyen drivereket, azaz a tudatalatti szintjén ható „meghajtókat” alakítanak ki az emberben, aki aztán felnőve is szinte szó szerint igyekszik megvalósítani az egykori elvárásokat.
Az Eric Berne által megteremtett tranzakcióanalízis központi fogalma a sorskönyv: Berne szerint ez egy olyan, nem tudatos életforgatókönyv, amely a szülők megerősítésein, tiltásain, parancsain alapul, és amely akár azt is meghatározhatja, milyen életpályát fogunk befutni. Bár az elmélet szerint a sorskönyvünk még hatéves korunk előtt kialakul az otthoni légkör és a belénk plántált tiltások, megerősítések nyomán, ha nehéz is, nem lehetetlen átírni -- bár kétségtelen, hogy ehhez néha pszichológus vagy pszichiáter segítségére van szükség.
Aki például gyermekkorában sokszor hallotta, hogy hibázni nem szabad, és mindig a lehető legjobban kell teljesíteni, nem ritkán lesz a „légy tökéletes!” driver alapján felnőttként is maximalista.
A „siess!” driverrel élők kiskorukban – és ennek megfelelően felnőttként is – azt tapasztalják, hogy folyton rohanni kell, semmire sincs elég idő. Lazsálni, vacakolni tilos, folyton hozni kell a „szintidőt”.
A „légy erős!” driver az erőt, a keménységet dicsőítő családokban alakul ki: a gyerek gyakran hallhatja, hogy az érzelmek kimutatása a gyengéknek való, sokkal jobb, ha erősek maradunk.
A „szerezz örömet másoknak!” drivert általában az önfeláldozó anyukák „terjesztik”, legtöbbször leánygyermekükre örökítik át sikerrel ezt a mintát. Ezek azok a családok, ahol piedesztálra emelik a mártíromságot, ahol mások igényei és elvárásai mindig előbbre valók, és szinte titkolni kell, ha valaki magával is törődni merészel.
A „tégy erőfeszítést!” driver alapja, hogy folyamatosan próbálkozni kell, keményen és még keményebben, lehetőleg maximális erőfeszítéssel. Ezekben a családokban a folyamatos munkának van meg a becsülete, a sikernek azonban már nincs, azt ugyanis általában mások érik el.
Hogyan léphetünk ki?
Kérdés, hogy vajon lehet-e felnőttként szabadulni a mélyen beégett mondatok bűvköréből. Kétségtelenül nem könnyű, hiszen ezek a „robotpilóták” a tudatalatti szintjén működnek, ezért az is előfordulhat, hogy szakember segítsége kell hozzá. De a jó hír, hogy nem kell egész életünkben alárendelődnünk az otthonról hozott mintáknak.
Első lépésként célszerű elfogadnunk magunkat: nem kell senkinek az elismerését kivívnunk ahhoz, hogy jól legyünk a bőrünkben, ez egyszerűen természet adta jogunk. Bár gyakran megszólal a fejünkben a szüleink, tanáraink hangja, amely szerint „akkor vagy jó gyerek, ha…”, igyekezzünk lehetőleg minél kevésbé alárendelődni ezeknek a korai utasításoknak. Ezután tudatosítsuk, melyik az a viselkedési minta, amely már nem szolgálja az érdekeinket. Ha pedig ismerjük, milyen egykori parancs vagy tiltás gátol bennünket, adjunk engedélyt magunknak arra, hogy másként cselekedjünk.
A „légy tökéletes!” driver felülírására például meg kell engednünk magunknak a hibázás lehetőségét, el kell hinnünk, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk, akkor is, ha nem százszázalékosan teljesítünk az élet minden percében. A „siess!” driver ellen segíthet, ha időt adunk magunknak, időnként akár a lazsálást is engedélyezzük.
A „légy erős!” driver ellenszere, ha megengedjük magunknak, hogy legyenek érzelmeink, sőt, ki is mutassuk őket. A „szerezz örömet másoknak!” drivert azzal hatástalaníthatjuk, ha a saját kívánságainkat is előtérbe helyezzük, rendszeresen időt, energiát szánunk magunkra. A „tégy erőfeszítést!” driver ellenében akor léphetünk fel, ha végre nemcsak a küzdés maga a célunk, hanem megengedjük magunknak a cél elérését és a sikert is.
Így válhatunk olyan autonóm felnőtté, aki nem a gyerekkorban beégett parancsok szerint, és nem is „csakazértis” azok ellenében cselekszik, hanem valóban a saját legjobb érdekei szerint dönt az egyes helyzetekben.
Még nincs hozzászólás