Az utazó
Áll a nyüzsgő piac közepén, lábánál füstölő, előtte mikrofon, amely finom, lágy hangosítást ad a furulyajátékának. Bodrogi Róbert hosszú haja varkocsba fogva, izmos válla szétfeszíti a mégoly bő inget is - rezzenéstelenül játszik, körbefonja a zene, szinte ott sincs, pedig előtte gyorsan telik meg pénzzel a kis edény a piacozók adományaival. "Ja - nevet fel -, egyszer rám is szóltak, hogy térjek már magamhoz, egészen be voltam révülve. Meditatív zenét játszom, előfordul velem az ilyesmi ,még a forgalmas piacon is."
Robiban korán megszólalt a zene, ebből fakadt tudatos énjének első konfliktusa is: ötéves korában nem vették fel a zeneiskolába, mondván, semmi érzéke hozzá.
„Akkor énvelem ott történt valami, erre tisztán emlékszem. Aztán az általánosban végig éreztem, hogy amit nekem tanítanak, amit rám erőltetnek, annak semmi hasznát nem látom, ez nem az én világom. Nem a tudás ellen lázadtam, hanem a közoktatás ellen. Gimnáziumba még beíratott apu, de én megtagadtam. Azt mondtam, az élettől akarok tanulni.”
A Bükkben született, mindig is vonzotta a természet, s már négyévesen útnak indult, hogy világot lásson. Szülei sütöttek neki pogácsát, ő pedig nekivágott a kis batyujával:
„Meg is tettem vagy 800 métert, majd megéheztem, megettem a pogácsát, és visszafordultam. De azóta is úton vagyok, utazónak születtem. Vallom, hogy azért jöttem erre a világra, hogy láthassam a Földanya szépségét, hogy megértsem és átéljem az élet értelmét. Hogy adhassak, megoszthassak, szerethessek, gyógyíthassak, és hogy gyógyuljak.”
A testi felkészülés végül a sziklamászásban teljesedett ki Robi számára. „Beleszerettem a szabadságba, amit az nyújt. Ott senki nem mondja meg, hogy menj már, senki nem mondja, hogy csináld. Kint a sziklánál belülről jön a motiváció. Általában páros mászás van, amikor egy sziklán, egy nagy falon két ember össze van kötve egy kötéllel, és egymásra figyelnek folyamatosan.
Ha felettem ott mászik valaki 30 méterre, és benne vagyunk egy 800 méteres falban, akkor nagyon fókuszban van az ember, nagyon nyitott, intuitív és meditatív, az elme teljesen megszűnik, hiszen a másik élete van a kezedben, nem hibázhatsz. Csak azzal mész, akiben van bizodalom, mert az életed függ tőle, és az övé tőled.”
1990-ben, huszonhárom évesen vándorolt el Robi az országból, azért, hogy teljesen a sziklamászásnak szentelhesse az idejét. Az Egyesült Államok 37 államában járt, 31 államban mászott sziklát.
„Ahogy van művészi vagy zenész-közösség, úgy a sziklamászók is vonzzák egymást; ugyanaz a motiváció, a rezgés, hasonló emberek gyűlnek össze. Hat évig voltam folyamatosan kint, először két hétre jöttem haza, majd másfél évet egy francia tanyán töltöttem, azután újra Amerika, majd Dél-Amerika következett, s eltelt újabb kilenc év.” Dél-Amerikában már a hegyeken szerzett tapasztalatai alapján keresett munkát, hegyi vezető lett Chilében. „Négy évig éltem ott, mászó- és vízi túrákat vezettem.”
Mert a sziklákon kívül egész életében vonzódott az olyan hosszabb utazásokhoz, amiket valamilyen hagyományos vízi eszközzel lehet megtenni.
„A tengeri kajakozással 1997-ben ismerkedtem meg Patagóniában. Akkor fedeztem fel, hogy ezzel a csodálatos, ám egyszerűen megépített ősi vízi járművel hatalmas távolságokat lehet megtenni. Néhány előző utazásom során saját kezűleg építettem hajót, így készült el egy macséta és egy svájci bicska segítségével például egy bambuszkenu, amellyel a Lacandon-dzsungel folyóin utaztunk, Chiapas államban, Dél-Mexikóban.
Három éve pedig Norvégiában részt vettem egy hagyományos tengeri kajaképítő tanfolyamon, majd miután a kajakot elkészítettem, elindultam a norvég partok mentén észak felé, túl a sarkkörön, egészen az orosz határig. Ez az utazás több mint 3000 km-en, öt és fél hónapig tartott.”
Időnként csatlakozott hozzá néhány utazó, párja, Juhász Csilla is kajakozott vele több mint fél távon át. „Azért akartam ezt az utazást megosztani minél több emberrel, hogy inspirációt adjak: az egészség és a boldogság alapvető emberi tulajdonságunk, és mindkettő visszaszerezhető, ha teljes szívünkből éljük az életünket.”
Robi egyszer visszaült az iskolapadba is, természetgyógyász lett belőle. Azt meséli, praktikus megfontolásból kezdett érdeklődni az orvoslás iránt, mert gyakran előfordultak kisebb-nagyobb rándulások, zúzódások a hegyi túrák során, s nagyon sajnálta azokat, akik hosszú hónapokon, nem egyszer éveken át készülnek egy nagyobb, mondjuk Patagónián átvezető útra, aztán egy hátfájás, egy kibicsaklott boka három-négy nap után feladásra kényszeríti őket.
Meg izgatták a növények is. Olyan helyeken járt, ahol az indiánok úgy használják a növényeket, mint itthon a falusiak például a csalánt. „Kínai gyógyászatot tanultam, kétszázvalahány növénnyel és a kombinációikkal ismerkedtem meg, és elsajátítottam a TuiNa masszázst. Ezzel a fájdalmat érintjük meg, erőteljes és speciális masszázsfogások alkalmazásával hatunk a csontvázra, az izomrendszerre, valamint a belső szervekre. Amerikában és a világ sok táján praktizálhatok természetgyógyászként – itthon sajnos nem.”
Robi élete három dolog: a vadonban való lét, a gyógyászat és a zene körül forog. Búcsúzóul még elmesélte, hogyan talált vissza az utóbbihoz: „Kaptam apámtól egy furulyát, de évekig elő sem vettem, bár mindenhová magammal hurcoltam. Azután huszonhat éves koromban vásároltam egy kottát, s megtanultam furulyázni. Végre megszólalt más számára is hallhatóan a bennem oly régóta meglévő zene.”
Még nincs hozzászólás