Bakos Attila Péter személyi és vagyonőr
Őrá mondják, hogy a légynek se tudna ártani, de ha kell, megvédi magát - és a szakmáját is a sztereotípiákkal szemben. A személyi és vagyonőr csöppet sem marcona külseje amúgy is érzékeny lelket takar: a lengyel nemesi családból származó Attilának gyerekkora óta szenvedélye a versírás, amihez egy szó, egy hangulat, de akár még egy Ridikül-adás is ihletet adhat.
Tíz éve vagyok személyi és vagyonőr, tavaly novemberben csatlakoztam a Magyar Televízió stábjához. Szeretek emberekkel foglalkozni, és mivel kedvelem a régi magyar filmeket, nagyra értékelem, hogy olyan művészekkel találkozhatok nap, mint nap, akikre régóta fölnézek.
A 7-es stúdióban dolgozom, ahol a Ridikül forgatásai is zajlanak. Reggel kinyitom az összes ajtót és a vészkijáratot, ha kell, fogadom a nézőket, vendégeket, ügyelek rá, hogy a felvétel alatt csend legyen a stúdióban, és óránként végzek ellenőrzést az épületben, nehogy véletlenül tűz üssön ki valahol, de ilyen szerencsére még nem fordult elő a munkám során. Sokszor bemegyek a műsor felvételére is, mert ha úgy vagyok beosztva, másodmagammal én vigyázok a közönségre, és ilyenkor bentről tudom nézni az adást.
Gyerekkoromban írónak készültem, bújtam Nemere István és Szepes Mária műveit, és tizenkét éves koromban, épp harminc éve, megírtam életem első versét. Szerelmes voltam, és úgy éreztem, ez egy olyan pillanat, amit érdemes megörökíteni, az azóta elkészült művek pedig naplószerűen követik az életem történéseit. Emellett novellákat, sőt, regényt és mesét is írok, és van egy kezdetleges színdarabom is. Kedvenc költőim Petőfi és Tóth Árpád, de Jókai regényeit is nagyon szeretem.
Inkább a szereplők maradnak meg az emlékezetemben, mint az adások, de az Egy nő addig szép, amíg szeretik nőnapi műsorának témája annyira megfogott, hogy a feleségem közelgő születésnapja alkalmából a Minden nő című versemmel kedveskedtem neki – és minden más nőnek is, akik megérdemlik, hogy szeressék őket, ezért ez is a címe. Gyakran elég egy szó vagy félmondat, ami ihletet ad akár egy 14-15 versszakos vershez is. Most 942 versem van, nagy álmom, hogy egyszer ezer legyen.
Gyakran megyünk külső helyszínekre, például a Nemzeti Vágtára, a Palotajátékokra forgatni, ez utóbbin például Oszvald Marikával találkozhattam, a legmókásabb pedig az volt, mikor a Gyerekszigeten a Tévémacira vigyáztam, ő ugyanis gyerekkori kedvencem. Tévhit, hogy a biztonsági őrök faragatlanok, tudatlanok: sok köztünk a főiskolát, egyetemet végzett munkatárs, és a 24 órás szolgálatban nekünk is van időnk művelődni, információt gyűjteni.
Persze, előfordul, hogy egy fesztiválon, szórakozóhelyen, az egész napos munka után valaki nyersebb vagy ingerültebb, és ilyenkor félreért dolgokat, ugyanakkor mindenki tisztában van vele, hogy emberek között van, akikkel tisztelettudóan kell kommunikálnia. Persze, volt már olyan, hogy rám támadtak, ilyenkor igyekszem inkább szóban rendezni a konfliktust, de ha például egy kisgyerek le akarja venni a Paprika Jancsi sapkáját – mint ahogy ez megtörtént nemrégiben –, hogy is tudnék szelídség nélkül közelíteni felé?
Nyáron, amikor bementem a stúdióba, és láttam a párnákat a nézőtéren, a színpadon pedig a vendégek székeit, arra gondoltam, mennyire várom, hogy újrainduljon a Ridikül. Bár férfi és nő két külön világ, szeretem, hogy Jakupcsek Gabi nem zárja ki az erősebbik nemet sem a párbeszédből, sőt, sok férfitársamtól hallom, hogy ők is szokták nézni a műsort. Emellett az általam olyannyira kedvelt régi színészekről is sok mindent megtudhatunk – a hetvenes években még nem volt se mobil, se internet, sokkal nyugodtabb volt az élet, jó lenne egy kicsit többet megmutatni ebből a világból a mai huszonéveseknek.
Még nincs hozzászólás